Ha kedd, akkor
BELGIUM!

one more kick

Első bálozók vagyunk J. otthonában, ahová még bőven az előkészületi fázisban érkeztünk. A tüzet megraktam, lassan izzani kezd a parázs is. K. a széken ül, miközben a két négylábú, ártatlan bocitekintettel figyeli. Talán cipőfűző-kezdemény is megindul a szájuk szélén, de csak mert az asztalon már ott hevernek a grillezéshez előkészített húsok.

- Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet a kutyákat is hozni.

Nem válaszolok, mert bár ő nem érzi és talán nem is azzal a szándékkal mondta, de a felvetés nem esik jól. Egy szó nélkül a kert végébe parancsolom a kutyákat és visszaállok a grill mellé, hogy a többi vendég érkezésére már készen legyen valami.

- Úgy tedd a húsokat, hogy a nyers, ne érjen azokhoz, amik már sülnek egy ideje.

Egyetlen szó nélkül átrendezem a rostlapot a kívánalmak szerint és folytatjuk tovább a beszélgetést. Nem szólok. Minek is tenném?

Telik az idő, a házigazda közben befut arról az útjáról, amellyel talán az ördögnek tartozott. Elégedett boldogsággal konstatálja, hogy távollétében jól haladtunk és háláját hideg koktélokkal fejezi ki. Lelkesen, hatalmas tüdővel fújja a briketteket, amik azonnal izzani kezdenek, így jöhet a következő adag.

- Nem azért mondom, de más villát kellene használni a tarja és mást a csirkemell forgatásához.
Eddig bírom és nem tovább.
- Lehet, hogy nem tűnt fel, de az elmúlt fél órában háromszor bántottál meg. A kutyák jövetelét a házigazda már a meghívóban lehetővé tette és mi éltünk vele. És az isten szerelmére, ez egy kerti buli, nem igényel HACCP ellenőrzést! De tudod mit? Én kiszálltam, ott vannak a villák, a csipeszek és a húsok, úgysem jó, ahogy csinálom. Csináld te!
- Jaj, most ezen miért kell megharagudni?
- Tévedsz, nem haragszom. Rosszul esik.
J. kétségbeesve próbál békíteni. Odajön, megpuszilgat. Látja, hogy a végét járom.

A mosdó előterében aztán kibőgöm magam, majd felhívom Tökit, hogy megtudakoljam merre járnak. Eljátszom a gondolattal, hogy mire odaér összepakolom a kutyákat és indulásra kész leszek, de végül eldöntöm nem hagyom, hogy bármi tönkretegye az estét. Különösen nem J. estéjét.

Éjfélkor aztán kiderül, amit már mind évek óta tudunk. Azaz, hogy az ESC nem szól másról, mint hogy ki kinek a seggében van benne. No meg a jószomszédi viszonyról. Ismét tudatosul, hogy minket minden szomszéd utál és csak a finn-magyar nyelvrokonság az, amelyre alapozhatunk...

Nyuszi was here

Nyuszi az év utolsó napján, a 6:30-as géppel érkezett. Én annyira vártam, hogy le sem tudtam feküdni egészen 5:30-ig, amikor végre megtudtam, hogy becsekkolt, de ekkor viszont a nyugalom olyan mértékben hatalmasodott el rajtam, hogy egészen 9:34-ig, a csöngetéséig aludtam. 17:32-kor kezdett rosszullétre panaszkodni és onnantól kezdve rohamosan szökött fel a láza, egészen a kétségbeejtően  magas, 36,8-as értékig. Pár tasak neo-citrán és néhány mintatea elfogyasztása után egy pillanatra úgy tűnt Nyuszi teste kihűlt, ugyanis a lázmérő által mutatott érték visszaesett 35,4-re.

-Nyuszikám, közel van az Erasmus, ha gondolod, beviszlek az ürzsanszra, a petárdás sérültek és a konyhai balesetesek közé.
-Még nem jött el az idő, de legyél készenlétben, arra az esetre, ha a testhőm továbbra is ilyen követhetetlen módon ingadozna.

'Praliné' az év második napjára kicsit jobban lett így elment egy csokikurzusra a Grand Place-ra, ahol osztályelsőként végzett, miután az öntéstől a formázáson át a kiverésig mindent tökéletesen abszolvált.  Szerintem néhány fotón jól kivehető, hogy mit tartott osztálytársai képességéről. Mások szerint csücsörítve rockit jár.

Amikor hazajött, nem a láztól, de kipirult arccal közölte

- Már biztosan csokigyárat alapítok
- Te leszel a  coacher-cukrász.

Este alváshoz készülődve cibálom még magammal a netbookot

-Nyuszi, megnézem hányan lájkolták a Wonka üzemben tett kirándulásod képeit
-Gabóka, te egy igazi netlány vagy – Du bist sehr nett…

A leárazástól megrészegülten, egy megterhelő, vásárlással töltött nap után, otthon főpróbát tartva mesélek.

-Képzeld csillagom, a Paprikában 5-ig tart a számozás, én már a 2-3 –as szinten mozgok.
-Akkor te már semi-sovány vagy.

Szerdán délután repült el és sajnos februárig megint nem látom…

szakfelügyelő a pitypangban

Minden percet ki kell használni, különösen ha ilyen rövidre szabott az itthonlét. Éppen ezért Rolóval azt találtuk ki, hogy bemegyek a reggeli első órájára, végigülöm mint szakfelügyelő és aztán a lyukasórájában kávézunk egyet.

07:10 - Alagút Attila út sarok, szakadó eső. Hajam rendben. A kék Polo vészvillogói narancssárgás idegességgel jelzik a türelmetlen várakozást. Becsapódok az anyósülésre, gyengéd pillantást vetek a hátul ülő tündérkirálylányra, majd megölelem a volán mögött helyet foglaló nőt, aki szinte egy személyben tehető felelőssé a tündérkirálylány hibátlan génkészletéért. Helyben vagyunk, kezdődik az ámokfutás.

07:28 - Elsőként érkezünk a "törpefarmra", ahol azonnal kihasználom az alkalmat és a mini mosdó előtt térdelve megigazítom a sminkem, hogy vállalható legyek majd a hetedikesek előtt. Tündérkirálylány szipogva csimpaszkodik az anyja nyakába, mert nem akar az óvóbácsival maradni. Mire a kertkapuhoz érünk megérkezik a női szakasz és ennek eredményeként kiül a megkönnyebbülés úgy az anya, mint a gyermek arcára.

07:43 - Millió szabályt áthágva, megállíthatatlanul robog a járgány a cél felé. Pofátlan előzések, egérutak és tötyörgés. Csak azért nem hajtunk be a jelentős rövidítéssel kecsegtető, egyébként egyirányú utcába, mert "a paraszt középre állt".

