Ha kedd, akkor
BELGIUM!

Zsidó filmhetek a macskák utcában

Már hagyomány, hogy a zsidó filmfesztiválok végén, vagy épp  félidejében, szemezgetni kezdek a jelöltek, vagy díjazottak listájáról és ha az érdeklődésemet felkeltő darabok elérhetőek, akkor maratont rendezek. A kényszerpihenő hete tökéletesen alkalmasnak tűnt a mazsolázgatásra. Én többnyire az alábbi oldalakat használom referenciaként, de tulajdonképpen a kínálat nagyjából azonos, tekintve, hogy egy jól behatárolható kategóriáról van szó.

San Francisco Jewish Film Festival
UK Jewish Film Festival
Toronto Jewish Film Festival
Israel film Festival

Íme néhány azok közül, amelyeket az idén válogattam ki magamnak. Párat már megnéztem, de lesznek még üres estéim.

Culture box

A héten izraeli fimhét van a macskák utcában. Már tavaly is szemezgettem a fesztiválok kínálatából és miért is lenne ez idén másként!? Azt kell mondanom, hogy nem nyúltam mellé. Eddig három "kiválasztotthoz" sikerült hozzájutnom, de a lista bővül. Íme kettő, ami már vetítésre került.

Eyes Wide Open (Einayim Petukhoth)

Jeruzsálem haredi negyedében, a négygyermekes helyi hentes Aaron és a fiatal jesiva bóher, Ezri között szövődő szerelem alaposan felforgatja az érintettek és a közösség életét is. Ebben a zárt és szigorú szabályok szerint működő, mélyen vallásos közegben természetesen esélye sincs egy meleg kapcsolatnak.

A Matter of Size

Mindenképp kellemes szórakozás egy esős belga estén. Herzl séf egy menő étterem salátabárjában, de mivel nem nyújt túl esztétikus látvány, a tulaj hátsó pályára küldi a konyhába, hogy ne lássák a vendégek. Hősünk büszkesége viszont nem engedi, hogy akár egy perccel is tovább ott dolgozzon, így továbbáll és hamarosan egy japán étteremben találja magát, mint mosogató. Itt ismerkedik meg a sumoval és a sok sikertelen fogyókúra után élete végre új értelmet kap. Hasonlóan obéziás barátaival és Kitanoval, az étterem tulajdonosával belevágnak a vállalkozásba.

Azt hittem

hogy leálltak vele, de pazar az időzítés. "Apa" mondta, hogy kezdődik a 4. sorozat. Nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez volt.

 

Leap Year

A legédesebb romantikus film, amit az utóbbi időben láttam.

Kosherface

Frederic Aranda fiatal fotóművész, aki az elmúlt hét évben ideje jelentős részét  annak szentelte, hogy közelről, de egy eddig ismeretlen "lencsén" át mutassa meg az egyébként is meglehetősen zárt lubavichi -zsidó közösség életét. Egy évet töltött egy oxfordi rabbi családjával, majd Brooklyn, Tokió, Milánó, Párizs és Berlin következett. Én magam nagyon csodálkozom, hogy Antwerpen kimaradt a szórásból, viszont azt remélem, hogy a kiállítás egyszer majd Londonon kívül máshol is látható lesz. Most ugyanis nem fér bele az időnkbe egy londoni hétvége, de aki épp ott jár és teheti, nézze meg. Itt bele lehet pillantani a kiállításra kerülő munkáiba. Amit láttam pazar és valami hihetetlen erő sugárzik mindből.

A Love To Hide-Un amour à taire

Van, amire az ember nem talál szavakat. És ez így van jól.

 

Arranged

Az Arranged egy 95 perces "mese" egy muszlim és egy orthodox zsidó lány barátságáról és arról, hogy hogyan próbálják kezükbe venni a sorsuk irányítását úgy, hogy közben az évezredes hagyományokat is tiszteletben tartsák. Őszinte és elgondolkodtató. Szerintem must see kategória.

