Ha kedd, akkor
BELGIUM!

Boldogat

Az a helyzet, hogy elméletileg mindig van értelme reménykedni, de amikor az év is jól, sőt pazarul indul, akkor ott állsz megfürödve, hogy ezt most ér-e elhinni, vagy sem. Én Mi persze annyira elhittük, hogy képzeletben újabb tízezer lépést tettünk meg és tetszett. Ha pedig az első tétova lépést megtetted, akkor már könnyebben rakosgatod egyik lábad a másik után. Úgy meg talán még könnyebb, ha közben fogják a kezed és tudod, hogy sosem engedik el...

Az év másik nagy meglepetése pedig az, hogy Széppárnéni utolsóként listázott minket a fogyasztási listán. Már semmi sem a régi. Talán az új ablakoknak és a még újabb kazánnak köszönhetően, mert azt nem hinném, hogy belgásodunk.

Vadkörtézni mentem...

EZ A BLOG JELENLEG

OTTHON ÉRZI MAGÁT !

Nouveau vetement

Amint az látható "átöltöztem". Vagyis inkább átöltöztettek. Igen, így helyes. Anna ugyanis időt és fáradtságot nem sajnálva megcsinálta a zseerkirály új sablont, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok.

Köszönet jár Szemtelen Tyúknak is , amiért tegnap este, hihetetlen kreativitását megvillantva előállt az új, személyre szabott "sarcasm ahead" logoval. Mit mondhatnék? Megpróbálok rászolgálni. Köszönöm.

rendhagyó

Balatoni bejegyzés még nem volt, de itt lenni ultimate fun és ezt mindenképp világgá kell kürtölnöm.  Nyuszi Tirpi és Májki ma hazament és ezzel a háromnapos bulit felváltotta a nászút. A csopaki strand este 7 után szabad. Töki egy közeli kandeláberre támaszkodva épp a tihanyi apátságra zoomol én pedig egy padon ülve próbálom szavakba önteni az érzést. Nem lehet. Itt lenni kell, ha napokra is, de élni kell. A platán tövében kevésbé ér az eső a megszállott blogger pedig egyébként sem tágít, max elmenekül a lángosos sátra alá,  ahonnan aztán nincs kiút, még akkor sem, ha elmossa az eső.  Szeretek itt...

Itthon

Az egoblogger két okból hallgat hosszabb ideig. Azért mert történnek vele a dolgok, vagy azért mert nem. Tele vagyok még ilyen és ehhez hasonló bölcsességekkel, de csak ritkán, emelkedett pillanatokban történik kinyilatkoztatás. Ez az. Itt ülök anyámék konyhájában, valami láma "védtelen" internet kapcsolatát lopva és elégedett vagyok, mert történnek velem a dolgok. A nyár tökéletes. Új barátságok, elmélyülő régiek. Meglepetések. Zökkenőmentes, minden idők legjobb átlagsebességét és egyben új sebességrekordot eredményező hazaút. Rántott csirke, parfétorta, család, kispajtások. Kell-e ennél több? Csöpög a nyál a bejegyzésből, de ez így jó.

Ilyesmikre gondolok

retró

2001. július 21, reggel 7 óra

Olyan volt, mint a középiskolás évek alatt. Egyszer csak kinyílt a szobám ajtaja, és ott állt apám, a reggeli kávémmal.

- Hát te már ébren vagy?
- Persze, pár órát ha aludtam. Éjjel azon gondolkodtam, vajon milyen lesz. Hasonlít-e majd ahhoz, amilyennek elképzeltem.
- Boldog vagy? - kérdezte, miközben hatalmas kezével hátrasimította a hajam a szememből.
- Nagyon, de érdekel, hogy ez fokozható-e.- mondtam és felültem az ágyban, hogy úgy igyam meg a kávém
- Ez a legfontosabb, gyere kis fufi, öleld meg ősz öreg apádat.
- Mindenképp jelzőkkel kell illetned magunkat? Most ültetnél a tenyeredre, vagy dobálnál a levegőbe kis bubus!- mondtam nevetve és szorosan hozzábújtam, mint az apai jelenlétet gyakran nélkülöző, szeretetre éhes gyerek.
- Gyere, mennünk kell. Jó anyád már készülődik, "oltári" sürgölődés van a konyhában.
- Tudom, ez a villás reggeli ötlet nagyon szép tőle, de emiatt bujkálnom kell majd. Ő meg hulla fáradt lesz, mire színre kell lépnie.Ugye nincs még itt senki?
- Nincs, van még bő 2 órád, mielőtt beindul a menet.
- Akkor csapjunk bele. Neked is hamarosan át kell menned hozzánk, a fiú öltözőbe. A cuccaidat kikészítettem tegnap. A nappaliban találod a nagy fotelben.

