Me(e)tAmorf
Nyolc hónap. Kb ennyi telt el azóta, hogy egy reggel másként ébredtem. A nap nincs megjelölve pirossal a naptárban, nem véstem sem a kerti fába, sem kőtáblába. Egy évet adtam magamnak. Ha nem változtatok, egyébként sem lett volna sokkal több hátra. Most, hogy jóval közelebb a cél, kicsit bátrabban nyilatkozom, mert ez az út arra is tökéletesen jó volt, hogy jobban megismerjem önmagam, a korlátaimat, és ezeken a korlátokon belül a lehetőségeimet. Amihez viszont nem kell a korlátok ismerete az az, hogy tudjam nő vagyok. Nő voltam akkor is, amikor belekezdtem, csak azt hittem ha a nemem semleges, akkor láthatatlan is leszek. De hogyan is maradhattam volna azzal a kiterjedéssel észrevétlen?
Azt mondják, hogy a hatalmas tartalékok szisztematikus felhalmozása a testünkön, a félelemből fakad és abból is táplálkozik. Érted? Táplálkozik! Milyen rohadt mód abszurd. Evidens, hogy féltem. Mindentől, de leginkább a kudarcoktól. Megesik ilyesmi, ha új és ismeretlen területre téved az ember. Még akkor is, ha esetemben ez a "terület" csak földrajzilag esik távol a preferálttól, a tény épp elég volt ahhoz, hogy kirántsa a talajt a lábam alól. Egy hatalmas, levegővel teli gömbön pedig nehéz egyensúlyozni, éppen ezért nem is kockáztat az ember. Nálam közel 5 évnek kellett eltelnie, hogy úgy érezzem nem félek már annyira. Nem múlt el, csak már nem éreztem legyőzhetetlennek, vagy kibírhatatlannak. Abban pedig, hogy jelenleg nyerésre állok, az én szerepem a legelhanyagolhatóbb. Baromság, gondolhatod, de mi mástól akarna az ember élni, mint attól, hogy érzi, szükség van rá? Úgyhogy mozdulj, mert anyádnak, a gyerekednek a szerelmednek, a barátaidnak szüksége van rád! És ne csak akkor, ha kórosan érintett vagy. Mindig az első pár kilóval kezdődik, meg a kamuval, hogy "ura vagyok a helyzetnek".
Na, mielőtt szektát alapítanék gyorsan visszaveszek a hittérítő szövegből és megmutatom a helyzet jelenlegi állását. Voltam olyan bátor, hogy némi rendszerességet vittem bele, így több fázisban megörökítettem a nagy menetet. A beállítások, az előnytelen pozitúrák olykor azt sugallhatják, hogy kronológiailag keverednek a képek. Pedig nem. Osszatok, az hajt!






Eddig 51 komment érkezett (
)
2010. 06. 18. 7:47
sikertörtenet-szagú :D
hajrá-hajrá, így ismeretlenül is!!!
2010. 06. 18. 10:07
legalso sor, harmadik , best.
2010. 06. 18. 11:11
Nekem is az a ciklámen pulcsis 3. a kedvencem. Bár nagyon jó a második sorban a második is. Nem győzlek csodálni, hogy ennyi kilótól megszabadultál.
2010. 06. 18. 11:23
lassan rad sem lehet ismerni, gratulalok! (nekem az also sor balrol a negyedik a favorit)
2010. 06. 18. 11:25
Akkor ez most egyben szavazás is a fejlécben lévő kép cseréjére:)
2010. 06. 18. 11:28
Fura chillout, mert azon érzerm, hogy leginkább én vagyok, de persze barátkoznom kell még magammal .
2010. 06. 18. 11:40
Rózsaszínpulcsis-könyöklős, az hű.
2010. 06. 18. 12:03
Mennyire királyok vagytok, hogy a "jót" keresitek és senki sem azzal jön, hogy "úbbazz, az azért egy erős kezdés" :))
2010. 06. 18. 12:04
Akkor barátkozz sürübben, szupi vagy! És szép, mondjuk ezzel sosem volt gond! Mi nagyon büszkék vagyunk rád és továbbra is nagyon szeretünk! :)))
2010. 06. 18. 12:19
Asszem osztás az itt nem lesz, virágoskert :), az utolsó, a kendős az nagyon szexi.