Ha sodot -The Secrets

A történet különlegessége nem csak az, hogy LMBT témát feszeget, hanem hogy teszi mindezt egy ultra orthodox környezetbe helyezve. Az Atlanta Jewish Film Festival oldalán bukkantam a trailerhez vezető linkre és innen már csak egy lépés volt a film megszerzése. Az angol felirat silány, de ez cseppet sem  von le a film értékéből. Az eredeti nyelv egyébként héber és francia így az utóbbi miatt több esélyem volt a megértésére. Szerintem remek alkotás, mondjuk Fanny Ardant eleve garancia erre. Látni kell! Íme egy kis kedvcsináló. 

Oscar

Ahogy a blogszerkesztő szépséges fejléce indikálja, ma lehet, vagy inkább illik Oscar related bejegyzéseket ejteni, még annak is , aki az év többi napján nem szakértő.

Éveken át megvolt a rítusa ennek a napnak nálunk. Ilyenkor ugyanis este 6-7 körül aludni tértünk, hogy a díjátadás kezdetére frissen és kipihenten ülhessünk a tv elé és ujjainkat morzsolgatva várjuk az eredményeket hajnalig. Aztán a kiköltözésünkkel egyidejűleg ezzel a hagyománnyal is szakítottunk és ma már csak a napi sajtóból értesülünk az eredményekről. Az imént én is átfutottam a nyertesek listáját és egynek különösképp örültem.  Marion Cotillard-ot mondjuk leginkább a Taxi-ból ismerjük, de feltünt a Big Fish-ben és játszott az  Egy jó évben is. Aki kedveli a francia filmeket az láthatta a Gyerekjáték ban illetve a  La Boite Noire-ban. Mégis szerintem a legkáprázatosabb alakítását eddig a La Mome-ban nyújtotta. Erről már írtam korábban, de most sem hagyhattam ki. Látnikellfilm.

La Môme

Úgy egy hete fogalmazódik a fejemben a nosztalgikus bejegyzés gyermekkorom top 10 filmsorozataival, de csak nem akar megszületni. Erre ma ér egy olyan filmélmény, amiről semmikép sem szabadna frissiben nyilatkozni, mert az ilyesminek ülepednie kell, letisztulni és jól megérni, de mégsem bírom ki, hogy ne legyek egy bejegyzés erejéig filmblog.

Édith Piaf hangját hallva azonnal sírfa fakadok, még akkor is, ha az élmény a lehető legkiegyensúlyozottabb és legboldogabb pillanatban ér. Az aprócska, veréb alkatú nő, aki a legenda szerint egy rue de belleville-i lámpaoszlop tövében látta meg a napvilágot 1915 dec 19-én és mindössze 48 évet élt, és akinek a hangja annyira összetéveszthetetlenül jellegzetes. Róla és az ő életéről szól a film. Ha rádiójáték lenne, akkor is hihetetlen élmények tartanám, de így hogy képek és Marion Cotillard káprázatos alakításával is párosul elmondhatatlan az érzés, amit generál. Nem akarok kitérni olyan apróságokra mint az időben rendszertelenül oda-vissza ugrálás, amely néha kicsit követhetetlenné teszi a történetet, mert ez teljesen mellékes. Még az is elnézhető , hogy a La vie en rose csak angolul hangzik el a filmben. A lényeg abban van/volt, ahogy az apró, törékeny és  nagyon beteg test minden porcikájából árad a muzikalitás és tényleg elhiszi az ember, hogy Piaf belehalt volna, ha nem énekelhet. Egy interjúban a riporter kérdése, hogy összességében az élete mennyire volt boldog, vagy inkább boldogtalan, egyszerűn csak azt mondta: "Nekem tízszer annyi boldogság és tízszer annyi boldogtalanság jutott , mint másnak. Idén lenne 92 éves, ehelyett 44 éve halott, mégis képes volt néhány évtized alatt olyasmit hagyni maga után, amire másnak egy emberöltő sem elegendő. Szerintem kihagyhatatlan. Piaf címmel otthon ezekben a mozikban játszák.

