A pofám kiékelve bazinagy tamponnal, nemrég értem haza a fogorvostól. Ma sem lesz sör, csak meccs. Töki sajnál, én pedig épp arra panaszkodom, hogy kezd kimenni az érzéstelenítő hatása és már gyógyszert keresve matatok a fiókban, amikor a kutyákkal eltűnik a kertben .
- Kik játszanak este zsizsi? - Tessék? Nem tudod, hogy a Cataflam hol van ? - Kazahsztán-Holland? Hogy-hogy?
Tegnap sem sör, sem esti meccs nem volt. Olyan hatással van rám a germán foci, hogy valamiért vasalnom kell tőle. De még azokat az ágyneműket is , amiket direkt vásároltam olyan anyagból, hogy sose kelljen forrón simogatni. Ma meg remélem, hogy elkenik az olaszok száját és ennek örömére bonthatok egy belle vue-t.
A Daewoo-s fiúk csúnyán legyalulták a krízben edződött hellászi félisteneket. Magam egy részvét-üzenetben fejeztem ki együttérzésemet görög kollégám felé, aki reménykedve csak annyit válaszolt, hogy a következő meccsen majd látványos győzelmet aratnak. Én erre azért már nem vennék mérget, még akkor sem, ha a következő ellenfél történetesen Elefántcsontpart nemzeti tizenegye lenne.
De beszéljünk inkább az est fény, vagy inkább fake pontjáról, ami mellé, mintha tudtam volna, hogy a végén úgyis fanyalogni fogok, a citromos hoegaardent választottam.
Egy angol-amerikai mérkőzés frankofon közvetítéssel már önmagában maga az ultimate fun. Mert amikor a kommentátor azt mondja "Ovard qui touche", akkor bármennyire is hozzászokott már a fülem az ilyesmikhez, röhögni kell, épp úgy, mint amikor az eton-i kisiskolásnak öltözött Beckham-et mutatják, amint egy pillanatra kiegyenesednek a vonásai Green szívása után és csak azt hallom "regarder Bekamm". De a legnagyobb poén mégis akkor hangzik el, amikor Heskey-t lerántják ő pedig hevesen tiltakozik. "Ezki, qui protestait"
De térjünk vissza Green-re, erre szerencsétlen srácra, aki tök jól védett egyébként, csak Dempsey erőtlen próbálkozását nem tudta rendesen begyűjteni. Ha emlékszünk még a "nagy" angol kapusra, Seaman-re, akkor tudhatjuk, hogy ez neki is ment, mégis legendás guardian volt. Szóval nagy jövő állhat a kis srác előtt. Azt mondják, hogy ez az adidas labda,egyébként is direkte gólra van kitalálva, azaz kapus-szopató. Hiába, soha ilyen gömbölyű nem volt még a bőrbogyó, mint most...
A meccs szépei pedig Donovan, az ötvendolláros marketing-mosollyal és Lennon, csak mert olyan dacos, kis rosszarcú.
Update: Halványan élt az emlékezetemben a nagy, BEK döntős Seaman-szívás, amikor majdnem félpályáról kapott egy gólt. Töki pár kattintással megtalálta az ominózus esetet, amelynek köszönhetően az Arsenal 95-ben bebukta a kupát.
Eldöntöttem, hogy minden esti meccs mellé egy új sört próbálok ki. Ez amolyan solid tribute a belgáknak, ha már nem jutottak ki. Ma Kriek mystic szerepelt az itallapon, amelyben kellemesen keveredik az áfonya és az eper.
Hanem ez a meccs! A TF1-en hülyére analizálják a szakértők. Miért nem sikerült a végén már 10 emberrel játszó uruguayi csákókat elkalapálni? Jobb eredményekre számítanak-e a következő mérkőzéseken? stb. És akkor Domenech meg magyaráz, hogy ő 1-0 ra számított. Gondolom ezért bízta a játékot Gourcuff-re és Riberyre akik ugyan keményen állták a sarat, de kevésnek bizonyultak. Nem akarta ő Henry-t szétrúgatni már az első meccsen, az agrsszív uruguayi csákókkal, de csak behozta 19 perccel a vége előtt, ahogy szokta. Szánalom bazzeg'! De vessünk egy kósza pillantást a két ászra, akiknek nem csak a játéka nyújtott kellemes látványt.
képek: www.fifa.com
Egy élet, két ország, sok kérdés.
bár ha jobban belegondolok, nem is az a fontos hogy hol élünk, hanem, hogy tudunk-e!?