valamikor 9 körül telefon

- Hogy álltok Gabóka?
- Hamarosan készül, a direkt erre a napra koszosított hajamból a konty. Tudod, kikötés volt, hogy minimum háromnapos legyen. Ott mi a helyzet?
- Megvannak, állvánnyal együtt. Leszállítom őket és megyek hozzátok. Már csak pár óra -mondja és érzem a hangján, hogy ő is mosolyog.
- Várlak, itt hamarosan bolondok háza lesz. Szerintem elkésünk.
- Dehogy késünk, minden rendben lesz.
- Most küldtem át az érintett férfiakat hozzánk, legalább ennyivel is kevesebben vagyunk itt. Jajj, még valami! Elhoznád a virágokat, nem bízom senki másban, akkora itt a káosz, hogy el sem hinnéd, de hamarosan megtapasztalod. Már az agyamba férkőzött a kérdés, hogy mi van, ha rossz lemezt adtunk le és mégsem a Dancing Queen orchestral változata fog megszólalni, hanem valami más.
- Nyugi, jövök, de most le kell tennem, rám került a sor.

11 tájban ,  pánikhangulatban

- Figyelj mama, nagyon köszönöm, hogy ezt a sok embert itt mind vendégül láttad, de egy óra múlva el kell indulnunk és még mindig fürdőköpenyben bujkálok, komplett sminkben, befésülve.
Szervezzük őket a nappaliba és csukjuk be az ajtót, vagy mindenki húzzon sétálni a Tabánba.
- Drága kislányom, ez a sok ember a családod. Van aki hajnal óta utazott, hogy itt legyen velünk ezen a napon, nem képzeled, hogy hagytam volna őket étlen-szomjan délután 4-ig.
- Ezt sosem feltételeztem, de hagyjuk most már őket emészteni. Üljön le mindenki a seggére, mert végre szeretném magamra ölteni a vattacukor jelmezt és ezt ekkora forgatagban nem tudom. Másrészt neked sem ártana már végre felöltöznöd. Nevezz meg 3 nőt a családból, aki rám segíti a cuccokat és már itt sem vagyok.

néhány perccel később

- De mi lesz, ha pisilnem kell, ebben képtelenség. Miért nem szólt nekem senki a katéter fontosságáról?
- Gabóka, ne hülyülj, majd elviszlek pisilni.
- De Judit, ez minimum kétemberes! Nem ihatok egész nap. Várj, hol a gyöngysor, tegnap kikészítettem és most nincs itt.
- Figyu Detti, láttam kint egy nagy dobozt becsomagolva. Van rajta valami tekla szerű gyöngysor díszítésként. Lekapnád róla, szerintem az is jó lesz.
- Hozom szivi, ne aggódj.

13:00
- Gyönyörű vagy!
- Ja, mint egy óriás vattacukor, de nem érdekel, mert boldog vagyok. Neked is jól áll ám a smoking.
- Anyád már sír.
-Tudom, a tied is, de várd ki mi lesz a templomban. Akár még mi is becsatlakozhatunk.
- Ki az a nő a lila kalapban?
- Fogalmam sincs, azt hittem a te rokonod.
- Még az is lehet, de sosem láttam. Mindegy, azt hiszem indulnunk kell. Kész vagy?
- Igen, csak egy dolog nem hagy nyugodni. Vajon milyen meglepetéssel készül Tirpi. Egy hónapja lebegteti, de még ötletem sincs.
- Nyugi, őt ismerve nagyobb közönség elé tartogatja, itt még biztonságban vagyunk.

Valahogy így történt. Hajnalban, amikor a nagy abroncsos cuccban, mezítláb behuppantam a kocsiba elégedetten és boldogan szorongattuk egymás kezét Tökivel. Pont 9 éve, de mintha ma lett volna...

Ez pedig tényleg ma volt.

