Ha kedd, akkor
BELGIUM!

7 dolog, amit...

Tamcsi szerint kreatív blogger vagyok, köszi. Ez többek között azzal jár, hogy olyan dolgokat illenék megosztanom az olvasótáborral, amelyek esetleg az újdonság erejével hatnak, mert még nem rinyáltam rólik. Nehéz lesz, mert 5 év alatt már elég sok belső információt pötyögtem ide, volt hasonló 5 tételes vallomás is, de  megpróbálom. Egyben szakítok a hagyománnyal is és folytatom a láncot.

1. Bár többnyire nem esik nehezemre a kitárulkozás, kérésre tenni mégis furcsa.

2. Apám, aki mostanában tollba-mondja nekem a tengerész élményeit, életemnek egyetlen fontos mozzanatánál volt csak jelen a születésemet leszámítva, és az az esküvőm. Nem vetem, vagy vetettem a szemére soha, mert amikor végre velünk volt, akkor minden távol töltött pillanatért igyekezett kárpótolni.

3. Anyám csak nehezen és meglehetősen hosszú idő után volt hajlandó tudomásul venni, hogy Töki az én jobbik felem. Éppen ezért 21 évesen döntenem kellett, hogy meg tudjam őrizni a kapcsolatomat mindkettőjükkel, így Tökiékhez költöztem.

4. Azért kezdtem angolul tanulni, mert zavart, hogy nem értem a slágerek szövegeit. Az első angol nyelvkönyvem a nagy klasszikus Czobor-Horlai volt, amelyben olyan karakterek szerepelnek, mint Sandwich Fred, vagy Gentleman Henry.

5. Ötödikes koromban minden tárgyból közepes eredménnyel zártam az évet. Ez volt az én sajátos lázadásom. Később csak egy hasonló elhajlásom volt, de azzal majdnem bebuktam a matek érettségit.

6. Évekkel ezelőtt az egyik bloggerinával együtt jártuk a hetero és meleg szórakozóhelyeket, hogy fókuszcsoportokat rtoborozzunk egy amerikai egyetem HIV-AIDS prevenciós kutatásához.

7. Még midig őrzöm az első babámat Zulejkát, aki orosz származású és rózsaszín, szőrös kezeslábast visel, és akinek 2 éves koromig elfogyasztottam a gumi kezeit, nem kevés izgalmat okozva ezzel anyámnak.

És akkor most jön az elkerülhetetlen. Ismertetem a szabályokat és a kiszemeltek listáját, de hangsúlyozom nincs harag, ha valaki nem kíván élni a lehetőséggel. De el kell mondanom mi történt azokkal, akik szándékosan megszakították a láncot. x blogger nem élt a lehetőséggel és a kézhezvételtől számított 3 napon belül hirtelen benőtt a köröm a bal hüvelykujján, vagy z bloggerina nem publikálta időben a 7-es listát és rá két napra odaégette a reggeli pirítósát.  Ennek fényében akkor szólítanám a "nyerteseket" : Assam, Szemtelentyúk, Avie, Orsi, Belgaságok, Zsuzska, Chillout

Tehát a díj szabályai:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Na, most már nincs más dolgom, mit telenyomni a kommentboxokat.

.

Amikor a nyuszi, nyuszit hoz

Eddig csak vártam a rövidke húsvéti szünidőt, de az alábbi egysoros tényleg ünneppé varázsolta.

A la prochaine fois

Reggel 7 óra, átfuttatom az utolsó coffee baget a gépen, majd elosztom igazságosan. Tökinek úgyis tejeskávé készül belőle, neki nem kell sok, így a többi az enyém lehet. Spontán piaci kirándulás résztvevője vagyok. Jó móka lesz, csak korán kell menni, hogy viszonylag kevés caddyt húzzanak át a lábamon. 7.30-kor kilépek az ajtón, legurulok a főtérre, hogy kifosszam a bankot fél,órával később pedig leteszem shreket Molenbeek legszakadtabb környékén, hogy onnan metróval utazzak 3 megállót. Majdnem tünetmentes, szolid OCD-met felerősíti a környék jellege így háromszor megyek vissza a kocsihoz, hogy megnézzem bezártam-e. Végül azzal nyugtatom magam, hogy ilyen korán egy tisztességes autótolvaj még alszik. A metró felé sietve látom, hogy az iszlám tanításától megrészegülve - mi mástól? hát nem ihatnak- egy pasi épp a kőfallal elkerített sínekre dobja az alsóneműjét, majd sietősen rángatja vissza magára a nadrágját. Bazzeg, tényleg hiányzott ez nekem?! Lenyomok egy "walking on broken glass" performance-ot a megálló összezúzott üvegén és már jön is a metró. 8.20-ra érek a megbeszélt helyre és már érzem, hogy pokoli lesz a várakozás. Egykedvűen és figyelmetlenül flangálok a kijárat előtt, észrevétlen akarok maradni, de egy pasi megtalál hogy adjak neki cigit. Ekkor veszem csak észre, hogy jobb lábammal hányásban topogok. Bravó! Szerencsére csinálják a kövezetet a lejáratnál, így egy pillanatra felelevenedhet gyermekkorom is, amikor a homokozóban állok. Megérkezik végre Anna, akinek  a társasága elviselhetőbbé teszi majd a "kirándulást". Két óra alatt kerül friss pangasius, pekándió, avokádó és isteni szőlő a szatyorba, no meg egy-két ellenállhatatlan holmi a kitelepült turkálóból.  Vérszemet kapok és nem haza, hanem egyenesen a Baslix shoppingba megyek, ahol új tányérokat és pszichedelikus mintázatú díszpárnákat veszek. Rövidke kitérő még a virágosnál, majd a bricoban és tessék! Máris eltelt egy nap.