 

Visit 2

Miután VIP vendégünket biztonságban hazaszállítottuk, Töki birtokba vette a konyhát, hogy elkészíthesse a paradicsomos mozzarellás csirkemellfilét, amely közel 45 perccel később nagy sikert aratott. Kötetlen csevegés (többnyire Tökivel közös múltunkról és az elénk gördített akadályok vételéről) következett, melyet SPLG a rá jellemző nyugalommal és türelemmel kezelt, azaz végighallgatott minket. Tudom, hogy ezért jutalmat érdemelt volna, mégis a filmválasztás szerencsétlenre sikeredett, így számára inkább büntetés volt. Pedig igaz lelkemre mondom Danny Kaye nagy mulattató. Az 1956-ban készült The Court Jester című filmet J segítségével digitalizáltattuk, hogy gyűjteményünk része legyen csakúgy, mint Danny Kaye másik remeke a Knock on Wood illetve egy kőkorszaki Neil Simon szülött a Murder by Death. Csak hogy együttérzést váltsak ki SPLG -el szemben, ide linkelek egy darabot a filmből

 

Cathrine Durell is back

Nem egyedi esettel állunk szemben. Biztos vagyok benne, hogy mindenkivel megesett már, hogy valami elérhetetlennek hitt dologra vágyott, majd amikor letett róla, szinte már kezdte elfelejteni, hogy neki az a valami kell, akkor a semmiből, hirtelen, valami különös véletlen folytán mégis az ölébe pottyant, vagy egyszeriben elérhetővé vált. 10 év várakozás és reménytelen próbálkozások sorozata után végre, ízléses tokba rejtve 3 lemez figyel a polcon. Eredeti nyelven, holland felirattal ugyan, de kit érdekel. Töki találta a helyi MM-ben és azonnal hívott.

-Hogy is van az eredeti címe az Örvénynek?

-Maelstrom, de ugye nem azért kérdezed?

-De, itt van a kezemben, 6 rész a BBC készítette?

-Neeeeeeee, ezt nem hiszem el.

Persze a hírt azonnal meg kellett osztanom Janxikával, aki szintén nem hitt a fülének. Itthon aztán megnézem az első részt. Nem leszek annyira hülye, hogy a teljes nosztalgia kedvéért keddenként nézzem újra, de úgy gondoltam beosztom. Kicsit tartottam attól, hogy ugyanazt fogom érezni mint a Bud Spencer filmeknél, de szerencsére nem. Pusztán annyi a különbség, hogy az izgalmasabb jeleneteknél anyámmal nem szorongatjuk egymás kezét.

Maelstrom

Arra biztosan emlékszem, hogy gyerekkoromban az esti film megtekintése számomra tilos volt. Aztán elérkezett az az időszak amikor anyám már hajlandó volt engedményeket tenni, így a lightosabb sorozatokat -gondolok itt a személyes vonatkozású Onedin családra- már megnézhettem. Kicsit később érvénybe lépett az újabb szabály, az esti film egyéni elbírálás alá esett, de a szombat esti koktél már nem volt többé tabu. Idővel aztán lekerült az erőszakos, vagy erotikus jeleneteknél a szemem elé tartott kéz is és nagyjából az általános iskola végére elértem, hogy ne legyen több szabály. Ennek köszönhetően a 80-as évek végére olyan pompás, egy életre meghatározó élményt nyújtó sorozatokat tudtam magam mögött, mint a Rabszolgasors, Tövismadarak,  Shogun, Ki fizeti a révészt, és az Örvény. A felsoroltak közül egyetlen egyet sem szeretnék, sőt nem is bírnék végignézni újra, kivéve az utolsót. Évek óta keresem a módját, hogy hogyan tehetnék szert a 6 epizódból álló BBC sorozatra, hogy újraéljem a rettegést, a hadrendbe állított babákkal, a rémes festményekkel és persze Catherine Durellel, akit egy váratlan örökség Norvégiába Jurdahlsholmen-be szólít. Hogy miért írtam le mindezt? Mert nincs több álmatlan éjszaka, ugyanis a sorozat a héten megjelent DVD-n, legalábbis Wikipedia szerint. Legalábbis Norvégiában. Hallod Janxika?