Ha kedd, akkor
BELGIUM!

35

Idézem Bélát, aki épp oly "hamvas", mint én.

"Ma reggel arra gondolok, hogy érettnek lenni annyi, mint megkétszereződve fiatalnak lenni."

Ébredés

A nappali hatalmas ablakát takaró redőny rácsai között kellemesen szűrődött be a napfény és azzal együtt a Krisztina körút összes zaja.  Felültem az ágyban és nosztalgikus hangulatban hallgattam, amint a villamosvezető türelmetlenül csenget az útját álló autósoknak. Otthon voltam.  Épp a reggeli kávé illatát próbáltam követni, amikor a hallból beszűrődött Tirpi hangja, amint suttogni próbál.

-  Szerintem felébredt -mondta.

Nem értettem, mit keres anyámék nappalijában és kinek szólhat vajon az információ a bioritmusomban beállt változást illetően. Lábujjhegyen próbáltam megközelíteni az ajtót, de a régi, nyikorgó parkettán lépteim azonnal elárultak.

- Mondom, hogy felébredt!

Tirpi épp úgy nem tud suttogni, mint én nesztelenül járni. Elárultuk magunkat mindketten, de még mindig nem volt fogalmam arról, hogy ki az, akit folyamatosan tájékoztat. Nem akartam már észrevétlen maradni, mert tudni  szerettem volna kik várnak rám a másik szobában, de az óriási szárnyas ajtót félretolva olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. Szüleimet és Tökit közrefogva ott állt Nyuszi is Tirpi. A parfétortán -amiért Nyuszi valószínűleg órákat állt sorba- ott lobogott a rengeteg gyertya. Dermedten álltam egészen addig, amíg az első könnycsepp le nem gördült az arcomon, aztán amikor feléjük indultam volna, tényleg felébredtem...

retró

2001. július 21, reggel 7 óra

Olyan volt, mint a középiskolás évek alatt. Egyszer csak kinyílt a szobám ajtaja, és ott állt apám, a reggeli kávémmal.

- Hát te már ébren vagy?
- Persze, pár órát ha aludtam. Éjjel azon gondolkodtam, vajon milyen lesz. Hasonlít-e majd ahhoz, amilyennek elképzeltem.
- Boldog vagy? - kérdezte, miközben hatalmas kezével hátrasimította a hajam a szememből.
- Nagyon, de érdekel, hogy ez fokozható-e.- mondtam és felültem az ágyban, hogy úgy igyam meg a kávém
- Ez a legfontosabb, gyere kis fufi, öleld meg ősz öreg apádat.
- Mindenképp jelzőkkel kell illetned magunkat? Most ültetnél a tenyeredre, vagy dobálnál a levegőbe kis bubus!- mondtam nevetve és szorosan hozzábújtam, mint az apai jelenlétet gyakran nélkülöző, szeretetre éhes gyerek.
- Gyere, mennünk kell. Jó anyád már készülődik, "oltári" sürgölődés van a konyhában.
- Tudom, ez a villás reggeli ötlet nagyon szép tőle, de emiatt bujkálnom kell majd. Ő meg hulla fáradt lesz, mire színre kell lépnie.Ugye nincs még itt senki?
- Nincs, van még bő 2 órád, mielőtt beindul a menet.
- Akkor csapjunk bele. Neked is hamarosan át kell menned hozzánk, a fiú öltözőbe. A cuccaidat kikészítettem tegnap. A nappaliban találod a nagy fotelben.

valamikor 9 körül telefon

- Hogy álltok Gabóka?
- Hamarosan készül, a direkt erre a napra koszosított hajamból a konty. Tudod, kikötés volt, hogy minimum háromnapos legyen. Ott mi a helyzet?
- Megvannak, állvánnyal együtt. Leszállítom őket és megyek hozzátok. Már csak pár óra -mondja és érzem a hangján, hogy ő is mosolyog.
- Várlak, itt hamarosan bolondok háza lesz. Szerintem elkésünk.
- Dehogy késünk, minden rendben lesz.
- Most küldtem át az érintett férfiakat hozzánk, legalább ennyivel is kevesebben vagyunk itt. Jajj, még valami! Elhoznád a virágokat, nem bízom senki másban, akkora itt a káosz, hogy el sem hinnéd, de hamarosan megtapasztalod. Már az agyamba férkőzött a kérdés, hogy mi van, ha rossz lemezt adtunk le és mégsem a Dancing Queen orchestral változata fog megszólalni, hanem valami más.
- Nyugi, jövök, de most le kell tennem, rám került a sor.