2010. 06. 18. 12:51
Kis*,
csodálatos vagy, és biztosan nagyok sokaknak adsz erőt és életkedvet!
Sok puszi
2010. 06. 18. 14:23
Szemtelen Tyúk, még lehet osztás csillagom :) ugyanis balkáni vendégünk rég járt erre. A kendősre akár ráfoghatnám, hogy takarítás közben készült. Olyankor ilyesmiben kelletem magam :)
SPG tubarózsám, elfogult vagy :)
2010. 06. 18. 14:45
Gratulálok! És szurkolok továbbra is Neked. Példaértékű a kitartásod.
2010. 06. 18. 14:47
Jaj, az a köcsögduda Hogyishíjják, rég láttuk!
2010. 06. 18. 15:20
lunanyuszi, extrém helyzetekben úgy látszik nekem is van olyanom, de nyugtával a napot.
Szemtelen Tyúk: lehet, hogy megesett a szíve rajtam, most, hogy ilyen "törékeny" és sebezhető vagyok :P
2010. 06. 18. 15:58
Ez itt a playboy szavazóoldala?? :)) Középső sor 2,6 mert mosolygósak, alsó sor 3,4 mert...csakmert :)) A kitartásodért pedig egy hatalmas BIGUP!!!
2010. 06. 18. 16:32
Csak ki kellett volna tennem a parental advisory figyelmeztetést. :P vagy azt, hogy csak erős idegzetűeknek...
2010. 06. 18. 17:29
Harmadik sor, harmadik kép.
2010. 06. 18. 21:15
...hát a kezdés az nagyon durva!!!Már bocsánat,de őszinteséget vársz....
Mennyi ment le és mivel?Sportolsz?
...mert szépen eltünt az a hörcsögpofi...nekem az 3. sor 5. képén tetszel!
Gratulálok!!!!
2010. 06. 18. 22:00
Házisárkány, ilyesmire gondoltam. Tök igazad van, botrányos volt. Egyébként 32 és minden részlet a regime címszó alatt található :)
2010. 06. 18. 22:29
Mik azok a tappancsok az első képen a fejeden?
Nekem az utolsó előtti kép tetszik a legjobban, meg a ciklámen pulcsis. Az első sor utolsó előtti képen meg olyan vagy, mint a Bridet Jones, amikor megfőzte a kék levest.
És gratulálok, iszonyat munka van ebben.
2010. 06. 18. 23:29
A tappancsok az alvásvizsgálat kellékei voltak. Fel voltam díszítve, mint egy karácsonyfa, tetőtől talpig, de ezen csak a fejdíszem látszik. A Bridget Jones-os hasonlaton oltárit röhögtem:)
És köszönöm.
2010. 06. 19. 3:09
Szerintem szavazzon Töki is! Remélem Ő örül legjobban a helyzetnek. Neki a legjobb mert ő minden nap lát.
A sportra a kutyasétáltatáson kívül én is kíváncsi lennék? Futsz még?
Én kíváncsi lennék kicsit nagyobba itt a jobb oldalon arra az esküvői képre, azok is Ti vagytok? Vagy megtalálom valamelyik kinyilatkoztatás mellett itt?
Egyébként meg ha mosolyogsz látszik rajtad a boldogság, nekem is az utolsó sor ciklámen pulcsis tetszik, jó a következő fekete ruhás, olyan életteli rajtuk a tekinteted. Egyébként meg ne fotózd/tasd/ magad alulról, az senkinek sem előnyös, hisz lám az első sor harmadik fotó is milyen jól sikerült.
Hajrá! És Puszi! Ismeretlenül is büszke vagyok rád, és amig lehet követlek. Nekem 7,5 eddig......
2010. 06. 19. 10:03
...azt nem értem, hogy nekem férfiagyam van, vagy mi? Milyen ciklámen pulcsi? Rózsaszín! :)
2010. 06. 19. 11:44
"Ciklámen rózsaszín" ......... :) pont olyan színű !!!!
2010. 06. 19. 11:45
Mariann, Töki voksolt már régen, mert a tappancsos kép idején is kitartott. Egyébként a 3/4 a favoritja.
Az óriás vattacukor jelmezben (aka esküvői ruha) tényleg én vagyok, és külön még sosem tettem fel a képet.