08:04- Ártalmatlan és tudatlan szülők blokkolják a tanári parkolót, de Roló egy pillanatra sem jön zavarba és közvetlenül a focipálya mellett állunk meg. Aprócska krízis alakul ki, amikor észrevesszük a térd alatt felfutott szemet a harisnyáján, de sikerül úgy eltüntetni, hogy a 7. osztály kritikus tekintetei előtt rejtve maradjon a következő egy órában.

08:10- Az igazgatónő partner a tervünk kivitelezésében, így elégedetten lépdelünk a nyelvi terem felé, ahol rövid egyeztetés után kész a komplett megfélemlítési terv.

08:15 - Bágyadt és megilletődött gyereksereg özönlik a terembe. Mi még egy pillanatra cinkosan összenézünk Rolóval, jelezvén, hogy indulhat a menet. "Gyerekek, hadd mutassam be  Gabi nénit, a szakfelügyelőt, aki azért jött, hogy felmérje milyen szinten vagytok angolból." Majdnem elröhögöm magam, de aztán eszembe jutnak a stílgyak órák és a fonetika szigorlatok, így sikerül komolyságot erőltetnem magamra.  Az előzetesen már bemutatott, gagman Péter- aki a minap rám vágta Roló telefonját, tündéri arccal, kipirulva mondja, a leckét. Nem lep meg, hogy ő a favorit. Az én kedvencem viszont egycsapásra a laza kiscsákó lesz, aki mint később kiderül profi hokijátékosnak készül. Amikor jelentőségteljesen szótárfüzetet kutatva nézek körül Péter megretten, de a többiek észrevétlenül, kódoltan jelzik egymásnak, hogy valakinek meg kell menteni őt, így végül egy copfos kislány készséggel nyújtja át az övét. A csoport viselkedésével nincs probléma, fegyelmezni szinte egyáltalán nem kell őket, mert láthatóan élvezik az órát és sziporkáznak. Az óra végén kicsit elbizonytalanodom, hogy nem kéne-e beavatni gálpetit, hogy én vagyok a titokzatos brüsszeli barátnője Roletta néninek és velem beszélt a múlt héten, amikor azt mondta " Ne haragudj, de most Renáta néni nem akar veled beszélni". Roló végül úgy dönt, hogy még egy darabig kihasználná a megjelenésemmel generált várakozással vegyes feszültséget, hátha nem kell egy ideig fegyelmezéssel foglalkoznia.

10:07 Egy önfeledt röhögéssel egybekötött közös kávé után Roló kisétál a látóteremből én pedig magamra maradok az élménnyel, ami mindenképp ide kívánkozott...

szösszenetek

- Már az is durva, hogy reggel 35 perc minuten munkaidő helyett 2 óra alatt jutottunk be a városba és ezzel majdnem lecsúsztam a láthatatlan melírról. Az még inkább nonszansz, hogy a járatomat is törölték a sztrájk miatt. De, hogy a járdát, amin még reggel békésen húztam az intelligens bőröndömet, délutánra elbontották, az (h)i(h)etetlen!
- Nyuszi, mondanám, hogy ilyen a mi szerencsénk, de ez csak a belga system.

-Jajj, de helyes kis délkelet ázsiai pár.
-Igen, egy lakótelepi lakást simán galériázhatnak.

-Köksi pénteken hatéves lesz. Iskoláskorú.
-Még nem, mert októberi, tehát év-vesztes.
-Csillagom, komolyan úgy gondolod, hogy ez az egyetlen akadálya a beiskoláztatásának és nem az, hogy tulajdonképpen ő egy kutya?

-Szerinted holnap elindul a gépem, vagy megint törlik?
-Nem akarlak áltatni Nyuszi, de úgy tűnik hogy a szerencse elszegődött mellőlünk. Azt mondom nézzük meg és ha mégsem megy, akkor még simán visszaérünk ügyfélfogadási időben a "kommünbe" és beadjuk a letelepedési kérelmedet. Tökivel a nevünkre veszünk stb.

Aztán mégiscsak felszállt...

lullaby

Valamiért már egész kisgyermek koromban rabul ejtett az a bájos holland szokás, hogy a nappali ablakait fedetlenül hagyva bepillantást engednek az otthonukba. Nem hiszem, hogy én rántom le a leplet az ennek hátterében nyugvó nagy titokról, de állítólag azért a kendőzetlenség hagyománya, mert a holland egy hajós nemzet és a tengerészek otthon hagyott várakozó és vágyakozó feleségeit így nem vette a szájára a szomszédság, ugyanis könnyedén követhető volt az életük. Mintha a nappali lenne az egyetlen alkalmas helyszín liaison-ok lebonyolítására !? Mindegy, nálunk sincs függöny, így a macskák utca sarkán lévő földszinti ingatlanba gyakran pillantanak be kíváncsiskodó tekintetek. Ha tegnap este valaki a nappalinál tovább látott volna, és tekintete szárnyra kelve belebeg a hálószoba felé is, akkor mindenképpen valami furcsasággal találkozik.

Nyuszi már lefeküdt én pedig az ágya szélén ültem és mesét olvastam neki. Nem is akármilyet, hanem az egyetlen fellelhetőt a házban. A Sehány Éves Kislány gyermekkorom nagy kedvence és fontosnak tartottam magammal hozni azt a példányát, amit 4 éves koromban kaptam anyámtól. Nem kívánom darabokra cincálni a művet, mert komoly érzelmek fűznek hozzá, de be kell vallanom, hogy ami néhány évesen feledhetetlen élményt nyújtott nekünk, azon most, felnőtt fejjel hatalmasat vihorásztunk. Vajon miért hívják a könyvben szereplő kislányt Marikának a testvéreit  Pistinek és Palkónak, nem pedig autentikusan Clairenek, Jean-Francoisnak és Laurent-nak? Az, hogy a nagynéni Magdus már meg sem lepett. De hogy ki akarna egy petezsáknak nárcisz szirmaiból ruhácskát varrni, az már végképp nem fért a fejünkbe.  Épp ezért felhagytunk a mese analizálásával és aludni tértünk, hogy ne tegyük tönkre a  gyermekkori emléket.

Ma este a Lencsi lánnyal ismertettem meg Nyuszit. Nem tudom, hogy az énekem, vagy a szöveg, netán a kettő együtt, de azonnal alvásra bírta. Hát így élünk mi a macskák utcában a "kacajterápiás" időszakban.

a belga barátaink

Sosem gondoltam, hogy valaha sor kerül egy ilyen bejegyzésre, de mind ismerjük az ide vonatkozó mondást...

