Ha kedd, akkor
BELGIUM!

Add már uram a kikelet!

A barátságos és enyhe télhez szokott belga népeket és a megtűrt emigrációt is paralizálta a hirtelen beállt zima. Tegnap, amikor hosszan-tartó betegségem egy utolsónak vélt napján talpig bebugyolálva, Amundsen menetfelszerelését megszégyenítő outfitben, kezemben egy kávés papírpohárral megálltam az irodában, a cipő nélkül topogó főnököm, hangjában leplezetlen számonkéréssel szegezte nekem a kérdést, hogy miért nincs kesztyűm. Bár a helyzet felkínálta, én mégsem vágtam neki vissza azzal, hogy én bármikor megmagyarázom a kesztyűtlenség okát, de hogy rajta miért nincs cipő az sokkal talányosabb. Szerencsére megérezte, hogy előnyben vagyok, így azonnal hozzátette, hogy ő bizony az időjárásra való tekintettel mindenből kettőt vett fel, így most egy-egy átmenetileg fölöslegessé vált darabtól készül megszabadulni. Nem firtattam tovább, mert a felbucskázó kacaj miatt így is az asztalon végezte a reggeli koffein adagom egy része. És hogy őszinte legyek, még most sem megy ki a fejemből a kék-sárga csíkos zokni látványa, csakúgy mint a biciklin ülő, sudár tartását nem kis mértékben az erőteljes mínusznak köszönhető Széppár nénié, aki a hajnali sötétségben épp a piacra teker, nyomában a Michelin babára emlékeztető Daniellel. Tél van, és ezt a konyhában defrost üzemmódban lábadozó muskátlis-ládák is igazolják...

anniversaire

2004-ben kezdetem. Nem is tudom mit reméltem?! Idővel talán olvasótábort, népszerűséget, vagy csak egyszerűen egy helyet, ahol kiadhatom magamból a jót és a rosszat is.  Mindenből akadt egy kicsi, így elégedetlenkedni semmi okom. 

Hét év. Ebből 6 és fél egy olyan országban, ahol egy kamionnak is elegendő helyre négyből áll be egy Smart, ahol egyidejűleg vízszintesen és függőlegesen is bír esni az eső és ahol Széppár néni szemét levelekkel zaklat. Az 'ahol' utáni részt még tudnám milló képpen folytatni, de nem teszem, mert olyan közhelyeket lehetne csak felsorakoztatni, amikről az elmúlt években már többnyire megemlékeztem... 

caught in the act

-Te, ez a csaj visszaeső, vagy totál hülye! - mondta kollégájának Cedric, majd egyetlen mozdulattal a borítékba csúsztatta a gyorshajtás elismerésére szolgáló, előregyártott válaszlevelet, valamint a büntetés kiszabását igazoló dokumentumokat.
-Kár, hogy nem elég erős a vaku a gépben, de szerintem szőke a nő! Nézd csak meg, fogadok, hogy nem értette miért lassú körülötte mindenki az egyébként szinte kihalt autópályán és a tökölést megelégelve odalépett -tette hozzá Amelie, együttérzést színlelve, majd nagyot kortyolt a kávéjába és felnevetett.

3 nappal korábban, az E19-es wemmeli kijárata előtt kb 1500méterrel, egy Toyota Auris típusú gépjármű utasterében.

-Nem értem, most nézd meg! A felüljárón, ami előtt már 300 méterrel ott virít a 90-es tábla rajtam kívül nem tartja senki. Itt meg, ahol lehetne menni pöcsölnek, miközben vagyunk tizenöten az egész rohadt autópályán.
-Ja, nem értem, hogy miért pont itt nem mennek.
-Mi volt az a villanás? Radar?
-Nem, szerintem egy szembejövő világítását törte meg a sövény, vagy egy mutáns szentjánosbogár.
-Biztos nem mértek? A múltkor nem itt kaptak el?
-Nem tudom, de legalább mosolyogtál?
-Miért mosolyogtam volna, ha egyszer épp azon bosszankodtam, hogy nem mennek?

Ob-szervál

Az elmúlt hetekben itthon voltam és érdekes, ám teljesen haszontalan megfigyeléseket tettem, így hogy ne legyen az enyészeté mindenképp meg kell osztanom magammal.

Aki a magas lázzal és agytakonnyal járó betegség kezelésére, viccesen a kalapkúra nevű népi gyógymódot javasolja, annak ezúton üzenem, hogy tapasztaljon és aztán legyen okos. A bőrlégzés önmagában kizár mindennemű "küzdelmet", kivéve a túlélésért folytatottat. Bár az igaz, hogy benyomva vidámabban vonul csatába az ember.

A belga közvélemény kutató és reklámcégek egy átlagos napon négyszer hívnak fel minket különböző termékismertetőkkel, vagy a vásárlási szokásainkat érintő kérdésekkel, így már tudom, hogy kik azok, akik megvárják míg bekapcsol a rögzítő, de sosem hagynak üzenetet. A rendszer kijátszásában kapóra jött a szolidan mutált hangom, így amikor a "Bonjour Monsieur"- intro után Mme Soleil-t kérték, simán letagadtam magam.

A zajokból ítélve DeMulder néni heti három alkalommal tart ördögűzést otthonában. A gyakori ismétlések miatt feltételezem, hogy sikertelenül.