Ilyen ez a c'est la vie

Van az úgy, hogy 6 napba annyi élmény sűrűsödik, hogy képtelenség szavakba önteni, de bátran állíthatom, hogy a hazalátogatásom 2 fő célja - hogy meglepjem anyámat, valamint, hogy augusztusig kicsit feltöltődjek- megvalósult. A tervezett találkozásokba vegyült sok spontaneitás, aminek természetesen megvolt a varázsa. Tyúkkal pl biztonságos kávézást terveztünk, végül kóser szilva és menzasör lett a menü, no meg isteni beszélgetés, nagy röhögésekkel és fikázással.  Megismerkedtem a guruval is, ami gyönyör a szájnak de sajnos szállíthatatlan. Aztán ott volt a káprázatos ebéd  és egy fél délután Anna teraszán, amit majdnem keresztülhúzott ugyan gázolóm, Ms Sanchez de nem sikerült neki. A kubai asszonynak köszönhetően lett teljes hasi ultrahangom, ami előtt viszont sem enni, sem inni nem lehetett és ez egy kicsit megnehezítette a közös kávézást Eszterrel, de csak ami az ivás részét illeti.

Ivásról jut eszembe. Rövid idő alatt  törzsvendégek lettünk a szomszédban lévő, sznob bárban, ahol rajtunk és a személyzeten kívül semmi természetes nem volt, viszont ez épp elegendő volt ahhoz, hogy kellemes estéket töltsünk ott. Voltak vállalható és vállalhatatlan pillanataim. Nyuszi szerint ilyen volt az is, amikor a vendégek között felfedezte az Etna tulaját én pedig méltattam a lasagne minőségét, viszont hozzátettem, hogy a szilikonmellű lányok lehetnének gyorsabbak...

szereti

A reggeli rutin rettenetesen unalmas, de ez így természetes. Elhallgattatom az ébresztőórát, hogy ugyanabból a lendületből bekapcsoljam a  Fun (fön) rádiót. A kávé békésen csordogálva megtölti a bögrét én pedig álmos szemekkel dobom a jégkockát bele, amely szolíd pukkanással reagál a forróságra, viszont azonnal fogyaszthatóvá teszi. Ébredezem. A mosogatóban az előző este maradványai. Két pohár és két bögre. Kelletlenül, robot-szerű mozdulatokkal elmosom őket és közben az ablakon át nézem, ahogy a nagy családi autókban útnak indul a szomszédság. Hétfő van. Hamarosan felbukkan a kukás autó is, hogy a kertkapukban felhalmozott  és éjjel a az éhes macskák által megszaggatott kék zsákokat elvigye. A Pottardon járhatnak a zajból ítélve, de ma nem kell kétségbeesetten utánuk rohannom a mi zsákunkkal, mert Töki még előző este kivitte. Az utolsó kortynál tartok, a bögre által ejtett foltot törölgetem a pultról, amikor megakad a szemem ezen. Én is, és nem csak azért,  mert tudja, hogyan űzze el az unalmas, rutin-szerű reggelt...

Boldog-e?

Jövő pénteken egy meghívásnak eleget téve én is ott leszek a szigeten. Kérdés, hogy melyiken?! És nem szoktam szmájlizgatni, de most nagyon kell, folyamatosan és szívből...

my fingers are not "krinolins" any longer

Csak virsli klasszik. Kíváncsiságból belebújtam a jelmezbe (kosztüm), amiben az első állásinterjúra jöttem ide. Már nagy. De ami könnyeket csalt a szemebe, az mégiscsak az, hogy a rendes vérkeringés érdekében évekkel ezelőtt az ékszerdoboz mélyére került karikagyűrűm és a nagyanyai brill örökség akadálymentesen húzható fel és le. És ez jó nekem.

Amikor a nyuszi, nyuszit hoz

Eddig csak vártam a rövidke húsvéti szünidőt, de az alábbi egysoros tényleg ünneppé varázsolta.

Megint egy...