A mosolygás meg többnyire alap, ha valamiért komoly képet kell vágni, akkor is inkább gondterheltnek/szomorúnak látszom az érintett képeken, pedig nem.:)
És gratula a 7,5- hez, jól nyomod!
Szemtelen tyúk: ne parázz rá, el sem merem mondani, hogy a cucc igazából meggypiros :)
2010. 06. 19. 12:24
En egy diszno vk, csak olvasgatni jarok ide, de kommentelni lusta vk, most megteszem, mert ez VASTAPSot erdemel!
Ez a poszt megy a hutore, mert vannak felelmeim nekem is!
Le a kalappal!
2010. 06. 19. 12:42
Suzy: ez a legnagyobb elismerés amit írásért kaptam. Kikerül a hűtődre, el sem hiszem!:) Remélem segít neked. Gondolom te nem akkora posványból indulsz, mint én. Kitartás!
2010. 06. 19. 19:17
Nekem írjál egy hevederzárat, hadd rakjam a hűtőmre, jó?!
Ma is beszaladt 2 fűszeres kolbász kenyérrel, kurvára nem vagyok jellem.
2010. 06. 19. 21:54
feszítővassal írom, jó?:) Tyúk csillagom, ha vigasztal, akkor elmondom, hogy indoor barbecue partin voltunk, ahol lakmároztam:). Azért indoor, mert mégiscsak Belgiumban vagyunk...
2010. 06. 19. 23:24
meggypiros pulcsis...
32? fantasztikus!azert ekkorat, es ilyen gyorsan :-O szabad tudni, mennyi a versenysulyod? azaz a cel?
erdekes,amit irsz az okokrol, tenyleg ennyi eleg lenne? nalam most a masodik holdtolte ;) van, pontosabban mar talan fogyo hold, es ha belegondolok, tenyleg mindig eletfordito idoszakokban volt a hizas, jott egy a nagybetus elettel, egy meg az anyava valassal. de azt hiszem, igy a harmadik gyerkoc utan mar menni fog, mint ahogy megy is. valahol az alapok fejben dolnek el. nagoyn jo, hgoy leirtad ezeket, segit nekem is tudatositani az okokat. meg nagoyn sok van elottem, de benezek majd rendszeresen egy kis noszogatasert.
2010. 06. 20. 10:24
Zsabóka, fantasztikus vagy, szeretem a tested!!!! meg persze a gyönyörű pofidat is!!!
2010. 06. 20. 15:22
Ínnye!!!
32!!!
Az igen!
én 10 kilóval küzdök évek óta,mert a maradék 10-et beváltottam izomba!Úgy nézek ki mint egy tank,de őszre maratonista tank leszek,nem lánctalpakon gördülök végig Budapesten,csak terepfutócsukában!
A hétvégén félmaratont futok,ha engedi a sérülésem,küldök egy kis fogyi energiát!!!!
2010. 06. 21. 9:40
Juditka kisnyuszi, még én is csak épp kezdem megkedvelni :))
2010. 06. 22. 17:41
Elolvastam többször is a regime címszó összes bejegyzését. De még mindig nem világos, hogy mit ettél, szedtél-e valami csodaszert, mit mozogtál . Addig értem, hogy életmódváltás...6 után nuku kaja...meg először wii-re mozogtál, aztán futás volt. Én a mostani súlyommal egy gyorsabb sétától lihegek. Mit kezdjek el mozogni, hogy azért ne purcanjak ki? Mit ettél pl. reggelire? Nekem úgy tűnik ez a legmacerásabb. Az ebédet salátákkal, grillezett húsokkal megoldom. Vacsi meg úgysincsen...Beírnád hogy miket ettél?Lécci,lécci lécci...rajtam is van bő 35 kiló felesleg, és ha ez lemenne, akkor sem lennék egy anorexiás csirke.
Ha nem is 8 hónap alatt, de 1 év alatt talán én is lefogyhatnék.
2010. 06. 22. 19:53
Tatin, én direkt nem írtam, hogy miket ettem, mert mindenkinek más működik. Reggelizni pl sosem szoktam, ami a létező összes fogyókúra szerint hülyeség, de mivel előtte is csak egy fekete kv-t szürcsöltem el, gondoltam nem változtatok. Az ebéd, többnyire valami hús és zöldség, vagy barna rizs. Kenyeret kerülöm. Ami fontos, hogy ha valamit megkívánok, abból eszem egy keveset és aztán vezekelek. :) Ha el akarsz ebben a témában mélyedni, akkor nyugodtan dobj egy email.