Ha valaki mindez idő alatt esetleg engem figyelt volna meg, akkor láthatja, hogy egy átlagos, betegségben töltött hét során 180 db zsebkendőt, 2 könyvet, 8 filmet, 27l teát és tetszőleges mennyiségű, gyógyszernek nem minősülő terméket fogyasztottam el. Ráértem...

Apa, kezdődik!

Azt a helyzetet ismerjük, amikor van a nagykutya. Ő kedvesen mindent megígér, aztán jön a farok, aki a nagykutyát csóválja és majdnem mindent visszavon, viszont azért cserébe még követelményeket is támaszt. Még 3 nap és a mókusok előtt végzem...

Amikor az expat népszerűsít-beleszólnál?

Nem szokásom felhívást intézni az olvasókhoz. Egyszer már próbálkoztam, de kudarcba fulladt, viszont most helyzet van és nem hagyhatom, hogy a korábbi sikertelenség visszatartson, annál is inkább, mert ezúttal talán a téma egy kicsit "közérdekűbb".

Adott ugye a soros magyar elnökség, amelyet nem tisztem minősíteni, ki-ki rendezze le magában. Igazgatóságunkon hagyomány, hogy az elnökségi teendőket ellátó ország gyermekei, azaz mi, lehetőséget kapunk arra, hogy napokon, vagy akár egy héten keresztül népszerűsítsük hazánkat. Na jó, lehet hogy esetünkben a népszerűsítés szó használata kicsit erős, de mindenképp az volna a cél, hogy valamelyest bemutassuk kollégáinknak az országot, a kultúrát, vagy ha így jobban tetszik magyarságunk mibenlétét, kilépve a gulyás, a téliszalámi, a pálesz, a pogácsa és a túrórudi bűvköréből.  Ezzel persze nem kizárni szeretném ezeket a csodákat, -amelyekhez a kötődésünk nyilvánvalóan nagyon mély és egy cseppet sincs túlmisztifikálva- csak arra  céloztam, hogy jó volna a gasztro-megközelítésen kívül, valami mással is próbálkozni.  Ötletek persze vannak, idő is akad még júniusig, de arra gondoltam miért is ne kérhetném a látogatókat arra, hogy ötleteljenek velünk. A célközönség kb. 1000 fő permanensen, valamint a külsős látogatók. Lehet, hogy nem sok, de ha bennük sikerül valamiféle jó képet kialakítanunk magunkról és az országról, ahol a legtöbben még mindig otthon vagyunk, akkor miért ne tennénk?! Találjuk ki együtt és én cserébe megígérem, hogy a szervezést és a megvalósítást is tisztességesen dokumentálni fogom. Szóljatok bele! Ti hogyan csinálnátok?

Két sima, két fordított

A droidlét ellen való heves védekezésben beszippantott a kreatív vákuum. Sajnálatos. hogy a szippantás eredményeként pl. nem a blog hihetetlen felvirágoztatását formában tartását kell érteni, hanem egy, a harrypotteres mindenízű cukorka mintájára készülő, mindenszínű sálat, mackó kötéssel... Tudom. Én is érzem, hogy ezzel nincs valami rendjén, de ezekben a vészterhes napokban olyan mértékben megnyugtat a korkötőtű egyenletes és rendkívül monoton csattogása, hogy a feszültség oldására jobbb gyógymódot nem is találhatnék. Ami a csavar a történetben, hogy nagy feszültség nincs, de van helyette némi izgalom Töki közelgő műtétje miatt, ami rutinbeavatkozás ugyan, de nem feledkezhetünk meg a belga tényezőről.

Jézuska bácsi in da house

Közeleg az ünnep, amikor a hangulattal együtt emelkedett lesz a vércukor és koleszterinszint is. Legalábbis ezt várjuk tőle. Idén 100%-os plasztik, colorado pine-ban utazunk, mert a tavalyi cserepes normann a konzerválás időszakában olyan állapotba került, hogy már gyújtósnak sem lenne jó. Nekem volt ugyan egy olyan kósza, ám szerintem roppant kreatív ötletem, hogy a kertben a levélhullással egy időben letöredezett nagyobb ágakat applikáljuk a halott fenyő törzsébe és legyen egzotikus fánk, de Töki megvétózta. Nekem pedig a családi béke szent, így maradt az 180-as , de kicsire összehajtogatható cucc, ami éveken át kiszolgál majd minket, mindamellett környezettudatos és nem is hullajt. A fenyőillatot pedig majd esztétikusan elhelyezett wunderbaumokkal generáljuk. Nem csak élő fa, de ruhák között bőröndben csempészett tiszai harcsa sem lesz idén. Én elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha szakítanánk az évtizedes hagyománnyal és egy ünnepi tökfőzeléket tennék az asztalra mandulás harcsa helyett, de erről megint csak nem akar hallani az én uram.

Ejj, nehéz a kiszakadt hagyománytisztelő asszonyok élete! De hogy csináljak a pangassiusból harcsát ? Az afrikai rokon eleve kizárva és nem azért, mert faji alapon megkülönböztetek, hanem mert tavalyelőtt már tettem vele egy próbát és nem lett olyan, amilyennek lennie kell. Roppant terhek ezek, most, hogy helyén az összes ablak, működik a fűtés és a kocsin is legális végre a rendszám...