Hihetetlennek tűnik még így leírva is, de 5 éve már, hogy a sablon-meghívónak engedelmeskedve, egyedül, kicsit elveszve, de tele reményekkel megérkeztem ide és megtettem az első bizonytalan lépéseket a Gare du Midi frissen felmosott kövén. Elképzelésem sem volt, hogy mekkora fordulatot vesz az életem, és persze vele együtt Tökié is abban a 48 órában, éppen ezért nem is tudtam felnőni a helyzet komolyságához. Ma már tudom, hogy 8 állásinterjút két országban, két nap alatt lenyomni pontosan annyira rémisztő, mint amilyennek hangzik. Az esetleges ajánlatok közül pedig jól választani egyenes képtelenség. De a legrosszabb kiválasztásához született tehetségnek kell lenni. Én persze birtokában vagyok a képességnek amely ezt lehetővé teszi, de ez most egyáltalán nem fontos. Fogalmam sincs mit csinálhat a párhuzamos valóságban az otthon maradt Zsabóka, de feltételezem, hogy neki nem kopott meg az angolja, viszont kicsit sem tud franciául. Napi 12 órában ismerteti a tanulni vágyókkal a gerund és az infinitive közötti különbséget, alkalmi fordításokat vállal, sakkozik a számlákkal, de biztos vagyok benne, hogy boldog.  Mert végtére is nem az a lényeg, hogy hol és milyen örömet, vagy bánatot élünk meg, hanem hogy kivel tudjuk megosztani. És én boldog vagyok. Itt Brüsszel külsőn, a Macskák utca földszinti lakásában, mert a távolság miatt senkit sem veszítettem el, sőt olyan közel vannak hozzám, mint soha azelőtt. Mert  manapság, esténként amíg Tökit várom haza és múltbéli képek futnak át az agyamon, akkor már  rég nem sírnom, hanem nevetnem kell. Mert ahhoz, ami az érzést generálja, a földrajznak az égvilágon semmi köze. Ha valaki mégis megkérdezné, hogy vajon megbántuk-e valaha,  akkor azt mondanám: Igen, eleinte naponta többször is, de ma már egyértelmű nem a válasz. Mert az élet mindenhol olyan, amilyenné alakítja az ember...

Maradunk

Ha vasárnap kora este bátortalanul kopognak az ajtón az két dolgot jelenthet. Puncogó valamilyen nehéz item felvonszolásában kéri Töki segítségét, vagy Széppár néni érkezik egy updatelt anyagi követeléssel. Elképzelésem sincs, hogy vasárnapi pihenését ki mivel szakítaná meg szívesebben, de nekünk az utóbbi jutott és nem volt egyedül. Retteg a keresztkérdéseimtől, a kérdő és számon kérő tekintetemtől, így magával hozta hites urát Danielt, akinek megjelenése sokféle érzést képes bennem generálni, csak félelmet nem. Részletes, kézzel írott kimutatás a ház teljes kiadásairól, illetve a ránk eső részről, ezt szorongatta a kezében. Persze megint egy ezrest akar, egyszerűen ez alá nem tud, és talán nem is akar menni. Megnyugtattam, hogy a felét már elutaltam neki, a többit pedig 200-as részletekben fogom csepegtetni, így májusra már számításaim szerint túlfizetésünk lesz. Nem vitatkozott, viszont kérésemre azonnal felszambázott a tavalyi fűtés és melegvíz fogyasztásunk részletes kimutatásáért. Fejlődünk! Gondoltam gesztust gyakorolok és megkínálom őket egy kis borpárlattal, de emlékeztek még a februári dugulás elhárításának napjára, amikor Széppár bácsi a hidegben lelkesen iszogatta a kóser szilvát, majd alig talált fel az emeletre. Nem kértek, viszont ha már itt voltak, gondoltuk feldobjuk a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat minket. Mi történne, ha szeretnénk a garázst a lakáshoz "ütni" ugyanis csak egy vékonyka fal választ el minket tőle, tulajdoni hányadunkba pedig így is, úgy is beleszámít. Nem ellenkeztek, persze majd minden tulajdonosnak hozzá kell járulnia, de elméletben lehetséges, ha megőrizzük a "faszád" jellegét, illetve ha a terveket a commune jóváhagyja. Hm, el kell gondolkodni, hogy vajon mennyiben lehet egy ilyen móka, mert ha nagyon sok, akkor mégis inkább a továbblépést kellene fontolgatni. Bár mióta elkapták a lövöldöző marokkói pasit, azóta ismét szeretünk ebben a kerületben élni. Úgyhogy keresek én egy "arsitekt" és Ericet is megkérdezem, hogy felújításra mennyit és milyen kondíciókkal adnak.

Csak, hogy megértsd..

Épp ebben a pillanatban aludt ki a az egyik mignon égő az elszívóban, de nem megyek   oda kicserélni, mert bennem van a gondolat, és ha most mégis felállnék, azon nyomban elillanna. Szeretem ezt a valamit itt. Amikor belekezdtem még szó sem volt érzelmekről. Írtam, mert jólesett. Jólesett leírni valahova, kiírni magamból, úgy, hogy megmaradjon és bármikor visszaolvashassam. Nem vagyok cizellált. A szavak tekintetében semmi esetre sem. Olykor magamat vagyok kénytelen cenzúrázni, mert sokkal keményebben érzem, mint ahogy végül leírom. Egy hosszú és nehéz időszak kezdetén született és feltételezem, hogy egy végtelenül könnyű és még hosszabb időszak kezdetén fogja majd befejezni.  Nincs célközönsége. Még a barátok is felmentést kaptak jó ideje. Éppen ezért ér mindennél többet, ha akad valaki, aki azt állítja jelent neki valamit ez a dolog itt. Hogy érzi, érti és szereti is, úgy ahogy van. Talán most azt gondolod mégiscsak jobb lett volna, ha kicserélem azt a pislákoló égőt. De az várhatott, ez pedig nem.

