A keresett kategória bejegyzései
 életem étterme

2010. június 13., vasárnap

Fish & chips

Minden azzal kezdődött, hogy betévedtem a skandináv és angol ételkülönlegességeket forgalmazó kicsinyke boltba a rue Archimedes-en. Ott aztán azonnal magamhoz ragadtam egy csomag low-fat Hobnobs kekszet, egy doboz zöldborsópürét és némi paradicsomos babot. Tudtam, hogy eljön majd az ideje, amikor a mélyhűtőben figyelő pangasiust feláldozom a kísérletezés oltárán, annak reményében, hogy reprodukálhassam az "angol csodát". Nem akartam nagyon pofára esni, így fakanál leírását követtem és az oktatófilmet is végignéztem. Nem volt hiábavaló. Mennyei és gyönyörű lett, nem esett darabokra és pont annyira volt crispy, mint amennyire lennie kell. Persze egyetlen diéta és életmód tanácsadó kislexikon sem említi, éppen ezért az elfogyasztásáért 2-4 nap vezeklés jár. Megéri!

2010. március 13., szombat

Egy könnyed szombat délután

Nem volt különösebb alkalom, vagy ünnep, "csupán" a tavalyi gulyás-partin érintetlenül maradt borpárlatot akartuk közösen elfogyasztani. Kilenc felnőttre és két gyerekre főzni, nem olyan ördöngős dolog, még akkor sem, ha a társaság egyik fele vega a másik pedig húsevő. Persze beégni sem akartam, éppen ezért már tegnap este előkészítettem, amit lehetett, így mára csak a leves és a desszert elkészítése maradt.  Előbbit kizárólag Töki csinálhatja, mert bár ő nem rajong érte, mégis olyan érzékkel és roppant könnyedén tudja "összedobni", hogy öröm nézni. Nos, mindannyiunk megelégedésére, nemcsak szép, de finom is lett a menü, így nem átallottam képeket csinálni róla. Sajnos a vega lasagne elfogyott, mire kattintani támadt kedvem. De miért nem szólt nekünk senki arról, hogy a borpárlat piszok erős?

2009. június 24., szerda

A család női ága

Anyai nagyanyámmal úgy tűnt kihalt az a vonal a családban, aki  sütni tud. Anyám remekül főz, de még a palacsintát is apám süti. Gondoltam én is ezt a hagyományt viszem tovább, de másként lett. Évek óta várom a lehetőséget, hogy újra szembe jöjjön velem a békebeli vajas kifli, de ez egyre esélytelenebb volt, így hát tegnap kezembe vettem az irányítást és jól képzett séf "uram" tankönyvét. Nem követtem teljesen a leírást, de a kifli szép és finom lett.

15 dkg olvasztott vaj
2,5 dl tej
1 teáskanál só
1 púpozott evőkanál cukor
500 g liszt
1 csomag élesztő

A system ugyanaz mint az előző kiflinél csak nagyobb cikkeket vágok a körből. kb18-20 kifli jön ki egy adag tésztából? Bon apetit!

 

 

Kifli 1.0

Van ez a tökéletes kiflirecept, amit kicsit tovább fejlesztetem gombás valamint juhtúrós-cukkinis töltelékkel. Nem akadt még ember, akinek ne ízlett volna, így egy pillanatra közhasznú és gasztroblog is leszek egyben és megosztom a receptet mind a 4 olvasómmal.

Az egyszerűség kedvéért abban sorrendben mondom, ahogy a kenyérsütő keverőtáljába kell helyezni az alapanyagokat.

0,5 dl olaj
3 dl tej
3 csapott teáskanálnyi só
2 púpozott teáskanálnyi cukor
500g liszt -én itt csak finomlisztet találtam, de az okosak szerint rétesliszttel jobb.
1 csomag élesztő

Az én Severinem 90 perc alatt varázsol ezekből az alapanyagokból kelt tésztát.  Ezalatt a töltelékhez lereszelek egy közepes darab cukkinit (én a nokedli szaggatón, a profik tökgyalun) és kevés oliva olajon megpárolom. Nem sózom, mert a később hozzákevert juhtúró elég intenzív ízű. Nos, ha kihűlt a cukkini leöntöm a levét és hozzákeverek kb 8-10 dkg juhtúrót, borsot és egy kevés fokhagymát.  A tésztát 4 darabra vágom és mindegyikből egy-egy kerek lapot nyújtok, amit háromszög formájú cikkekre vágok és mindegyik végében elhelyezek egy teáskanálnyit a töltelékből, majd kívülről befelé feltekerem. A tetejét megkenem tojással és sajtot szórok rá.