Back to reality

Kicsit nehezen zökkentem vissza a belga hétköznapokba és a munka sem esik olyan jól, de majdcsak elmúlik. Az is demoralizáló, hogy az éves értékelés során fos pontokat kaptam, csak azért, mert nekem már van elég. Ugyancsak nem tett boldoggá, hogy a kis cellatársam majdnem belerondított az augusztusi szabadságomba, de van, amikor összejönnek a dolgok. Az, hogy kicsit félve lépek le a járdáról, csak hab a tortán. Jut eszembe, megkaptam az idézést június 14-én 10 órára, mindezt persze azután, hogy a hatóságnak egyértelműen vázoltam, hogy csak vendégségben jártam otthon. Nem tudom, hogy vajon Sancheznek is meg kell-e jelennie, de én nem megyek. Sikerült egy együttműködésre hajlandóságot mutató hadnagyot telefonvégre kapnom, aki azt mondta elég, ha egy levélben leírom hogyan történt az eset. Valami ilyesmire gondoltam. Vajon ő is?

T.  hdgy!

Alulírott Naomi Henger, folyó hó 12-től hat napon át tartózkodtam a fővárosban, melynek gyönyörűségére több alkalommal, más-más napszakban is rácsodálkoztam. Tudja van ez az emigráns szindrómám, amelyre az egyetlen gyógymód, ha láthatom a várost és benne azokat, akiket szeretek.
A baleset reggelén a régi kis pajtásaimat látogattam meg a Nádor utcában, ahonnan 13:02-kor távoztam egy aprócska zsákkal, amelyben színes madarak lapultak és reméltem, hogy valakinek kicsit később majd örömet okozok vele. Ez volt az egyetlen nap, amikor értékelhető volt az időjárás, sőt a belga klímához szokott szervezetemnek még meleg is volt, így vásároltam egy palack, jégbe hűtött, evian típusú ásványvizet, majd a Deák tér felé vettem az irányt. Elégedetten lépdeltem és a gyalogátkelőnél, ahogy az szokás megálltam, majd  vártam, hogy a lámpa zöldre váltson. Váltott. Én pedig mint a rendíthetetlen ólomkatona, folytattam volna a menetelést, de egy sötétzöld, Mercedes típusú személygépkocsi ebben kegyetlenül meggátolt. Ekkor 13:16-ot mutatott az óra. Szóval szép nagy csattanással pattantam le az autó oldaláról, amely szerencsére nem jött olyan gyorsan, mint amennyire gyorsan jöhetett volna, végül is neki már piros volt. Nem tudtam, hogy ilyenkor mi a teendő, de amikor a fekete, hatvan körüli hölgy kiszólt, hogy : " I am sorry" és tovább akart hajtani kicsit elöntötte az agyamat a vörös köd és az autó ajtaját feltépve közöltem, hogy " Hey blind bitch!  You are not going anywhere." Állt ott még egy hölgy, a lányával, akiről mindenképp fontosnak tartotta elmondani, hogy orvosnak készül. A kis wannabe medika pedig kioktatott, hogy ne beszéljek ilyen otrombán, nem látom, hogy az anyósülésen a néni mindjárt rosszul lesz!? Ettől, ha lehet kicsit még idegesebb lettem, de mondtam neki, hogy ha már orvosnak készül lássa el a nénit, én meg majdcsak elleszek az agyamba gyűrődött méhemmel. Édesanyja a védelmére kelt és egy eddig elhallgatott információt osztott meg velünk, így kiderült, hogy a kislány csak a napokban érettségizett. Nekem ettől, vagy talán a sokktól röhögnöm kellett és olthatatlan vágyat éreztem, hogy felidézzem a 17 évvel ezelőtti önmagam, aki tengerbiológusnak készül, de végül mégis inkább angoltanár lesz. Amikor túl voltam a féktelen kacagáson, akkor jött a második fázis. Leguggolva, összegörnyedve rázni kezdett a zokogás és közben a hasamat fájlaltam.

Ezen a ponton lépett be a történetbe az ismeretlen szőke hölgy és kelt a védelmemre, valamint roppant figyelmesen, a kezemben szorongatott palackból vizet locsolt egy zsebkendőre és törölgetni kezdte az arcomat. Hogy a kubai hölgy se maradjon támogatás nélkül, egy Germániába szakadt hazánkfia csapódott hozzá és jelentőségteljesen, mint egy hatóság intézkedni kezdett. Ezzel nem lett volna baj, de két dolog aggasztott vele kapcsolatban. Roppant kopasz és arrogáns volt, tudja az a fajta alkat, akit meglátva hajlamos az ember prejudikálni és beszarni. A másik, hogy nem értettem milyen minőségben van jelen, ugyanis a baleset idején nem volt a látómezőben. Nos, úgy döntöttem nem roncsizom össze a nadrágom, egyrészt mert a felsőruházatom már így is eléggé megtépázott volt- not to mention, hogy ez volt az egyik nyári favoritom- másrészt mert nagypofájú, kemény csaj vagyok. Szóval a simára borotvált fejű, sokpecsétgyűrűs, 50 körüli férfi, jött felém határozott léptekkel, eltökélten, hogy majd leoszt. "Mit cirkuszolsz, nem lett bajod, szépen továbbsétálhatsz!" Adott helyzetben a szúrós tekintetemet teljesen feleslegesen alkalmaztam volna, így csak annyit mondtam, hogy megvárhatja velem a helyszínelőket és majd akkor okoskodhat. Ettől persze pipa lett és idegesen járni kezdett az arccsontja. Próbáltam megnyugtatni, hogy nem félek tőle, de mintha ellenkező hatást értem volna el nála. Ekkor kezdtünk klikkesedni. Én a szőke hölggyel, ő pedig a kubaival. A magyar mobilkártyámon nem volt már pénz, így a hölgy készségesen felajánlotta az ő készülékét. Ezzel előadódott a klasszikus, "ha vészhelyzetben csak egyvalakit hívhatnál-ki lenne az?"szituáció. Mivel anyámat 48 órán belül nem akartam kétszer sokkolni, úgy döntöttem, hogy okosan használom ki a felkínált lehetőséget és felhívtam Annát, hogy megmondjam nem fogok odaérni 2-re, mert elütöttek. 20 perc múlva ott állt mellettem, ami roppant jólesett és sírva borultam a vállára .  A szőke hölgy időközben távozott, mert nagyon megrémült a kopasztól, a wannabe medika és az anyja pedig a helyszínelőkkel beszéltek. Ezt követően az én adataimat kérték, amit csak azzal a feltétellel voltam hajlandó elárulni, ha a tarembert eltávolítják. Ha vele akartam volna tudatni a címem és elérhetőségem, akkor megtettem volna már a helyszínelők megérkezéséig eltelt fél órában.  Röviden vázoltam a történteket, majd nem sokkal ezután engedéllyel távoztam és a nap hátralévő részét remek hangulatban, bár némi alhasi fájdalommal töltöttem. Így emlékszem vissza arra a szerda délutánra, ami ha jobban belegondolok mégis inkább csütörtök volt.