Milyen volt?

Van, amikor Belpaire néni gyászkeretes körmeiről, a belga vízfogyasztási szokásokról, vagy a vezetési technikáról oldalakon át tudnék viccesedve mesélni, de most amikor tényleg valós, és igazi élményeim vannak otthonról, nem találom a szavakat. Hogyan is lehetne egy posztban visszaadni azt ami egy hét alatt történt velem? Féltem. Nagyon féltem, mert amikor ismét magyar légtérbe léptünk és végre kirajzolódott alattunk a Duna, nem jött a gombóc. A gombóc, ami normális körülmények között, a fent említett pillanatban szinte megfojt belülről, aztán patakzó könnyek formájában távozik. Azt hittem elmúlt, nincs többé kézzelfogható jele a kötődésemnek.

Káprázatos hét volt. Szombat éjjel megváltottuk a világot a szüleimmel. Vasárnap, úton a mézeskalács ház felé megálltunk valahol, ahol szeretnek és a tejbegríz mellé olyan ajándékot kaptam, aminek eddig még nem találtam méltó helyet. Aztán a meseház udvarán kicsit megrágott a nagy komondor, de megmenekültem és végül mozdulni sem akartam onnan, mert ott minden olyan békés és nagyon szép volt. Hétfőn nemcsak túrótortát és masszázst  kaptam, hanem vizslaölelést is. Kedden egy aprócska kislány boldogan rotyogtatott az ölemben, miközben a nagyvilágot kémlelte. Aztán a kisöccse ébredés után rám mosolygott, pedig akkor látott először. Szerdán kiderült, hogy lehet onnan folytatni, ahol öt éve abbahagytuk. Csütörtökön "modoros emigráns" voltam, túrórudikkal, disznósajttal és fokhagyma füzérrel. Pénteken valaki fenséges vacsorával várt, aztán összejöttünk sokan és hajnalig röhögtünk. Eltelt. Ennyi volt a hét.

Aztán szombat este, mielőtt eltűnt a fapados menetrend szerinti brüsszeli járata a felhők felett és lenéztem a kivilágított városra, visszajött a gombóc. Nagy volt, nagyon nagy. Akkor végre rájöttem, hogy mindig ott van és ez így van rendjén. Ha nem érzem, az csak azért lehet, mert néha erősnek kell lenni. Meg keménynek, mint az acél, ahogy apám  mondja. De lehet az egy hét alatt kapott tengernyi szeretetből hosszú hónapokig táplálkozni.

Au soleil, sous la pluie, à midi ou à minuit...

Szerintem a képek önmagukért beszélnek, így nem kerekítek nagy dumát a párizsi kiránduláshoz. Gyönyörű volt, és nagyon kellett már nekünk.

Then a true friend came along

"Azért is írom le, mert így egyszerre el tudom mondani mindkettőtöknek hogy nagyon fontosak vagytok nekem és családom számára."

Kell-e ennél több, ha tudod, hogy szívből és őszintén mondják? Nekem nem.

Otthonról haza

Ha

felébredek a mélyaltatásból, na nem műtét közben, hanem remélhetőleg utána. Szóval ha március 18 után is életképes leszek, akkor az eslő dolgom lesz, hogy foglalok két jegyet a Thalysra és bizony szeptemberben átmegyünk Tökivel Párizsba, hogy ott ünnepeljük a 16. évfordulónkat. És ha már ott vagyunk megfejelem még két belépővel a Palais des Sportsba. Nem szokásom reklámozni a la musique-ot, a "bölcs" Ali G-t idézni meg még kevésbé, de check this out. Ezt látnunk kell!

My left ear

Vasárnap azzal a csodálatos érzéssel keltem, hogy ismét hallok a bal fülemre. Leírhatatlan volt , de én mégis megkíséreltem és körsms-ben jeleztem sokaknak, hogy "visszatértem". Azt, hogy a jobb fülem mikor jött helyre, nem tudom megmondani, mert nem vettem észre.

Ma délelőtt ismét látogatást kellett tennem Dr Patricia Pelc-nél. Rövid várakozás után szólított is. Bent aztán elmondtam, hogy újra hallok, és azt is hogy időpontom van Prof Linkowskinál kétnapos szundikálásra. Ezek után átültetett a vizsgáló székbe és az alábbi párbeszád zajlott köztünk.