A viszonyunk Puncogóékkal a beköltözésünk óta felhőtlen volt. Sosem szóltak a kezdetben tapasztalt, őrző-védő szándékkal kinyilatkoztatott kutyaugatásért, mindig kedvesen érdeklődtek a hogylétünk felől, és közösen szapultuk a Széppár managementet. Mi pedig, hálából a közvetlenségükért készséggel segédkeztünk egy-egy nehezebb hangszer (zongora, harmónium) felcipelésében. Így volt ez egészen az indulásunk előtti utolsó hétig, amikor hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy megkérdezem őket elvállalnák-e a virágok locsolását és a lakáskulcs őrzését. Igent mondtak, sőt Isabelle (senior Puncogó) azt mondta, köszönik, hogy rájuk bízzuk mindenünket. Nem ezzel kezdődött, de talán ekkor léptük át a képzeletbeli határt. Nem gondoltam, hogy ez a lépés hozza el a változást a kapcsolatunkban, de így lett. Távollétünkben szorgosan locsolták a benti növényeket és a már egyébként is hanyatlásnak indult bazsalikomon kívül semmi más nem pusztult bele a gondoskodásba.

Úgy gondoltam egy kellemes vacsora mellett köszönjük meg nekik a segítséget, éppen ezért vasárnap este vadasra invitáltuk őket. Keldélyesen elbeszélgettünk mindenről és eldöntöttük, hogy rendszert viszünk a találkozásainkba. Amikor random-szerűen feldobtam egy időpontot Clémence közölte, hogy nem jó, mert gyereket akarnak és Dániába mennek, spermabankba. Feltételezem, hogy hasonló reakcióra számított, mert amikor látta rajtunk, hogy tényleg őszintén örülünk a döntésüknek, akkor még a donor profilját is megmutatta. Itt vett fordulatot az este, leomlott  képzeletbeli fal, és ezt egy őszinte, pózoktól mentes, több órán át tartó beszélgetés követte. Szeretném azt hinni, hogy jó szomszédokként jöttek és barátokként távoztak.

Azért se...

Olyan multimédia cornert rendeztem be anyámék hálószobájában az erkélyajtó mellett (itt a legjobb a vétel), hogy az év 365 napján el tudnám viselni. Ők bizonyára nem, de mivel előőrsként már tegnap lementek a "birtokra", gátlástalanul és főként büntetlenül pötyöghetek innen. De nem erről akartam mesélni, hanem , hogy divatos kifejezéssel éljek, a wellness hónapról. Mert ez bizony az. A rideg belga őszben majd jó lesz visszagondolni ezekre a hetekre, amikor spongyaként szívjuk magunkba a szeretetet, amit mindenkitől kapunk, akivel csak találkozunk. Legyen szó akár régi, vagy új barátokról. Ez az egyik pozitívuma az emigráns létnek. Az érzést hosszú hónapokon át magadban tartva kuporgatsz, és aztán eljön az idő, amikor kiadhatod, azoknak, akik generálják. Cserébe te sokkal többet kapsz. Talán éppen elegendőt ahhoz, hogy kihúzd a következő találkozásig.

Ismerem magam. Tudom, hogy Hegyeshalomig lepereg majd a hónap filmje százszor is, a Bécset elkerülő körgyűrűre érve talán már fel is száradnak a könnyek, és a pöchlarni kijáratot jelző tábla mellett elhaladva görbül majd először fölfelé a szám. De  amíg Passauig elérünk milliószor fordul majd meg a fejemben, hogy visszaforduljunk. Regensburg, az már a félút, nekem a senkiföldje, onnan már csak egy irány van. Az az a pont, ahol a kínzó vágyat ha nem is felcseréli, de egy időre feledteti a kíváncsiság. A kíváncsiság, hogy mi lesz otthon, hogy mekkorára nőtt a fű és a bokrok, hogy vajon mi változott a távollétünkben. Aztán amikor hazaérve újra végignézem az ezernyi fotót, akkor rájövök, hogy semmi sem változik. Hogy "azért se változunk" és lehet, hogy ez így van rendjén.

De addig még van egy hetünk, sok-sok találkozással és egy búcsúbulival.

Itthon

Az egoblogger két okból hallgat hosszabb ideig. Azért mert történnek vele a dolgok, vagy azért mert nem. Tele vagyok még ilyen és ehhez hasonló bölcsességekkel, de csak ritkán, emelkedett pillanatokban történik kinyilatkoztatás. Ez az. Itt ülök anyámék konyhájában, valami láma "védtelen" internet kapcsolatát lopva és elégedett vagyok, mert történnek velem a dolgok. A nyár tökéletes. Új barátságok, elmélyülő régiek. Meglepetések. Zökkenőmentes, minden idők legjobb átlagsebességét és egyben új sebességrekordot eredményező hazaút. Rántott csirke, parfétorta, család, kispajtások. Kell-e ennél több? Csöpög a nyál a bejegyzésből, de ez így jó.

Ilyesmikre gondolok

Ébredés

A nappali hatalmas ablakát takaró redőny rácsai között kellemesen szűrődött be a napfény és azzal együtt a Krisztina körút összes zaja.  Felültem az ágyban és nosztalgikus hangulatban hallgattam, amint a villamosvezető türelmetlenül csenget az útját álló autósoknak. Otthon voltam.  Épp a reggeli kávé illatát próbáltam követni, amikor a hallból beszűrődött Tirpi hangja, amint suttogni próbál.

-  Szerintem felébredt -mondta.

Nem értettem, mit keres anyámék nappalijában és kinek szólhat vajon az információ a bioritmusomban beállt változást illetően. Lábujjhegyen próbáltam megközelíteni az ajtót, de a régi, nyikorgó parkettán lépteim azonnal elárultak.

- Mondom, hogy felébredt!

Tirpi épp úgy nem tud suttogni, mint én nesztelenül járni. Elárultuk magunkat mindketten, de még mindig nem volt fogalmam arról, hogy ki az, akit folyamatosan tájékoztat. Nem akartam már észrevétlen maradni, mert tudni  szerettem volna kik várnak rám a másik szobában, de az óriási szárnyas ajtót félretolva olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. Szüleimet és Tökit közrefogva ott állt Nyuszi is Tirpi. A parfétortán -amiért Nyuszi valószínűleg órákat állt sorba- ott lobogott a rengeteg gyertya. Dermedten álltam egészen addig, amíg az első könnycsepp le nem gördült az arcomon, aztán amikor feléjük indultam volna, tényleg felébredtem...