A la prochaine fois

Reggel 7 óra, átfuttatom az utolsó coffee baget a gépen, majd elosztom igazságosan. Tökinek úgyis tejeskávé készül belőle, neki nem kell sok, így a többi az enyém lehet. Spontán piaci kirándulás résztvevője vagyok. Jó móka lesz, csak korán kell menni, hogy viszonylag kevés caddyt húzzanak át a lábamon. 7.30-kor kilépek az ajtón, legurulok a főtérre, hogy kifosszam a bankot fél,órával később pedig leteszem shreket Molenbeek legszakadtabb környékén, hogy onnan metróval utazzak 3 megállót. Majdnem tünetmentes, szolid OCD-met felerősíti a környék jellege így háromszor megyek vissza a kocsihoz, hogy megnézzem bezártam-e. Végül azzal nyugtatom magam, hogy ilyen korán egy tisztességes autótolvaj még alszik. A metró felé sietve látom, hogy az iszlám tanításától megrészegülve - mi mástól? hát nem ihatnak- egy pasi épp a kőfallal elkerített sínekre dobja az alsóneműjét, majd sietősen rángatja vissza magára a nadrágját. Bazzeg, tényleg hiányzott ez nekem?! Lenyomok egy "walking on broken glass" performance-ot a megálló összezúzott üvegén és már jön is a metró. 8.20-ra érek a megbeszélt helyre és már érzem, hogy pokoli lesz a várakozás. Egykedvűen és figyelmetlenül flangálok a kijárat előtt, észrevétlen akarok maradni, de egy pasi megtalál hogy adjak neki cigit. Ekkor veszem csak észre, hogy jobb lábammal hányásban topogok. Bravó! Szerencsére csinálják a kövezetet a lejáratnál, így egy pillanatra felelevenedhet gyermekkorom is, amikor a homokozóban állok. Megérkezik végre Anna, akinek  a társasága elviselhetőbbé teszi majd a "kirándulást". Két óra alatt kerül friss pangasius, pekándió, avokádó és isteni szőlő a szatyorba, no meg egy-két ellenállhatatlan holmi a kitelepült turkálóból.  Vérszemet kapok és nem haza, hanem egyenesen a Baslix shoppingba megyek, ahol új tányérokat és pszichedelikus mintázatú díszpárnákat veszek. Rövidke kitérő még a virágosnál, majd a bricoban és tessék! Máris eltelt egy nap.

Kultúr-misszió

Olyan szépen sütött a nap és az idő is enyhe volt. Bedőltem a tavasznak és leengedett ablakokkal száguldottam  végig a Macskák utcán, majd a chssée Gand-on, miközben dübörgött a Balkán Fanatik. A GB parkolójában kiszállva, rezzenéstelen arccal tűrtem a caddys nénik szigorú tekintetét. Egyszer élünk és végre tavasz van!-gondoltam. Éjjel, az eucalyptusos inhalálás ellőtt orrcseppért kutatva, volt időm újra átgondolni az egészet, de semmit sem csinálnék másként. Mert lehet, hogy ma már nyoma sincs, de csütörtökön itt bizony tavasz volt.