-ok, it is ok, there is only air in your ears now 

Na most mint tudjuk, a franciák és a belgák sem nagyon ejtik a há hangot, még akkor sem, ha igazán jól beszélnek angolul, így én természetesen azonnal visszakérdeztem.

-now it is hair??? omg first liquid now hair?

És akkor ezen a ponton Dr Patricia Pelc, -akinek a neve úgy hangzik, mintha valami telerománc főhőse lenne, nagyon röhögni kezdett, majd én is vele együtt...

Ma van az a nap

Volt nap, hogy verset írtál, volt olyan, hogy "csak levelet", de nem volt olyan nap, hogy ne telefonáltál volna, pedig istenem, akkor még hol volt a mobil?! Az első mobilos hívást anyád aktatáska méretű telefonjáról indítottad, ráadásul nem is helyben, hanem egyenesen Brightonba, hogy ne kelljen egymás hangját addig sem nélkülözni, amíg távol vagyunk. Köszönet anyádnak, hogy sosem vetette szemünkre a 40 ezres számlát , pedig az nagy pénz volt 95-ben. Szóval 15 éve nem volt nap, hogy ne hallottam volna a hangod, vagy ne gondoltam volna rád.

Köszönöm,
-hogy valamilyen furcsa gondoskodásból egymás mellé rendelt minket a sors.
-hogy a világon mindenben támogatsz
-hogy annyira önzetlen vagy, hogy mindent feladva velem jöttél ebbe az országba
-hogy én lehetek minden reggel az "ébredésmester"
-hogy egy rezdülésemből tudod, hogy mi a baj
-hogy szeretsz és szerethetlek...

Boldog évfordulót Töki! 

Az elveszett csomag-1. rész

Bizonyára mással is megesett már, hogy egy unalmas délután a tv csatornái között kattogtatva, valami érdekes filmbe botlott. Kb nyolc éve láttam először és utoljára "A" filmet , és akkor sem teljes egészében. Talán az első 10 percről maradhattam le, de a film olyan mély nyomot hagyott bennem és annyira megérintett, hogy szinte azonnal újra meg szerettem volna nézni. Persze nem ismételték meg, és egyetlen videotékában sem találtam semmilyen formában. Eltelt néhány év, időnként eszembe jutott, de mindhiába kerstem. Két éve aztán, amikor J-vel a chaszid irókról beszélgettünk, mesélni kezdett egy holland filmről, amit évekkel korábban látott. Hamar kiderült, hogy ugyanarra a filmre gondolunk, majd közölte, hogy neki megvan videokazettán. Alig vártam, hogy a következő látogatása alkalmával elhozza, de kiderült, hogy időközben a szülei valamit rávettek, így volt nincs. Antwerpenben járva, minden alkalommal elsétáltam a forgatás helyszínén és a Jacob Jacobstraaton járva, mintha újra megelevenedett volna a film. Láttam a házat, ahol forgatták, majd később már csak a helyét. Beletörődtem, hogy nem látom többé a filmet és az emléke idővel megfakul, majd végül nem lesz egyetlen jelenet sem, amit felidézhetnék.

Ma délelőtt a friss reklámújságokat vettem éppen ki a postaládából, amikor megakadt a szemem a Casa (lakberendezési üzlet) új, üde színű, őszi kollekcióján és úgy éreztem vennem kell párat a zöld és homokszínű párnákból.  Kocsiba ültem és 10 perccel később már a bevásárló központ mozgólépcsőjén álltam. Az emeletre érve, nem tudom miért, de a lábaim a Mediamarkt felé vittek, azon belül is a súlyosan leértékelt dvd-vel megrakott rekeszhez. Átfutottam, majd amikor a végére értem, azt hittem káprázik a szemem. Ott hevert előttem a Left luggage utolsó két példánya. Azonnal magamhoz ragadtam és még a pénztárosnak is félve adtam oda, nehogy ne kapjam vissza. Végül párnákkal súlyosan megrakodva, táskámban a 2 dvd-vel, boldogan jöttem haza. Ja, gondolom egyértelmű, hogy kinek vettem a második példányt!