Ilyen ez a c'est la vie

Van az úgy, hogy 6 napba annyi élmény sűrűsödik, hogy képtelenség szavakba önteni, de bátran állíthatom, hogy a hazalátogatásom 2 fő célja - hogy meglepjem anyámat, valamint, hogy augusztusig kicsit feltöltődjek- megvalósult. A tervezett találkozásokba vegyült sok spontaneitás, aminek természetesen megvolt a varázsa. Tyúkkal pl biztonságos kávézást terveztünk, végül kóser szilva és menzasör lett a menü, no meg isteni beszélgetés, nagy röhögésekkel és fikázással.  Megismerkedtem a guruval is, ami gyönyör a szájnak de sajnos szállíthatatlan. Aztán ott volt a káprázatos ebéd  és egy fél délután Anna teraszán, amit majdnem keresztülhúzott ugyan gázolóm, Ms Sanchez de nem sikerült neki. A kubai asszonynak köszönhetően lett teljes hasi ultrahangom, ami előtt viszont sem enni, sem inni nem lehetett és ez egy kicsit megnehezítette a közös kávézást Eszterrel, de csak ami az ivás részét illeti.

Ivásról jut eszembe. Rövid idő alatt  törzsvendégek lettünk a szomszédban lévő, sznob bárban, ahol rajtunk és a személyzeten kívül semmi természetes nem volt, viszont ez épp elegendő volt ahhoz, hogy kellemes estéket töltsünk ott. Voltak vállalható és vállalhatatlan pillanataim. Nyuszi szerint ilyen volt az is, amikor a vendégek között felfedezte az Etna tulaját én pedig méltattam a lasagne minőségét, viszont hozzátettem, hogy a szilikonmellű lányok lehetnének gyorsabbak...

szalma

Amikor Tökivel áthaladtak az útlevél ellenőrzésen még jól bírtam, aztán bevallom volt egy kis "kríz", amikor Charleroiból hazaérve beléptem az üres lakásba, amit az előző napokban a nevetés töltött be. Bevillant a kép, amikor a pezsgős-osztrigás-arany pakolás felhelyezése előtt virágoskert ismerteti a használatit. "15 perc minuten munkaidő után, mossa le langyos vízzel" Vagy épp a last minute shopping szerda délelőtt, miután rátört a felismerés, hogy mégis megvenné a kiválasztott öveket és a farmert a new lookban. Csupa olyan sztori, amely mások számára értékelhetetlen, de nekünk örökre bevésődik a közös emlékek közé.

Amikor a nyuszi, nyuszit hoz

Eddig csak vártam a rövidke húsvéti szünidőt, de az alábbi egysoros tényleg ünneppé varázsolta.

Én és a "kisöcsém"

- Ezt most leopcióztam szerdáig.
- Ne már, a múlt héten még az etterbeekire adtál ajánlatot?
- Túúúdom "anyuci", de azt nem fogadták el, ezt meg közben találtam. Van saját kertje. Tegnapelőtt elmentem megint és kiálltam a kert közepére, becsuktam a szemem. Jobbról madárcsicsergés, viszont balról tompán ugyan, de a forgalom zaja.
- Nabazz, már látom, hogy a sztereó madárcsicsergés hiánya miatt fog bedőlni ez is. Mennyit néztél meg azóta, hogy leopcióztad?
- Csak egyet, woluwében, de az második emeleti és sokkal drágább, még garázs nélkül is.
- Mucika, lehetne, hogy nem avatsz be a lakásvásárlási prozséba addig, amíg nincs végre egy kulcs a kezedben. Ne feledd, hogy a kocsi vásárlást is végig asszisztáltam és a retro fiattól kezdve az opelen át az alfáig minden volt már terítéken, talán csak ponyvás "kisteherató" nem. Én szeretlek, de elképesztő, hogy mennyire ... nem is tudom; pinailleure  vagy. Semmi sem jó. Megmondom én mi kell neked! Egy chateau a város közepén egy bazi nagy buborékban, amiben magától generálódik felváltva a madárcsicsergés és az óceánzúgás.
- Jajj, ennyire azért nem vagyok nehéz eset. Van most egyébként 610 ért egy négy lakásos maison de metre itt a Schumanhoz közel. Ja, egyébként csak tegnap vettem észre, hogy a hálószoba mögötti kis kert végében áll egy villanypózna és pont bevilágít.
- Ezt nem hiszem el bazzeg, nézd a pozitív oldalát, kevesebb lesz a villanyszámlád, futja majd bal oldali kalitkára, tele egzotikus, non-stop csicsergő madarakkal. De tudod mit? Hagyjál békén, mennyünk inkább kávézni és beszéljük meg végre, hogy kiket akarsz meghívni a berchem szent nugátban tartandó szülinapi bulidra, meg azt is, hogy mi legyen a mönü:).

Egy könnyed szombat délután

Nem volt különösebb alkalom, vagy ünnep, "csupán" a tavalyi gulyás-partin érintetlenül maradt borpárlatot akartuk közösen elfogyasztani. Kilenc felnőttre és két gyerekre főzni, nem olyan ördöngős dolog, még akkor sem, ha a társaság egyik fele vega a másik pedig húsevő. Persze beégni sem akartam, éppen ezért már tegnap este előkészítettem, amit lehetett, így mára csak a leves és a desszert elkészítése maradt.  Előbbit kizárólag Töki csinálhatja, mert bár ő nem rajong érte, mégis olyan érzékkel és roppant könnyedén tudja "összedobni", hogy öröm nézni. Nos, mindannyiunk megelégedésére, nemcsak szép, de finom is lett a menü, így nem átallottam képeket csinálni róla. Sajnos a vega lasagne elfogyott, mire kattintani támadt kedvem. De miért nem szólt nekünk senki arról, hogy a borpárlat piszok erős?

Milyen volt?

Van, amikor Belpaire néni gyászkeretes körmeiről, a belga vízfogyasztási szokásokról, vagy a vezetési technikáról oldalakon át tudnék viccesedve mesélni, de most amikor tényleg valós, és igazi élményeim vannak otthonról, nem találom a szavakat. Hogyan is lehetne egy posztban visszaadni azt ami egy hét alatt történt velem? Féltem. Nagyon féltem, mert amikor ismét magyar légtérbe léptünk és végre kirajzolódott alattunk a Duna, nem jött a gombóc. A gombóc, ami normális körülmények között, a fent említett pillanatban szinte megfojt belülről, aztán patakzó könnyek formájában távozik. Azt hittem elmúlt, nincs többé kézzelfogható jele a kötődésemnek.

Káprázatos hét volt. Szombat éjjel megváltottuk a világot a szüleimmel. Vasárnap, úton a mézeskalács ház felé megálltunk valahol, ahol szeretnek és a tejbegríz mellé olyan ajándékot kaptam, aminek eddig még nem találtam méltó helyet. Aztán a meseház udvarán kicsit megrágott a nagy komondor, de megmenekültem és végül mozdulni sem akartam onnan, mert ott minden olyan békés és nagyon szép volt. Hétfőn nemcsak túrótortát és masszázst  kaptam, hanem vizslaölelést is. Kedden egy aprócska kislány boldogan rotyogtatott az ölemben, miközben a nagyvilágot kémlelte. Aztán a kisöccse ébredés után rám mosolygott, pedig akkor látott először. Szerdán kiderült, hogy lehet onnan folytatni, ahol öt éve abbahagytuk. Csütörtökön "modoros emigráns" voltam, túrórudikkal, disznósajttal és fokhagyma füzérrel. Pénteken valaki fenséges vacsorával várt, aztán összejöttünk sokan és hajnalig röhögtünk. Eltelt. Ennyi volt a hét.