Maradunk

Ha vasárnap kora este bátortalanul kopognak az ajtón az két dolgot jelenthet. Puncogó valamilyen nehéz item felvonszolásában kéri Töki segítségét, vagy Széppár néni érkezik egy updatelt anyagi követeléssel. Elképzelésem sincs, hogy vasárnapi pihenését ki mivel szakítaná meg szívesebben, de nekünk az utóbbi jutott és nem volt egyedül. Retteg a keresztkérdéseimtől, a kérdő és számon kérő tekintetemtől, így magával hozta hites urát Danielt, akinek megjelenése sokféle érzést képes bennem generálni, csak félelmet nem. Részletes, kézzel írott kimutatás a ház teljes kiadásairól, illetve a ránk eső részről, ezt szorongatta a kezében. Persze megint egy ezrest akar, egyszerűen ez alá nem tud, és talán nem is akar menni. Megnyugtattam, hogy a felét már elutaltam neki, a többit pedig 200-as részletekben fogom csepegtetni, így májusra már számításaim szerint túlfizetésünk lesz. Nem vitatkozott, viszont kérésemre azonnal felszambázott a tavalyi fűtés és melegvíz fogyasztásunk részletes kimutatásáért. Fejlődünk! Gondoltam gesztust gyakorolok és megkínálom őket egy kis borpárlattal, de emlékeztek még a februári dugulás elhárításának napjára, amikor Széppár bácsi a hidegben lelkesen iszogatta a kóser szilvát, majd alig talált fel az emeletre. Nem kértek, viszont ha már itt voltak, gondoltuk feldobjuk a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat minket. Mi történne, ha szeretnénk a garázst a lakáshoz "ütni" ugyanis csak egy vékonyka fal választ el minket tőle, tulajdoni hányadunkba pedig így is, úgy is beleszámít. Nem ellenkeztek, persze majd minden tulajdonosnak hozzá kell járulnia, de elméletben lehetséges, ha megőrizzük a "faszád" jellegét, illetve ha a terveket a commune jóváhagyja. Hm, el kell gondolkodni, hogy vajon mennyiben lehet egy ilyen móka, mert ha nagyon sok, akkor mégis inkább a továbblépést kellene fontolgatni. Bár mióta elkapták a lövöldöző marokkói pasit, azóta ismét szeretünk ebben a kerületben élni. Úgyhogy keresek én egy "arsitekt" és Ericet is megkérdezem, hogy felújításra mennyit és milyen kondíciókkal adnak.

Csendélet mankókkal

Ünnep előtt az emberekben akkora az igyekezet, hogy ilyenkor történik a legtöbb háztartási baleset. Tegnap Tökiben is nagy volt az igyekezet, amikor szolgálatteljesítés közben, a szennyesekkel lavírozva, megbotlott egy idegen tárgyban és lezúgott a lépcsőn. A telefonban még azt mondta semmi baja, csak lehorzsolta a jobb oldalát, meg egy kicsit fáj a sarka. Én bírom, ha egy ember képes a sarkára állni, de neki ma reggel ez nem ment, úgyhogy miután a nagy belga télben levakartam a jeget a kocsiról bevittem az Erasmusba, ahova nekem már stage pass-em és 10 alkalmas alvásvizsgálat bérletem van.  A sürgősségin még eddig nem volt dolgunk, de azt kell mondjam, hogy roppant gyors a "kiszolgálás" úgyhogy rászolgáltak a nevükre. Gyors betegfelvétel után Ndo Akebo megröntgenezte, majd betessékeltek minket egy vizsgálóba, amely egyben gipszelő is volt. Hogy az ügyeletes orvos ne nézzen teljesen retardáltnak, angolul kezdtem magyarázni, hogy az én hites uram hogyan szerezte a sérülést. A doki, az angol akcentusából ítélve olasz belga lehetett és nagyon kedves volt, bár azt kicsit furcsállottam, hogy nem volt nála a röntgen felvétel. Mindegy, miután végignyomkodta töki talpát azt  mondta elsiet a röntgenért és akkor, majd meglátjuk mi a baj. Ismét magunkra hagyott én pedig felajánlottam Tökinek, hogy kipróbálhatjuk a többi vizsgáló eszközt is, ha akarja, de végül nem néztem bele a fülébe és nem is kötöttem be neki az oxigént. Épp a vizsgáló asztal szélességét firtatta, amikor betoppant orvosunk és azt mondta: OKéj, der izz ö szmollö frakcsör, majd Töki nadrágjára mutatott, hogy vegye le, és közben átnyújtott egy kórházi pizsi alsót, hogy azt vegye fel helyette. Pillanatok alatt felnyomta a gipszet és amíg az száradt hozzánk irányított egy nővérkét, hogy bekalibrálja a mankókat, majd utunkra engedett azzal, hogy hétfőn várnak minket az Ortopédián. Ami ezután következett az önmagában megérne egy posztot, de mivel nem készültek képek a ride-ról itt vagyok kénytelen megemlékezni az eseményekről.

Bezáródott mögöttünk az ajtó, mi pedig elindultunk a hosszú folyosón. Kezemben Töki farmerja és az egyik cipője, ő pedig mögöttem araszolt, miközben próbált ismerkedni a mankókkal. Úgy éreztem, hogy ennek nem most jött el az ideje, és miután megtett 10 métert leültettem én pedig elindultam tolókocsit keresni, de előtte még a lelkére kötöttem, hogy ne menjen sehova és ne álljon szóba idegenekkel. Két emelettel és 5 folyosóval odébb végre találtam egyet, de csak abból a fajtából amin beépített infúzió-tartó is van, de nem voltam abban a helyzetben, hogy válogathassak, így elhoztam azt. Rövid idő alatt kiismertem a funkcióit  és végül megtaláltam a féket és a lábtartót is, így Töki biztonsággal huppanhatott bele. A kocsiig az út, a rövid lejtős szakaszt leszámítva szinte eseménytelen volt. Egyetlen megállóval operáltunk, Töki ugyanis füstre vágyott, így kitoltam a belső udvarra. Ahogy ott ült tolókocsiban, akaratlanul, de egy pillanatra felötlött előttem Ady klasszikus, a szanatóriumban készült fotója a másodikos irodalomkönyvből és röhögni kezdtem.