A sötőt csak akkor kapcsolom be amikor már benne a tepsi. Először 50 fokon nyomom, ettől a tészta kvázi újra kel. Aztán 100, majd 150 fokon sütöm, kb 25-30 percig. Íme az eredmény:

2009. június 12., péntek

Sütöttem

Előbb vagy utóbb a legtöbb háziasszony életében eljön a pillanat amikor szembe kerül a kenyérsütő géppel. Azért nem azt írtam, hogy megismerkedik, mert számos történetet ismerek, nemcsak a magamét, amely azt igazolja, hogy ez bizony egy csata. Én első körben alulmaradtam és a harmadik 1 kg-s  3,5 cm magas kenyér elkészítése után határozatlan időre a sógornőmnél helyeztem el a masinát. Pár hete azonban visszakerült hozzánk és azt gondoltam elég érett és türelmes vagyok már ahhoz, hogy a múltat félretéve, kapcsolatunkat új alapokra helyezzem. Első körben nem akartam elvetni a sulykot, így előre elkészített keverékkel dolgoztam (gondoltam abban nem lehet hiba). Nos, amikor a 2 premixed ciabbata sem sikerült kicsit magamba roskadtam, hogy esetleg genetikailag alkalmatlan vagyok erre is. Utolsó próbálkozásnak indult, de végül ipari mennyiségű sajtos kiflit készítettem Megkelt! Mit megkelt?!Hatalmasra nőtt és isteni lett. Az első adag alighogy kisült, már kevertem is be a másodikat ami 2 perc alatt fogyott el ma az irodában. A gép marad!

2007. augusztus 15., szerda

Moules et Frites

Nem áll szándékomban versenybe szállni a gasztro blogokkal. Nem akarok, tényleg nem és nem is tudnék, mint ahogyan más blogokkal sem, de ezt az élményt meg kell osztanom. Van pár belga étel, amit itthon is sikerült már reprodukálnunk, de a kagylót eddig csak étteremben fogyasztottuk. Egy darabig csakis az "emberes" hónapokban ettünk ilyet, mert a népi hiedelem szerint ekkor a legjobb. Aztán egyszer adódott egy újabb alkalom, áprilisi tréfa és akkor jöttünk rá, hogy friss kagyló nem csak az őszi hónapokban "terem". Már régebben megérett a gondolat, hogy kellene itthon is csinálni, de ahhoz kell speciális edény meg miegymás. Aztán tegnap, bevásárlás közben a seafood szekcióhoz tévedtünk és ott hevertek a kis lábasok, zöldségkeverék, bor, és fűszer az alaplé elkészítéséhez. Azonnal kaptunk az alkalmon és megvettük a kezdő csomagot valamint 2kg, tisztított kagylót. Eredetileg ebédre terveztük, de vacsora lett belőle, mivel most már tagadhatatlanul greenfingerek lettünk és a kert volt a prioritás. Lemetszettük és körbe gyomláltuk  a bokrokat,  összehúztuk a lehullott faleveleket. (Igen! Augusztus közepén őszülünk). Már látom, hogy ez egy bazihosszú bejegyzés lesz, de ez van.

Szóval a tisztítottan vásárolt kagylókat a mosogatóba tettem és a higiénés szabályokat kicsit szélsőségesen értelmezve, közel egy órán át kapargattam a fosszíliákat minden egyes darabról, addig, amíg majdnem gyöngyházszínűek lettek. Na ez az amire nincs szükség egyébkén, de engem zavartak a kis rákövesedett csigaházak. Mosás közben át is válogattam és a kinyílt darabokat azonnal kidobtam. Az 1-2mm-es nyílás nem para, de ha nagyobb, akkor szabadulni kell tőle.

A szentírás szerint az alapléhez kell angol zeller, 2 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma és egy csokor petrezselyem, valamint 2 dl feférbor és 1 dl víz, so és bors. Mindez létezik előre csomagolva és felaprítva lámáknak. Nos a zöldségkeveréket egy evőkanálnyi olajon megfuttatjuk, majd ráöntjük a bort és a vizet és hagyjuk, hogy leforrjon.

Amikor ez megtörtént akkor belehelyezzük a kagylókat és lefedjük. Nagyon gyors kaja,20 perc alatt megvan, úgyhogy ennél a fázisnál már érdemes elkezdeni sütni a krumplit. Ha fedő mocorogni kezd azt jelenti, hogy nyílnak a kagylók. Nagyon fontos, hogy ami nem nyílt ki, azt ne feszegessük és ne is együk meg.

Azért is hálás étel, mert ugyanabból az edényből fogyasztható, mint amiben elkészült, így mosogatni is alig kell. Evőeszközt csak dekoráció jelleggel tettünk, ugyanis az első darab elfogyasztása után, annak házával lehet kicsippenteni a kagylót a többiből. Jó étvágyat kínálok!

2007. június 7., csütörtök

Relax

Az éves relaxációs program keretében ma itthon maradtam. Nem éreztem jól magam és úgy döntöttem inkább ma, mint pénteken hiányozzak, mert azt csak a lógósak csinálják. A délelőtt az édes semmittevés jegyében telt. Olvastam, kévéztam, virágokat locsoltam,majd kb 2 óra tájban megjutalmaztam a szervezetem egy minimál ebéddel, amely állt egy szelet olvasztott old Bruge és egy szelet Babybelle sajtból, grillezett cukkiniszeletekkel és almás vörös káposztával. Fincsi volt, nem is kellet más ma. No para, nem leszek gasztroblog, de annyira jól nézett ki, hogy megörökítettem.