Aztán szombat este, mielőtt eltűnt a fapados menetrend szerinti brüsszeli járata a felhők felett és lenéztem a kivilágított városra, visszajött a gombóc. Nagy volt, nagyon nagy. Akkor végre rájöttem, hogy mindig ott van és ez így van rendjén. Ha nem érzem, az csak azért lehet, mert néha erősnek kell lenni. Meg keménynek, mint az acél, ahogy apám  mondja. De lehet az egy hét alatt kapott tengernyi szeretetből hosszú hónapokig táplálkozni.

Van az úgy,

hogy az ember lányát lagziba hívják,

- ahol csaknem olyan jól érzi magát, mint anno a sajátján,

- ahol nem para, hogy kultúrák és vallások keverednek hihetetlen mértékben

- ahol önfeledten lehet mulatni, anélkül, hogy bárki ferde szemmel nézne rád

- ahol ér elszívni a megmaradt héliumos lufikat

- ahol egy félemeletnyi tortát becsomagolnak az otthoniaknak

- ahol ezeken felül még mindenki további ajándékot kap

Hurrá, Ikea megint! Ahogy mi láttuk

Szóval Gyusziék vettek egy új íróasztalt és voltak olyan kedvesek, hogy a régi darabot nekünk adták. Volt némi konfliktus köztünk Tökivel, ugyanis ő nem akarta a multimédia cornernek keresztelt lack polcot lecserélni én viszont nagyon megörültem a lehetőségnek. Töki nagy duzzogva becsapódott mellém a kocsiba és fél 10-re ,ár Hoielaartban voltunk. Lecipelték az asztal, szétszedték és berakták a kocsi ledöntött hátsó ülésére. Búcsúzóul ismét megköszöntem és megjegyeztem, hogy a házassági tanácsadást majd Csilláék fizetik. Töki nem nevetett velünk, és később, amikor a kocsiban megkérdeztem mikor akar újra szóba állni velem, csak annyit mondott: "Majd éjfélkor,mire mindent szét és összeszereltem" Így is lett, az első mondata valamivel éjfél után hangzott el. Annyit mondott:"Igen praktikus".

A party

Szeretek elébe menni a dolgoknak, így péntek reggel kifüggsztettem az ajtónkra a szomszédoknak szánt figyelmeztetést, mely szerint csendet  és rendet kívánunk bontani szombat este, de ha akarnak csatlakozhatnak, sőt betérhetnek egy pohárra. Szombat reggel aztán egyedül Xavier jelezte, hogy talán benéznek az asszonnyal. Az ember két dolgot nem hívhat ki maga ellen errefelé. A sorsot és Belpaire nénit, éppen ezért amikor délután minden készen volt, akkor összeraktam a kisöregeknek egy válogatást, hogy degusztáljanak és fellibbentem vele, mielőtt még az első vendég megérkezett volna. Tökivel talpig retróba vágtuk magunkat és vártuk az érkezőket. Elsőként Jancsika futott be egy közös osztrák barátnékkal. Jelmezükben hibát találni nem lehetett. Amíg J kocsiját kipróbáltam addig N. befejezte a bólét és a kertben várt vele minket, amikor visszaértünk. Ezután J átadta az ajándékot, mely később az egész estét kvázi uralta. A Ps2-höz való Singstar application nagyon durva dolog, különösen, ha a buliban mindenki műkedvelő amatőr, és ha 120 dal jut 13 emberre. Szóval volt minden, ettünk, ittunk, danoltunk és táncoltunk hajnali 3-ig. És ami csodálatos, hogy egyetlen szomszéd sem szólt be és a járőrkocsi sem jött ki.  Benfentesek videomontázst és képeket is láthatnak, persze a filmen szereplők hozzájárulásával...

Luxok földjén

Két és fél óra autókázás után, egy megállással (pisiltetés, mert a kutyák is jöttek) kb 1/2 11 körül érkeztünk SPg háza elé. Az autóból kiszállva azonnal megcsapta az orrunkat, a lágy,  levegővel keveredve érdekes elegyet alkotó trágyaszag. Tényleg nem orrfacsaró és egyébként érthetetlen, hogy miért csak az esti órákban érezni, hiszen folyamatosan jelen van. Ami még van ott bőven, az a csend. Brüsszel kölsőn viszonylag nyugalmas helyen lakunk, de az a békesség más. A mezőgazdasági kisgépek, a traktorok és a kocsik békésen pihennek az udvarokon, melyeket nem rejtenek kertkapu mögé, néhány ablakban még fényt látni, de semmi egyéb. Kicsit lelkiismeret furdalásom is lesz, amikor mobiltelefonálni próbálok, megtörve ezzel a csendet, de szerencsére blokkol a hálózat. Egyetlen lámpa világítja be az utcát, de qz tökéletesen elegendő. "Nem jó helyen vagyunk"-mondja Töki. Volt egy ilyen balsejtésem, ugyanis Amál egy kicsit odébb mutatta a kockás zászlót, de egy ekkora helyen, ahol a GPS felbontása majdnem 1 :1 arányban van az igazi méretekkel, nincs értelme visszaülni a kocsiba, és úgy keresgélni tovább. Végül megtaláltuk SPG ét és az elkövetkező két napban szinte el sem mozdultunk mellőle. Kirándultunk, ámultunk, fotóztunk ettünk, szentjános bogarakat csodáltunk, és instant vázét vettünk (erről még mesélek).

Isteni volt a hétvége, szükségünk is volt rá, mármint nekünk, nem SPG-nek. Luxembourg olyan meseország nagyhercegség, amely külsejében leginkább egy nyugdíjasok lakta holiday resortra emlékeztet.  

Ezzel tartozom

Talán már 1 hónapja is van, hogy Zulej bevont a verses láncba. Húztam, halasztottam, megszakítom, de nem volna tisztességes ha nem tennék eleget a kérésnek. Ezt is, mint mindent, közepesen szarul csináltam. Van néhány, néha elolvasom, rájövök, hogy mit írnék másként, de nem javítok bele , mert úgy rossz, ahogy van. Talán ez  vállalható és nem annyira beteg.