folyt.köv

Party is a groovy thing

Amikor J-nek otthon büszkén ecseteltem, hogy aktívabb társasági életet élünk mostanában, majd bizonyíték képpen felsoroltam, hogy májusban nálunk, júniusban Zs-nél volt buli és már van egy meghívásunk szeptemberre is, akkor kiröhögött és annyit mondott: 'Hú, tényleg sűrű a program, és győzitek?' Vele röhögtem, mert igaza van. Otthon elképzelhetetlen volt, hogy egy hétvége eseménytelenül, bulimentesen teljen, de itt minden más. Eleinte tényleg policy volt, hogy a sok rémtörténetet hallva magyarokkal mi nem nagyon cimbiztünk, a belgák meg velünk nem. Ez már másként van (nem a belgákkal), olyannyira, hogy a múlt hétvégén spontán buli volt, holnap pedig szülinapi party, retro jelmezben, a 70-es 80 as évek jegyében. Paróka kifésülve, bibés felső beizzítva, francia nyelvű figyelmeztetés a szomszédoknak kifüggesztve, úgyhogy csapjunk bele. Már csak a mellékelt koreográfiát kell elsajátítanom holnap estig és akkor Zsabóka rulz  

idén nyáron 33

Amikor a baby doppleren át először hallotta a szívhangomat sírni kezdett örömében, majd hónapokon át mantrázta magában, hogy "nem, ezt a babát nem veszíthetem el." Úgy látszik valaki, akinek döntése van ezek felett a dolgok felett, meghallgatta a kérését és egymással ajándékozott meg bennünket egy csütrörtöki napon, 1975. július 31-én, pontosan 9:45-kor. Azóta eltelt 33 év, a vállamra tekeredett köldökzsinórt még akkor, a láthatatlant pedig kicsit később vágták el. Nincs nap, hogy ne lennék neki hálás az életért, amit nekem adott, hogy apámmal együtt féltve óvott és felnevelt, mert nekik köszönhetem, hogy az lettem, ami. Hiányoznak és velük együtt hiányzik mindenki , akivel együtt akartam ünnepelni otthon ezt a napot. 

Reggel elsőként telefonáltak én pedig a nagy rohanásban a mobilomat a konyhapulton felejtettem, így kvázi elérhetetlen vagyok ma. Ilyen esetekben Töki egy kollégám mobilján szokott keresni, ha emergencia van. Épp békésen kávéztunk a teraszon, amikor megcsörrent Jancsika mobilja majd átadta nekem. A vonal túlsó végén hármas konferenciahívásban a legkedvesebb barátaim tolmácsolásában felcsendült a "boldog szülinapot" én pedig mint egy kisgyerek sírni kezdem. Hiába, vannak dolgok amik a korral sem változnak... 

Hét éve történt..

Sokan kérdezgették/ik, hogy honnan tudom/tam, hogy ő az igazi, ha nincs összehasonlítási alapom. Ilyenkor azt szoktam válaszolni kicsit suta hasonlattal, hogy nem kell végigpróbálnom az összes cipőt a boltban, ha amiatt az egy miatt tértem be, ami a kirakatból megtetszett. Ez nem egy életszemlélet, és én sem tudatosan alakítottam így az életemet. Egyszerűen minden megvolt benne, amit kerestem, így nem volt értelme tovább nézelődni. És nem, nem bántam meg. Ma van a hetedik. Mások kritikusnak ítélik ezt az évet minden kapcsolatban. Nálunk nincs krízis. Túl jól ismerjük és szeretjük már egymást ahhoz, hogy a statisztikák befolyásolják az életünket. És minden, amit együtt végigcsináltunk csak minket igazol. Boldog hetedik házassági évfordulót Töki!

ps. Isteni, hogy sosem kell majd szabadságot kivennünk erre a napra, mert egybeesik a belga nemzeti ünneppel