Mióta hazaértünk alszik. Egyetlen alkalommal kelt csak föl, amikor itt járt a rendőrség, hogy megbizonyosodjanak róla valóban egy háztartásban élünk és kiadható neki a belga személyi. Csütörtökön elbotorkálhatunk érte.

Those foolish things

Percre pontosan öt éve kezdődött, bénán, egy értékelhetetlen bejegyzéssel.  Nem vagyok kitörni vágyó író, sem elsőosztályú suna, vagy gasztro-blogger. Ma is éppen annyira jelentéktelen vagyok, mint amikor elkezdtem. Az öt év alatt talán 3-4 alkalommal kerültem ki a főoldalra és akkor is olyan bejegyzésekkel, amelyek vagy az elmúlásról, vagy extrém hangszerekről szóltak. Nem baj, a tény, hogy már a barátaim is csak elvétve olvasnak azt igazolja, hogy rendeltetés szerűen használom a naplót , mert szinte csakis olyan bejegyzések születnek, amelyek mások számára érthetetlenek, vagy értékelhetetlenek. Így viszont nincsenek elvárások, nem kell hozni a szintet. Olyan nekem ez a blog, mint egy jókora méretű vesetál, amit a kórházban adnak, ha hánynod kell. Beleokádom azt, aminek ki kell jönnie, -mert bent maradva felemésztene- és tovább lépek. Ki akartam én szállni és tudom, hogy az olvasók is reménykedtek,- egyébként miért pont a műtőasztalon vívott haláltusámról szóló poszt lenne a legolvasottabb- de végül nem tettem. Talán majd egyszer rákattintok a harakiri opcióra  (stílusos lenne most megtenni) és akkor véget ér az agymenés, de addig maradok tisztelettel:

NaomiHenger

Vendredi soir

Befűtöttem, töltöttem egy pohár vörösbort magamnak és bevackoltam a kanapéra. Elégedetten bámulom ezeket

és közben őt hallgatom.

az élet valójában szép, de nem ez az újdonság, hanem hogy újra közöm van hozzá...

I've got the spark, right into my face.

Békés

BSA breaking news

Az történt, hogy iszonyatos fejfájással ébredtem fél hatkor. Bevettem a lakásban fellelhető összes algopyrint (2 db, mindez 25 perces kutatás eredménye) majd várva a megváltó enyhülést elmosogattam. Talán egészségi állapotomnak tudható be, talán csak a ténynek, hogy hülye vagyok, de hirtelen felindulásból elkészítettem az első mozgóképes bejegyzést, amit most szégyen szemre közzé is teszek, kockáztatva, hogy azt a hat olvasómat is elveszítem. A zacskó nem pusztán az inkognitóm megőrzése miatt van rajtam, hanem esztétikai okokból is. Szóval íme, izgalmas életünk múlt hetének összefoglalója.

A belga tavasz

Virágba borulás ide vagy oda, ide még mindig nem érkezett meg a tavasz. Reggelente dércsípte a pázsit és napközben is csak erölködik a nap. Mi mindezek ellenére már február vége óta nem fűtünk. Belgák lettünk... Dupla takaró, és meleg pizsi. A kaján is sokat spórolunk, mert Töki lejött a kóláról és közben még fogyózunk is. Hétvégén ha kicsit kecsegtetőbb az időjárás, akkor bepattanunk az állatkerttel a kocsiba és felfedezzük valamelyik környező falut. Békésen sétálunk és sóvárgunk a szebbnél szebb házak után. Ez már a harmadik tavaszunk itt. Ha Széppár néni és a munkavállalási mizéria nem lenne, akkor azt mondhatnám hibátlan az életünk. De ma optimista leszek. Nem is olyan rossz itt!

Lúgosi bél a

Kicsit úgy érzem magam, mint aki egy 21. századi új és ismeretlen tudományon alapuló egyház tanainak követője lett. Ez az érzés különösen akkor fog el, amikor a számhoz emelem  az átlátszó, literes kulacsot, melyen az ál "Belső fény". A starter kit-et ajándékba kaptam újdonsült barátnémtól, aki máris szívén viseli a sorsomat. Igazából a legjobbkor jött ez a superzöld keverék, mert már elértem a Faust-stádiumot (ezt most gyorsan le is védem) és a lelkemet is eladnám az ördögnek, ha cserébe azt ígérné, hogy jelentős változás áll be a testtömeg indexemben. Nos ez a millió féle növény leveléből készült zöld cucc 4. napja az életem része. Egy mérőkanálnyi por, 16 csepp a pipettából, vízzel felenged, összeráz és issza. Issza mint a barom. Nagyjából ennyi az útmutató. A csomagoz tartozó cd-romot még nem néztem meg, viszont az ismertető alapján 4 hónap múlva egészséges és mérgektől mentes, szép vérem lesz, meg kitisztulok. Hogy Zora szavaival éljek, "pisilek mint a ló" és tisztulok mint egy felszámolás alatt álló vegyi kombinát.