Haladok
előre-hátra
Valami égi jelre várva
Rohanok
Mintha tudnám
holnap meghalok

Vétkezem
mindig, soha
Nem tudom merre tartok, hova
Kutatok
Mintha tudnám
holnap meghalok

Étkezem
keveset-sokat
Néha lakomát, máskor magokat
Habzsolok
Mintha tudnám
Holnap meghalok

Szeretkezem
gyengéden, fesztelen
Beszélek hozzá kedvesen
Hódolok
Mintha tudnám
Holnap meghalok

Búcsúzkodom
senkitől, csak Tőled
Kapni akarok még belőled
Csókolok
Mert tudom
holnap meghalok.

Tour de franc

A szombati ebéd után kötetlen csevegés és masszázs következett Smicike jóvoltából. SPLG kb 14:00-kor kezdett izgatott lenni és 10 percenként jelezte, hogy hamarosan indulni kell. Korábban megígértem neki, hogy berchem szent-nugátról beviszem a civilizált belvárosba, ahol blind datje volt egy Luxiba tartó pasival, aki hazavitte. Úticélunk a Diamant volt, és ha már arra mentünk akkor hazavittük a másik két vendéget is. Töki üzembe helyezte Amált a GPS-t és elindultunk. Kb 150 métert tehettünk meg, amikor megkértem SPLG-t , aki egy csinos, sudár lány, hogy bukjon le, mert pont nem látok ki tőle. A Bazilikáig minden rendben ment, de onnan hirtelen mindenki tudni vélte az utat , így Amál készséges figyelmeztetésein kívül: "Hajts be a körforgalomba"további három helyről kaptam az instrukciókat, hogy a tunnelből vajon merre hajtsak ki. "na itt most végig, egyenesen. Ez az út 3 sávos, maradj itt belül". Megjegyzem az út 2 sávos volt, de mivel a 90%-ban közel keletiek lakta negyedben voltunk, senki sem respektálta a közlekedés szabályait. Szombat délutáni dugó. Az utca emelkedik, lépésben haladunk, konstans parám, hogy ha rosszul pedálozok a seggemben álló kocsiba csúszunk. Közben jobbról egy katonai terepjáró, balról egy szakadt transporter próbál elém vágni. Előbbi meg is teszi, utóbbit sikerül lebeszélnem róla, úgy, hogy mosolyogva kipillantok és kis kezemmel nyugalomra intem, miközben azt motyogom : Langsam kiscsillag! Megindulunk, közben csadoros asszonyok próbálják a babakocsiban mosolygó Alit az autók alá tolni. Újra araszolunk, felhívom utastársaim figyelmét, hogy a jobb oldalon lévő zöldségesnél szép a szőlő, úgyhogy ha valaki vásárolni akar, nyugodtan ugorjon ki, úgysem indul meg a sor. Aztán valami csoda folytán átkeveredünk a dugón, ekkor Amál már nem beszél, hiszen hiábavaló is volna, mert az utat mindenki jobban tudja. Várom az instrukciókat, Smici kiteríti hátul a Brüsszel térképet és lázasan keres. Közben Local Judit mondja: "Itt jobbra, a következő sarkon balra. Jah, itt le van zárva!? Akkor mondjuk forduljunk most vissza ...." Végül egy Diamanthoz közelinek vélt utcában kitesszük SPLG-t, elbúcsúzunk mi pedig kiszállunk Tökivel cigizni. Közben csakúgy, mint az út jelentős részén , röhögünk és megbeszéljük hol legyen a következő megálló. LJ és Smici végül a Schuman közelében szállnak ki, mi pedig hazafelé vesszük az irányt. Ekkor még nem sejtjük, hogy az alagútnak két felénk vezető kijárata is le van zárva és a 20 perces út megtétele 1 órát fog igénybe venni.

Visit 1

A hűtlen elhagyó Schumanplatz-girl látogatásának előkészületeivel foglalatoskodtunk péntek délután. Mellesleg megint igaza volt Soledad doktornőnek és a tüneti kezelés eredményes volt, ugyanis hétvégére rendbe jött a légzésem és mégsem lettem orrspray-függő. Szóval rendbe tettük a villa Monte Carlo földszinti apartmanját, és az északi szárnyban előkészítettem a hálószobát, majd ezt követően kb fél órát szenteltem biopelenkák készítésének. Nem , még nem vagyok ennyire perverz, de Köksi tüzel és a helyi tüzelőbugyi kínálat minden, csak nem felhasználóbarát, így arra a döntésre jutottam, hogy elhasznált pamut lepedőből fabrikálok pelust, klasszikus, megkötőset. Íme.

De ne higgyük, hogy ez volt a nap fénypontja, hiszen SPLG érkezése csak este 8-ra volt előirányozva. Rövid brainstorming Tökivel a menüt illetően, előkészületek és várakozás. Közben hogy hasznossá tegyem magam, kikezeltem a szemöldökömet. Az akció a "Szőke Brezsnyev likvidálása" nevet kapta. Most már olyan mértékben jól nyomom, hogy mást is bevállalnék.  Fél 8-kor aztán jött a telefon mi pedig azonnal autóba csapódtunk és nyomtunk egy hegyeset a Simonisig. Nem tudom, hogy csak belga népi hiedelem-e, de itt azt tartják, hogy az autó jóval többet fogyaszt, ha a világítás be van kapcsolva, éppen ezért sem az autópályán sem szürkületben, de néha még sötétben sem használnak lámpát. Már majdnem a célnál voltunk, amikor egy kivilágítatlan Audi mellett suhantunk el, ő pedig azonnal, klinyatőr használata nélkül becsapódott mögénk. Mintegy 13,5 cm követési távolságot tartva már 500 méter óta a seggünkben volt amikor is úgy döntött, hogy megelőz. Először jobbról, majd  balról próbálkozott, nem kis rémületet keltve bennem. Aki már ült mögöttem az tudja, hogy a veszélyhelyzeteket végig kommentálom és bár tudom, hogy nem hallja, folyamatosan beszélek a helyzet generálójához. Így volt ez most is: Mi az anyádat akarsz drága kiscsillag bazzeg! Ekkor már a körforgalom előtt álltunk de Alinak sikerült beficcennie elém. Duda, integetés faszomat képzelsz bogaram, este kivilágítatlanul!? Ali visszaintett és pattant ki a kocsiból, amit a körforgalom közepén leállított. Ez már nem tréfa gondoltam és megkértem Tökit, hogy azonnal tárcsázza a rendőrséget. Na most azt a menekülést, amit Ali rendezett a telefon láttán, látni kellett volna. Mire kikeveredtem a körforgalomból fel is vették én pedig félreálltam a Bazilika melletti parkolóban és ecsetelni kezdtem a történteket, miközben minden porcikám remegett. Rendszámát bediktáltam, megkérdezték, hogy kérek-e járőrkocsit. Mondtam, hogy felesleges, mert Ali már továbbhajtott. Közeg megköszönte a bejelentést, megkért, hogy nyugodjak meg, majd elbúcsúztunk. Épp kigördültünk a parkolóból amikor két járőrkocsi bukkant fel. Vajon Ali kézre kerítőjének mennyit ajánl a hatóság?