11 tájban ,  pánikhangulatban

- Figyelj mama, nagyon köszönöm, hogy ezt a sok embert itt mind vendégül láttad, de egy óra múlva el kell indulnunk és még mindig fürdőköpenyben bujkálok, komplett sminkben, befésülve.
Szervezzük őket a nappaliba és csukjuk be az ajtót, vagy mindenki húzzon sétálni a Tabánba.
- Drága kislányom, ez a sok ember a családod. Van aki hajnal óta utazott, hogy itt legyen velünk ezen a napon, nem képzeled, hogy hagytam volna őket étlen-szomjan délután 4-ig.
- Ezt sosem feltételeztem, de hagyjuk most már őket emészteni. Üljön le mindenki a seggére, mert végre szeretném magamra ölteni a vattacukor jelmezt és ezt ekkora forgatagban nem tudom. Másrészt neked sem ártana már végre felöltöznöd. Nevezz meg 3 nőt a családból, aki rám segíti a cuccokat és már itt sem vagyok.

néhány perccel később

- De mi lesz, ha pisilnem kell, ebben képtelenség. Miért nem szólt nekem senki a katéter fontosságáról?
- Gabóka, ne hülyülj, majd elviszlek pisilni.
- De Judit, ez minimum kétemberes! Nem ihatok egész nap. Várj, hol a gyöngysor, tegnap kikészítettem és most nincs itt.
- Figyu Detti, láttam kint egy nagy dobozt becsomagolva. Van rajta valami tekla szerű gyöngysor díszítésként. Lekapnád róla, szerintem az is jó lesz.
- Hozom szivi, ne aggódj.

13:00
- Gyönyörű vagy!
- Ja, mint egy óriás vattacukor, de nem érdekel, mert boldog vagyok. Neked is jól áll ám a smoking.
- Anyád már sír.
-Tudom, a tied is, de várd ki mi lesz a templomban. Akár még mi is becsatlakozhatunk.
- Ki az a nő a lila kalapban?
- Fogalmam sincs, azt hittem a te rokonod.
- Még az is lehet, de sosem láttam. Mindegy, azt hiszem indulnunk kell. Kész vagy?
- Igen, csak egy dolog nem hagy nyugodni. Vajon milyen meglepetéssel készül Tirpi. Egy hónapja lebegteti, de még ötletem sincs.
- Nyugi, őt ismerve nagyobb közönség elé tartogatja, itt még biztonságban vagyunk.

Valahogy így történt. Hajnalban, amikor a nagy abroncsos cuccban, mezítláb behuppantam a kocsiba elégedetten és boldogan szorongattuk egymás kezét Tökivel. Pont 9 éve, de mintha ma lett volna...

Ez pedig tényleg ma volt.

Hogy kell?

Hamarosan abba a korba lépek, amikor el kéne hogy hatalmasodjon rajtam a "számvetés feeling", mert elvárják tőlem. Hányszor fogták be azzal a számat, hogy "majd, ha már te is letettél valamit az asztalra!" Nem tudom, hogy mit kell letenni, mi számít eredménynek és mi természetes. Nem nagyon figyeltem magam kívülről, sosem próbáltam kideríteni, hogy mely dolgok kerülhetnek arra a bizonyos asztalra és melyek nem. Most itt vagyok, maholnap 35 évesen és az az "asztal" ahol az én letevéseimet gyűjtik, szerintem üres. Semminek sem értem még a végére, nincs egyetlen egy befejezett projektem sem. Baj ez? Elrontottam valamit? Miben mérik egyáltalán? Hol az az asztal és hogyan kell letenni? Valaki mesélhetne nekem erről. Vagy kivárom, hátha egyszer téma lesz a tanácsadó blogon

Azt hittem

hogy leálltak vele, de pazar az időzítés. "Apa" mondta, hogy kezdődik a 4. sorozat. Nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez volt.

"mamabear"

Valahol mélyen legbelül mindig tudtam, hogy furcsának vélt szimbiózisunk a világ legtermészetesebb dolga. Aztán egyszer, akkor még őszintén és spontán, valaki végre nevesítette, ezzel végképp megerősítve a létét. Az csak az élet kegyetlen, ám érthető játéka, hogy később ugyanez a személy ejtette rajta az első igazán mély sebet. De az elsőt be kell gyűjteni ahhoz, hogy tudd akarod-e életben tartani, vagy hagyod,hogy a seb elfertőződjön és egy részed a vergődő "állattal" haljon. Nem tehettem mert, ha azt a részt hagyom pusztulni, nem maradt volna semmi.

Jól őrzött lett. Olykor-olykor "megetettem" és hagytam ölelni, ettől persze erőre kapott és még többet akart. Féltettem, mert a legtöbb alkalommal, amikor előtérbe került újabb és újabb sebeket ejtettek rajta. Időbe telt, amíg rájöttem, hogy ez teljesen normális. Hogy a sebet sosem az gyógyítja be, akitől elszenvedte. Hogy a körforgás természetes. Hogy aki nagy sebet gyógyít  a végén talán kicsit ejt, és fordítva. Ha magamba nézek, nem az jut eszembe, hogy nekem kellett volna időben megállítanom, hanem hogy van egy hegekkel teli "medvém", aki ölelni akar és talán mindig lesz rá igény.

A test viszont, amibe zárták, kovászos uborkát kíván...