"wind note"

Tegnap este munkából hazajövet arcomban a jéghideg esőcseppekkel azon gondolkodtam, hogy mi ennek a helynek a varázsa.  Amikor a képzeletbeli listán Brugge és Gent városához értem eszembe jutott, hogy ez egy baromság. A hétköznapi szarságok adják az egésznek az esszenciáját, meg persze az, hogy mindezt nem egyedül élem meg, hanem azzal akit szeretek. Aztán befordultam az utcánkba, ahol a sarkon épp egy dodge készült leparkolni. Csávó megállt, kipattant, majd bevágta a kocsi ajtót, de a járgány ment tovább, bele az előtte álló corsa seggébe. Talán nem csak gondoltam, hanem ki is mondhattam , hogy "kézifék faszfejkém", mert a pasi utánam szólt, hogy "Ca va". Nem válaszoltam, csak rendületlenül lépkedtem tovább és az jutott eszembe, hogy milyen unalmas lenne az élet Belpaire néniék, puncogóék, vízfejű, madame De Mulder -aki regel 8 óta menetelést gyakorol a fejem fölött- és az összes többi lökött belga nélkül.

An apple a day, avagy a Punica granatum

A gránátalma és én itt ismerkedtünk meg igazán, úgy két éve, ugyanis ilyenkor van  a szezonja. A helyi piac sajátossága, hogy minden gyümölcs megkóstolható vásárlás előtt. Tehát nem csak dinnyét lékelnek, hanem tálcákon hever adott esetben a mandarin, narancs, alma stb. Szóval adtunk egy esélyt egymásnak és azóta az őszi és téli hónapokban elválaszthatatlanok vagyunk. Állítólag Aphrodité ültette az első bokrokat Cyprus szigetén. Némely görög vidéken a mai napig hagyomány, hogy az ifjú pár elé a padlóra gránátalmát dobnak, és ha az darabokra törik, az szerencsét, bőséget és termékenységet jelent. Én személy szerint azt a visszaadhatatlan fanyar, frissítő ízét szeretem. Néha csavarok rá egy fél narancsot, vagy citromot és úgy kanalazom. Amikor a fogaim alatt roppannak az apró darabok, megesküdnék rá , hogy nincs ennél finomabb gyümölcs.

Femme de ménage

Valószínű betegesen hangzik, de az évek során megfigyeltem, hogy a vízzel kapcsolatba hozható házimunkákat kimondott lelkesedéssel csinálom. Azaz szeretek mosogatni, ablakot pucolni, felmosni. Kézzel mosni viszont rühellek, de csak azért, mert kiköltözésünket követően közel 2 hónapig a kád mellett térdelve mostam és a két kezem volt a fuga. Nem vittem mosodába a holmijainkat, mert nem repestem a gondolattól hogy nem tudom ki után használom a mosógépet. Nos, ablakpucolás. Azzal kell kezdenem, hogy áldassék a neve annak a baromnak, aki kitalálta a billenő ablakot (nem bukó és nyíló, csak billenő) és annak is, aki ezt a nóvumot előszeretettel alkalmazta a belga építőiparban. Fenti tulajdonsága miatt, azaz, hogy csak billenő, kvázi megpucolhatatlan, így amikor a konyhai ablakra kerül a sor, mindig erőt kell vennem magamon. Minden egyes alkalommal komoly előkészületek után fogok bele és már majdnem tökélyre fejlesztettem a technikát. Megjegyzem csak azért, mert földszinten lakunk, ha magasabban lennénk garantált, hogy már lefestettem volna fekete zománcfestékkel. Ma ismét nekiestem, így még legalább két hétig ki lehet majd rajta látni, ha nem lesz sok eső...

Retrospekulatív

Gondolkodtam, hogy kell-e feneket keríteni egy újabb, közel kéthetes hallgatásból való visszatérésnek. De nem. Legyen annyi elég, hogy napokkal ezelőtt még az járt a fejemben, hogy nincs többé szükségem a blogra és kiteszem a "Zárva" "Megtelt" vagy az "Ennyi volt" táblát és lelépek. A szüneteltetés azért nem volt alternatíva, mert azt csak a nagymenők szokták, hogy aztán "megújulva", hatalmas ünneplés közepette visszatérjenek. Nem azért hallgattam, mert a belga lét nem produkált újabb, mókásabbnál tréfásabb helyzeteket, hanem mert nem éreztem szükségét, hogy kiírjam magamból. Nem tudom, hogy az a két hét itt töltött két évem egészséges szakaszának tekinthető-e, de jól éreztem magam. Mantálisan-ahogy itt mondják. A testem viszont kicsit feladta, mert egy kollégám által otthonról hozott, igazi magyar vír(t)us vett le a lábamról oly mértékben, hogy a bőrlégzés volt az egyetlen lehetséges módja annak, hogy oxigénhez jussak. Az is megfordult a fejemben, hogy egy kívülálló milyen rémes képet kaphat erről az országról, ha az én szememmel látja ezt. Bevallom kicsit el is szégyelltem magam, amiért bejegyzéseim jelentős része negatív, miközben látom, hogy mások tökéletesen jól veszik az akadályokat és semmin sem buknak ki. Legyen ez az én gyengeségem, de nem kívánok ezen változtatni, hacsak valami csoda nem történik és egyszeriben pofonegyszerű lesz minden bénaságot,  tesze-toszaságot és hozzá nem értést elviselni. Azt is elhatároztam, hogy nem csalok többé az idővel és nem fogok visszadátumozott, piszkozatnak álcázott bejegyzéseket ejteni, csak azért, hogy meglegyen a folyamatosság. De most megint van mit és miért leírni, úgyhogy reszkessen mind a 47 olvasóm.

