Ha kedd, akkor
BELGIUM!

Poubelle, la plus belle

Itt a kukások is későn kelnek, de volt már rá precedens, hogy talpig éjjeli sátorlapban nyomtam sprintet a bejárati ajtótól a sarokig, ahol szépen sorakoztak a Széppár néni, aka. Evelyn által már átvizsgált és aprúvált zsákok. Csütörtökön reggel viszont a BSA-ban szolgálatot teljesítő láthatósági mellényesek olyan munkakedvvel ébredtek, hogy már csak integetni tudtam nekik a villa Monte Carlo ajtajából. Ott álltam a szakadó esőben a zsákkal és végül arra jutottam, hogy elhelyezem a ház mögötti részen, ahol egyébként is szoktuk az elvitel napját megelőző este és bőszen mantrázni kezdem, hogy "nem, biztos nem szaggatják majd szét a macskák hétfőig". Pedig de. Este mikor hazaértem, Evelyn kézírásával egy note-ot találtam a postaládák fölötti tükörre ragasztva. "Nézd meg a zsákot, amit ma reggel a kukások távozása után tettél ki"(ezt nem hiszem el, a függöny mögül figyelt, csak innen tudhatja, hogy én voltam, de akkor mi a szarért nem a postaládánkba dobja, minek a kipellengérezés?) Pszichológiai hadviselés-gondoltam,  teszteli, hogy tökörbe tudok-e nézni a levél olvasása után. Először az jutott eszembe, hogy szembeköpöm magam és akkor majd a mirroir takarítása közben láthatja, hogy nem tudtam elszámolni a lelkiismeretemmel, de végül csak letéptem a levelet és döhösen kitrappoltam a zsákért, amit egy másikba tuszkoltam és egy laza lendítéssel bebasztam a kertbe, egyenesen a bokrok tövébe, ahova mint később megtudtam az éj leple alatt Evelyn muskátlijait fújta a tomboló szél. Zsigerből álltam bosszút, pedig nem akartam de hogy mentsem a menthetőt visszarendeztem a botanikus kertet és diszkréten elhelyeztem a postaládákon ezzel a levéllel. "Nézd meg mi lesz a vége, ha az erkélyen telelteted a virágoskertet és jön a vihar! Akkor már inkább a macskák..."