2010. 06. 22. 20:04
hááááááááááááát. őszintén szólva, én nem tudok választani.
parental advisory.. meg majd jól fenékbe billentelek... örülök, hogy újra elemedben érzed magad :)
2010. 06. 22. 21:19
Beeke , még másfél hónap és a saját két szemeddel. És ahogy Tirpi mondaná "iszunk, hányunk, belefexünk", olyan buli lesz :)))
2010. 06. 23. 22:06
Tatin: bocs ,hogy keretlenul irom...
futas 35 kg sulyfelesleggel, (majdnem ) semmi kondi nelkul karos, tonkrevanad a terded, szived ..stb
Viszont nyugodtan indulj el setalni, temposan, ugy hogy meg levegokapkodas nelkul tudj beszelni . Amennyit birsz, ha negyed orat akkor annyit. Majd noveled az idot fel orara , orara... Aztan meg 10 perc futas, 20 perc futas, 1,5 ora futas:)
Ha jol feloltozol akkor hamarbb kezdesz el izzadni.
Jaes...ha van felesleges penzed vehetsz pulzusmero orat, akkor tudod ellenorizni is ,hogy mikor van a pulzusod zseeregeto tartomanyban.
Kitartas:)
2010. 06. 23. 22:37
dzsen, pont ezt írtam emilben én is. Egyébként meg nem kéretlen írod, ezt Tatin nevében is mondhatom szerintem :)
2010. 06. 24. 1:45
Na hat akkor szupcsi:)
2010. 06. 24. 8:34
Köszi dzsen, semmi kéretlen beleszólás nem volt a részedről !
2010. 06. 26. 17:41
:) Csinos vagy!
2010. 06. 27. 14:43
Óriási a változás:) Csak így tovább!!!
A szemeid gyönyörűek és végre előtérbe kerültek :) Hordj minél több olyan felsőt, ami kiemeli a színét. A pasid mennyire örül a változásnak? Esetleg ő is belekezdett a fogyásba, v.edzésbe,hogy melletted labdába tudjon rúgni? :)
Nagyon csinos lettél és szép:) Gratula! Ilyen voltál korábban is, de most már igazán látszik:) A túl lenyalt haj inkább csak alkalomra jó, de akkor a szemed emeld ki mindig sminkkel. Felül mindig legyen kicsit rövidebb a hajad és olyan "szélfútta", az kiemeli az arcod szép formáját és a szemeid. A szemöldököd pedig épp csak egy kicsit hangsúlyozd,hogy ne legyen nagyon mogorva a kinézeted tőle.
A barna hajszín nagyon jó a szemed színéhez!
Stylistunk tanácsadói pár percét olvashattuk :)
2010. 06. 27. 16:18
angel, köszönöm a tanácsokat, de hol bujkáltál eddig? :))
2010. 06. 30. 8:30
Szintén csak látens olvasó jelleggel: ez minusz jó tíz év. Respect.
2010. 06. 30. 10:37
Jem, látensen meg még királyabb, hogy méltatod az igyekezetem, köszi :)
2010. 07. 08. 15:12
Kedvesem!
Most sikerült átolvasni a regime alatt írtakat!
Te egy hős vagy!
A purga 1.0 egyszer kiprószálom egy szép nyári férjmentes hétvégén,beállítok egy könyvespolcot a fürdőbe-úgy csak kibírom.
...hátha sikerül abból a 10 kiliből valamit lefaragni azzal,hogy kihesegetem a perisztrarhika tökéletlenségének termékeit.
Ha megengeded,majd beszámolok....
Üdv:Kata
2010. 07. 08. 17:40
Kata, a regime még tart, most fémtelenítem a kasznit és istenkirály! Mindenképp várom a beszámolódat és hajráf!
2010. 07. 09. 8:10
....még egy kérdés:nem gyengülsz le tőle-nálam ez nagyon fontos....tudod a futás
2010. 07. 09. 11:03
Kata, gyengének nem érzem magam, néha fáradtnak, de az inkább a kellemes fajta
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.