Hm

Csak azért, hogy a bejegyzések mennyiségét növeljem nem érdemes írni. Nem mondom,hogy híján voltam a mondanivalónak, de némiképp enyhít a bűnömön-már ha a szótlanság bűnnek és nem áldásos képességnek tekinthető-hogy egy hétig vendégeink voltak így az események igencsak torlódtak. 115. alkalommal kerestük fel az ország figyelemreméltóbb zarándokhelyeit, így minket már kevésbé fűtött a lelkesedés, de szerencsére vendégeink önállóan is boldogultak. Sőt! A hét zárásaként egy négynapos, nem önként választott purgálás következett melynek eredményeként 2 napot ágyhoz és fajanszhoz kötve töltöttem. Senkinek nem kívánom. Most, hogy újra minden a régim, semmi sem tarthat vissza az írástól.

Lag

Voltak, vannak elmaradásaim, de igyekszem azokat pótolni. Ilyen volt pl a nyári, illetve az őszi kollekció átmosása, a nyáriak részleges archiválása, mivel itt már nem lesz káni kula. Békésen hullanak az elsárgult levelek, nemsokára újra itt a fűtési szezon. Több ünnepnap kéne, mert ilyenkor van mód kicsit utolérni magam. Már a bejegyzésekben is retro írok. Kaptam pl verses megkeresést, aminek még mindig nem sikerült eleget tennem. De nem kockáztathatom, hogy elveszítsem csekély, ám annál lelkesebb olvasótáboromat. Úgyhogy belehúzok.

Shrek general-deuxieme tour

Reggel 8-ra volt időpontunk, kicsit hamarabb érkeztünk, de Mr van Loeb minden további nélkül átvette a kulcsot és pár perccel később Shrek már szakemberek kezében volt. Fél óra várakozás után visszatért, hogy közölje az első kerekek cserére szorulnak. A Biztonság a legfontosabb. Két kerék 300, rontva 20-al, mert visszatérő vendégek vagyunk, ablaktörlő gumik cseréje 45+ szerviz/óra, az annyi mint 387,71. Kértem mára egy nap szabadságot, hogy feldolgozhassam a történteket. Egyébként baromi kíváncsi vagyok, hogy fogyok-e majd a futam alatt, mint a forma-1 pilóták.

Laaaast week

Kedves kollégám, kis barátom, ma visszatért Ibizáról, a nyugalom és béke szigetéről, ahol éjjel 2-kor indul az élet és hajnali 6-ig tart, ahol jobb helyeken 13 euró egy redbull és mindezt 1 euróért lehet kipisilni. Hiányzott. Kaptam tőle egy békés hűtőmágnest. Azért békés, mert nem félmeztelen, részeg angol turisták figyelnek rajta, hanem egyforma, fehérre meszelt házak. Jólesett, hogy gondolt rám. Ez megédesítette az elviselhetetlen, nyaralás előtti utolsó munkahét kezdetét. Millió dolog vár elintézésre úgy a munkában mint itthon.

Ready-e vagyok?

Olyan hosszú a to do listem, hogy Luther 95 tételével ellentétben, simán befedné a wittenbergi vár falát. Megint minden last minute, már arról is külön listát készítettem, hogy mi az amit elfelejthetek, tehát ne felejtsem el. Első lépésben tegnap felhívtam Toyotáékat, hogy időpontot kérjek Shrek átvizsgálására. Persze hogy legkorábban jövő szerdán 8-ra volt időpontjuk. Most már nincs más dolgunk, mint erősen imádkozni, abban a reményben hogy az áprilisi generál óta nem szedett össze semmit, és a jobb elsővel az aknában töltött 20 perc sem okozott maradandó károsodást. Ellenkező esetben még indulás előtt be kell köszönnöm egy lángszóróval Széppárbácsiékhoz. Erre gondolni sem merek. Időközben a szabadság kérelmemet is validálták, így elvi akadálya nincs az indulásnak. Fizikai állapotom most már ismét kielégítő, azt az aprócska jelenséget leszámítva amivel tegnap éjjel szembesültem. Remegtek a szerveim. Feltételezem, hogy az izgalom, valamint a folyamatos kialvatlanság eredményeképp kezdtek rezonálni a szerveim és nem azért, mert valami furcsa véletlen folytán egy ütemre kezdtem rezegni a földdel. Bár, ha hihetetlen ritmusérzékemre gondolok, akkor ez sem lehetetlen. Beszereztem egy új vezető cipőt is, mert a régi teljesen tropa és lyukas. Mégis betegesen ragaszkodom hozzá, mert az a kényszerképzetem, hogy másban nem érzem a pedálokat. Töki szerint azért gondolom így, mert említett lábbelinek már nincs is szinte talpa, így még jó, hogy baromira érzem a pedálokat ha az van rajtam. Ma mindegy, kell még új ablaktörlő gumi és két kukás mellény, hogy ne csapjanak el minket a nyergesvontatók, ha véletlenül az éjszaka közepén lerobbannánk. Ami persze nem történhet meg, de mellény kel. Vajon a Tom&co árul ilyesmit, ami speciálisan kutyáknak készült?

Ta Pedia Tou Pirea

A borongós, esős belga reggel elviselhetetlenségén némiképp enyhít, amikor azt veszed észre, hogy a schuman téri visító, kamuharmónikás bácsit egy konszolidált cimbalmos váltotta fel, aki még muzsikálni is tud. Nem akármit játszik, hanem  Melina Mercouri egykori nagy slágerét, a prostituáltak indulóját, a "Never on Sunday" híressé vált betétdalát.  Megtaláltam a művésznő előadásában görögül és Miss Piggy adaptációban is. A bejegyzés komolyságát enyhítendő, az utóbbit illesztettem be.