Sírva nevetős

Hogy a lehető legjobban kihasználjuk a közös pihenés utolsó napját 11 körül felkerekedtünk, hogy bevegyük az óvárost. Kötetlen flangálás, last minute vásárlás, semmi komoly. Az esős idő ellenére, frissen beszerzett crocsunkban volnltunk mindhárman. Bevallom,a lábaimat akkor sem nézték meg annyian, mint ma, amikor még nem két oszlopra emlékeztetett.

A főtér melletti kis utcában egy kellemes külsejű, spanyol öregúr sziluett képeket készített két őróért. Csoportosat is vállalt, így Tökivel az ollója elé álltunk. VK-t is próbáltam rávenni, de nem akart kötélnek állni. Felcsaptuk hát a fejünket, hogy kisebb legyen a tokánk és röhögve vártuk, hogy elkészüljön a remekmű, amin úgy nézünk ki, mint egy leszbikus pár.

Később VK-ről is készült sziluett, mert Rodrigo megkedvelte és gratis csinált neki egyet.

Hazafelé nem a jól bevált "veszed a tünelt" útvonalon jöttünk, hanem Amál vezényszavait követtük-térj le jobbra, majd tarts jobbra- és a városon át közelítettük meg a villa Monte Carlot. A kb 10-12 km-es út során 15 alkalommal hangzott el, hogy: "újratervezem az utat". Itthon aztán VK megkezdte a csomagolást én kicsit rendbe vágtam a lakást, Töki pedig hozzáfogott a vadas és a zsemlegombóc elkészítéséhez. Fél 8-kor elindultunk Charleroiba, érzékeny búcsút vettünk és megbeszéltük, hogy 3 hét múlva otthon. Istenem, mennyire várom már!

Maastricht

Terveinkkel ellentétben 10:45-kor hagytuk el a házat, de a kedvező útviszonyoknak és a GPS-nek köszönhetően alig több mint egy óra alatt odaértünk. A város központjától kb 500 méterre sikerült parkolót találni, így nyugodtan indulhattunk útnak. A város még csendes volt, a kávéházak teraszán alig, üldögéltek. Az egyik, ilyen kongó teraszon tábort vertünk, megittunk 3 smooth kv-t és elüldögéltünk egy ideig. Békésen nézegettük a szatyrokkal rogyásig pakolt bicikliket. VK szemei felcsillantak és közölte, hogy a hely maga a paradicsom, hiszen egymást érik az üzletek. 3 óra elteltével a főtér piacán vásároltam Tökinek hekket és rákollókat, mi lányok pedig hot Kfc menüt toltunk. Ottlétünk alatt félóránkét változott az időjárás. Hol szakadt az eső, hol pedig ragyogóan sütött a nap. 5-körül indultunk vissza, rengeteg csomaggal megpakolva. Én addigra már nem éreztem a lábam és örömmel nyújtottam át Vk-nek a kocsi kulcsát. A GPS nőt kicsit megkavartuk, mert többször újratervezte az utat, közben jókat röhögtünk azon, hogy minden egyes körforgalomból kitérve hozzáteszi a maca, hogy jobbra. Egyszer próbálnánk csak balra!

Virágoskert

Egy közeli, szeretett barát érkezése mindig ünnep az egyébként meglehetősen szürke és egyhangú, belga hétköznapokban. Már hetekkel előtte megkezdjük a visszaszámlálást és az együtt töltendő néhány nap gondos megtervezését. 48 órával a viszontlátás előtt, ostoba magyar szokás szerint hazavontatjuk a szomszédos közért árukészletét és roskadásig töltjük a hűtőt, hogy aztán később semmiben se szenvedhessen hiányt a "vendég". Fenti tevékenységünkkel egyben garantáljuk azt is, hogy az otthonról érkező finomságoknak egy négyzet-centiméternyi hely se maradjon. Virágoskert gépe 17.30-kor landolt Charleroiban, így 2-től 1/2 5-ig bőven volt időnk elvégezni az utolsó simításokat a lakásban. Mostanra már túl vagyunk a tervek egyeztetésén. Vk-nek határozott elképzelései vannak, melyek ismertetése után egyértelműen kiderült, hogy itt bizony kőkemény shoppingolás lesz. Nem meglepő, hiszen az ország jelentősebb látványosságait már ismeri. Egyetlen dolog aggaszt csupán, nevezetesen az, hogy a leértékelés csak a jövő héten kezdődik. Ezt eddig nem mertem vele közölni, de talán holnapra összeszedem a bátorságom.

Búcsú

Két éve, amikor ide költöztünk tettem egy fogadalmat , ami ma már rettenetesen ostobának tűnik, de akkor, a számos csalódás után teljesen ésszerű volt. "Haverkodni, csak magyarokkal ne!". Mára már talán fejlődött valamicskét az emberismeretem,így a fenti kijelentést könnyedén revideálhatom. Nem tettem komolyabb erőfeszítéseket, de idővel mégis lettek barátaim. Szóval később új mottóm lett "a megszerzésükért nem, de a megtartásukért mindent megteszek." Egyiküktől szombaton búcsúztunk egy nagyobbacska társadalmi esemény keretében. Tudnivaló, hogy ilyenkor a házigazda szerepe a leghálátlanabb. Sürög-forog, beenged, itat, etet , kellemes háttérzenét kever és cseveg, minimum 4 nyelven. Mindenkivel. Az sem titok, hogy a magyar klikkesedő fajta, így nem csoda, hogy hamar a teraszon találtuk magunkat számos érdekes arccal, akikkel megvitattuk a belga lét viszontagságait, sztoriztunk az adminisztrációs hibákról, amelyből a nepáli delegáció köreit erősítő Csonka Pici hasonmás mit sem értett. Az sem tántorított minket, hogy tízpercenként leszakadt az ég. Olyankor kicsit behúzódtunk a konyhába, felmartunk pár isteni rétest és folyt a diskurzus tovább. Viszonylag korán eljöttünk, mert rettegtünk attól, hogy éhségtől gyötrődő állataink konstans ugatással szórakoztatják magunkat távollétünk alatt. Elbúcsúztunk, de bizton állíthatom, hogy itt NINCS még vége.