Nunzia

Valamikor, sok évvel ezelőtt, talán 1993-ban Budapesten ülésezett az európai ifjósági parlament. Nyelvtagozatos gimnázium lévén köztünk is kisorsoltak párat, az elszállásolásra váró külföldi ifjak közül. Nekem Nunzia jutott, egy végtelenül kedves és ugyanannyira aprócska teremtés, akivel természetesen életre szóló barátságot kötöttünk fogadtunk. Két éven át, még csigapostával leveleztünk, aztán váltottunk e-mailre. 1995 nyarán nálunk járt a szerelmével Giulianoval, mi pedig egy évvel később töltöttünk két csodálatos hetet náluk és számos gyönyörű helyre vittek el minket. Talán 2000 környékén veszíthettük egymást szem elől, de már nem emlékszem, hogy milyen okból kifolyólag. Az eskivői meghívónkat már nem tudtam milyen címre küldhetném. Majd szép lassan elfeledkeztünk egymásról. Néha Tökivel emlegetjük a csodás olasz nyaralást, időnként elhangzik a "Vajon mi lehet velük" sóhajtás, de itt mindeddig megrekedtünk. Ma aztán kutakodni kezdtem a facebook-on, de nem leltem ilyen névvel senkit. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rágugliztam és feljött egy olasz amatőr verselős oldal, ahol regisztrált valaki ezzel a névvel. Mit veszíthetek, gondoltam írok neki. Igenám, de csak regisztrált felhasználók használhatják a levelezés opciót, így hát kénytelen voltam egy pillanatra olaszul író, álpoétává válni, mert így tudtam csak kapcsolatba lépni az egyetlen potenciális jelölttel. Rövidke e-mail volt, olyan infokkal amelyekről csak akkor tudhat, ha valóban Ő az. Milyen érdekes, hogy május 25 óta, pont ma érezte úgy, hogy be kell lépnie a verselős accountjára. Igen, újra megtaláltuk egymást. Giuliánóval pontosan 2001 júliusában házasodtak össze, (mint mi Tökivel) de 2003-ban el is váltak. Jelenleg ennyit tudok, de alig várom, hogy a hosszú válaszlevelemre ismét reagáljon, és megtudjam, mi történt vele az elmúlt 8 évben.

A hónap hét csodája

Az újév úgy kezdődött, hogy Töki kutyasétáltatás közben talált egy Samsung D600-as telefont. Már jóideje a focipályán heverhetett, mert nem volt benne szuffla. A csoda a készülékben van, ugyanis a latin Abc betűi fölött ott vannak az arab írásjelek is, így minden gond nélkül küldhetünk sms-t arábiai lawrence-nek. És akkor a  "Beye Te Te " üdvözlőszöveről még nem is beszéltem.

2ZS-t elütötte egy autó a Schumanon. A csoda az benne, hogy ép bőrrel és némi zúzódással megúszta.

Belpaire néni újévi ajándéka egy franciakockás lap volt, amire számokat rajzolt és végösszegként kihozott 1038 eurót. Az egyik csoda azt, hogy mindezt 3 hónapra, a másik, hogy megvan a rávaló.

A héten hatalmas áttörést értem el franciából, ugyanis levizsgáztam. Képes voltam 10 percen át csevgni Sophieval a munkámról, valamint mint kollégának kikérte a véleményem a metodológiáról, melyet a kúrzus alatt használt.

Csütrötökön a főnököm egyszerűen csak guardian angelnek titulált miután egy dokumentum utáni lázas kutatása közben előálltam az infóval, hogy emlékeim szerint a keresett cuccot nem a gépére, hanem az usb kulcsára mentette.

Ugyanebben az órában a másik főnököm user zseninek nevezett, miután megmutattam neki, hogyan archiválhatja gond nélkül az emiljeit.  

Felhőtlenül

Ha akad az ember életében néhány felhőtlen boldogságban töltött nap, akkor a blogolás háttérbe szorul. Így volt ez velem is az elmúlt héten. Mert ennyi nekem is jár. Egy csodaszép hétvége, egybekötve egy békés vacsorával a kicsi mackóéknál, 15 féle jobbnál jobb görög kaja, hosszú órákon át tartó kutyaséták és más egyebek... Ezt a hihetetlen idillt még a méregtelenítés következtében kirügyezett arcom látványa sem tudta hazavágni.

szép ez így

Idén, valami furcsa és hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy szakítunk a hagyományokkal és az ilyekor szokásos , -egyébként szerintem jellegtelen- elektronikus üdvözlőlap helyett vállaljuk kiterjedésünket és magunkat télapónak, a "lányokat" pedig rénszarvasnak álcázva, saját képet küldünk a barátainknak és a szeretteinknek. Kicsit megremegett a kezem , amikor a küldés gombra kattintottam, de most a válaszok láttán azt gondolom, hogy jól tettük. Cserébe ugyanis mi is kaptunk karácsonyi üdvözletet, de nem hat különböző műfajban jingle bells-t éneklő télapóval, hanem fa alatt ücsörgő, mindenórás kismamával, aki elsőszülöttjével bontogatja az ajándékakat, vagy éppen egymást ölelő szerelmesekkel. És ez most boldogsággal tölt el, hogy ők is úgy érezték, megosztanak egy pillanatot az életükből velünk.

Together-Merci Bob Sinclair

Ezt a klipet ma este láttam és az jutott eszembe, hogy tényleg mennyire kevés kellene hozzá... Az ötlet zseniális, a klip pedig önmagáért beszél.