Gent

Ha jön hozzánk valaki, akkor az általában nekünk is felüdülés. Persze ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy csak olyanokat hívunk szállóvendégnek akivel egyébként is kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Ex tanítványom Eindhovenben szenved Erasmus-al és, hogy viselhetőbbé tegyük a hosszú hétvégés vakációkat áthívtuk ide, B. külsőre. Eddigi látogatásai mind úgy alakultak, hogy az időjárás miatt a négy fal közé szorultunk és kénytelenek voltunk az időt filmnézéssel és BUZZ-olással elütni. Nem így tegnap, amikor a ragyogó napsütésben gondoltunk egy merészet és elindultunk Gent-be(ba). Egyszer sem tévedtünk el az autópályán, viszont a parkolóhely keresésre majdnem ráment az idegrendszerem. Tegyük fel, hogy Gent tökéletesen végig van táblázva és ha az ember követi a kiírásokat akkor minden nehézség nélkül betalál a centrumba, ahol egyébként tilos, vagy az autók mennyiségétől függően többnyire lehetetlen parkolni. A központba érve 5-10 perces bolyongás, villamossal és biciklistákkal való személyes kontaktus után, pont az hiányzik, hogy jobbra fordulva egy rettenetesen szűk utcában találja magát az ember lánya. Érdekesség az is, hogy valamilyen módon egy kisebb turista konvoj élére kerültem ezért bennem bízva követett a többi autó is. Amikor viszont az egyetlen kiútnak, a csatornához vezető sikátor bizonyult, akkor a visszapillantóba nézve egy pillanatra széttártam a kezeimet, hogy jelezzem a mögöttem jövőnek :"én innen bizony ki nem, csak ha visznek".

Töki ugyanakkor megkért, hogy vegyek erőt magamon és ne legyek puha pöcs. Behajtottuk hát a visszapillantókat, összeszorítottuk a fogainkat és szépen lassan gázt adtam. A képen nem érzékelhető igazán, hogy az utcával szemben, alig pár méterre, néhány korlát mögött ott volt a csatorna. Nagyon finoman, lassan balra tekertem a kormányt a biciklisek is előzékenyen kiengedtek , de én közben végig azt vártam, hogy mikor hallom meg amint az egyik tégla végigszántja a kocsi oldalát. Szerencsére nem ez történt. 5 perccel később a meglelt parkolóban, remegő lábbakon álldogálva pöfékeltem el a cigit. Töki megölelt és azt mondta ügyes vagyok. Később Noi az ex-tanítvány bevallotta, hogy azért kicsit beparázott, de a nap remekül sikerült, szépeket láttunk, ettünk a világ legrosszabb sült krumplijából, beszélgettünk amerikai vizslatulajdonossal, napoztunk a csatorna partján és végül visszataláltunk az autópályára is.

Evening out

Baromi idegesítő, hogy ha hajnal 3-kor támad kedvem bejegyzést írni, akkor nem tehetem, mert ezt a vackot karbantartják. Álmatlanságból kifolyólag egészen épkézláb gondolataim lettek volna, aztán csak a méreg maradt az egészből. És nem kommunikálják. Nincs egy tetves sor a főoldalon, hogy "ne próbálkozz barom, mert karban tartunk". Pokolba vele.

Olyasmit szerettem volna írni, hogy jó volt, hogy nem számított a 25 év korkülönbség, az sem hogy két nyelvet kevertünk egész este, meg az sem volt probléma, ha ebből az egyiken hibásan fogalmaztunk, vagy rosszul ragoztunk, mert kedvesen kijavították. Kicsi görög mackó és mackóné a világ legtüneményesebb görög-belga házaspárja és ízlik nekik a magyar kaja. Olyannyira, hogy a Hortobágyi palacsinta után szárazra tunkolták a tányért és nem volt ez másként a főétellel sem. A somlóiból maradt csokiszószhoz nem passzol a kenyér, csak ezért maradhatott a tányéron. És Madam T. örült a 10 szál fehér violából és ugyanennyi halvány rózsaszín liliomból összeállított csokornak, és Töki minden gátlása elmúlt 10 percen belül,mert egy pillanatig nem merült fel még csak a gondolata sem annak, hogy "hoppá, a főnökömmel vacsorázunk". Három órán át beszélgettünk családról, közös fogva tartónkról, mackóné kerámiáiról, otthonról, nyaralásról, maradásról. Isteni volt, megismételjük!

Gulyás-party

Amikor az ember a családján kívül minimum egy fél tucat jó barátot hagy hátra, akkor nehéz. Ha adott új országban mindössze 3 stabilnak mondható kapcsolatot tart fenn, ebből egyet akarata ellenére, akkor még nehezebb és el kell gondolkodni a bővítésen. Ez a gondolat vezérelt engem is amikor igazgatóságunk kicsiny magyar kolóniájának 90%-át ebédre invitáltam a munka ünnepén. Már 10-kor rotyogott a leves a 12 literes fazékban, a lakást pillanatok alatt puccparádéba vágtuk, játszóruhánkat casualra cseréltük és így vártuk a vendégeket. A 13:00-ra meghirdetett eseményre először egy késést jelző sms futott be, majd röviddel ezt követően a Luca házaspár 2x2 keréken. Letették amit a buliba szántak és közölték, hogy eltekernek a közelben lévő kastélyt megnézni. Pontosan érkezett viszont az N család. Két gyerek, egy 6 éves, egy a pocakban , a szülők és nagyi. A pocakban lakó másnap úgy döntött, talán a gulyás hatására is, hogy jobb lesz neki kint. Aztán megjött V, majd mókusbogár, Nóri, Zs apával és Ildi isteni brownieval. Az étkeztetés két turnusban zajlott, mivel az asztal köré max 6 embert tudunk leültetni. Először az öregek és a gyerekek, majd ezután a többiek. Vega menüben hagymalevest kínáltunk, amit szerencsére nem zóna adagban készített el Töki, mert annak is nagy sikere volt. A palacsintát már a pult mögött állva, rendelésre kentem. Helyes klikkek alakultak ki, egy a konyhában kettő a nappaliban és egy a hálóban. Mint az később kiderült utóbbiban komoly munkamegbeszélés folyt. Utolsóként távozó vendégünket a buszmegállóig kísértük és megállapítottuk, hogy az eseményt meg kell ismételni.

Megyek mán'

Azt vettem észre, hogy a linkelt blogok jelentős része téli álmot alszik, vagy szünetel. Így van ez a celeb blogoknál is. Én speciel nem igazán tudnék mostanság miről írni, mert a napjaim a lázas előkészület jegyében telnek. A szigorított intézkedéseket szem előtt tartva próbálok felhajtani egy dupla fenekű bőröndöt, amelyben békésen átvihetem a vámon azt a kereskedelmi mennyiségű csokit és sajtot amit az otthoniaknak szántam. A napokban megosztottam velük a misszió sikerességével kapcsolatos félelmeimet, mire az alábbi levelet kaptam Anókától

"Le van xarva az összes sajt meg csoki. Ott rohadjanak meg Belgiumban.

Az a lényeg, hogy te jössz."

Hát kell ennél több? Talán a Szlovák  4,2 FM, háttérben szóló slágerlistája, óránként megszakítva egy kis hójelentéssel.