Én és a "kisöcsém"

- Ezt most leopcióztam szerdáig.
- Ne már, a múlt héten még az etterbeekire adtál ajánlatot?
- Túúúdom "anyuci", de azt nem fogadták el, ezt meg közben találtam. Van saját kertje. Tegnapelőtt elmentem megint és kiálltam a kert közepére, becsuktam a szemem. Jobbról madárcsicsergés, viszont balról tompán ugyan, de a forgalom zaja.
- Nabazz, már látom, hogy a sztereó madárcsicsergés hiánya miatt fog bedőlni ez is. Mennyit néztél meg azóta, hogy leopcióztad?
- Csak egyet, woluwében, de az második emeleti és sokkal drágább, még garázs nélkül is.
- Mucika, lehetne, hogy nem avatsz be a lakásvásárlási prozséba addig, amíg nincs végre egy kulcs a kezedben. Ne feledd, hogy a kocsi vásárlást is végig asszisztáltam és a retro fiattól kezdve az opelen át az alfáig minden volt már terítéken, talán csak ponyvás "kisteherató" nem. Én szeretlek, de elképesztő, hogy mennyire ... nem is tudom; pinailleure  vagy. Semmi sem jó. Megmondom én mi kell neked! Egy chateau a város közepén egy bazi nagy buborékban, amiben magától generálódik felváltva a madárcsicsergés és az óceánzúgás.
- Jajj, ennyire azért nem vagyok nehéz eset. Van most egyébként 610 ért egy négy lakásos maison de metre itt a Schumanhoz közel. Ja, egyébként csak tegnap vettem észre, hogy a hálószoba mögötti kis kert végében áll egy villanypózna és pont bevilágít.
- Ezt nem hiszem el bazzeg, nézd a pozitív oldalát, kevesebb lesz a villanyszámlád, futja majd bal oldali kalitkára, tele egzotikus, non-stop csicsergő madarakkal. De tudod mit? Hagyjál békén, mennyünk inkább kávézni és beszéljük meg végre, hogy kiket akarsz meghívni a berchem szent nugátban tartandó szülinapi bulidra, meg azt is, hogy mi legyen a mönü:).

Megint egy...

Hihetetlennek tűnik még így leírva is, de 5 éve már, hogy a sablon-meghívónak engedelmeskedve, egyedül, kicsit elveszve, de tele reményekkel megérkeztem ide és megtettem az első bizonytalan lépéseket a Gare du Midi frissen felmosott kövén. Elképzelésem sem volt, hogy mekkora fordulatot vesz az életem, és persze vele együtt Tökié is abban a 48 órában, éppen ezért nem is tudtam felnőni a helyzet komolyságához. Ma már tudom, hogy 8 állásinterjút két országban, két nap alatt lenyomni pontosan annyira rémisztő, mint amilyennek hangzik. Az esetleges ajánlatok közül pedig jól választani egyenes képtelenség. De a legrosszabb kiválasztásához született tehetségnek kell lenni. Én persze birtokában vagyok a képességnek amely ezt lehetővé teszi, de ez most egyáltalán nem fontos. Fogalmam sincs mit csinálhat a párhuzamos valóságban az otthon maradt Zsabóka, de feltételezem, hogy neki nem kopott meg az angolja, viszont kicsit sem tud franciául. Napi 12 órában ismerteti a tanulni vágyókkal a gerund és az infinitive közötti különbséget, alkalmi fordításokat vállal, sakkozik a számlákkal, de biztos vagyok benne, hogy boldog.  Mert végtére is nem az a lényeg, hogy hol és milyen örömet, vagy bánatot élünk meg, hanem hogy kivel tudjuk megosztani. És én boldog vagyok. Itt Brüsszel külsőn, a Macskák utca földszinti lakásában, mert a távolság miatt senkit sem veszítettem el, sőt olyan közel vannak hozzám, mint soha azelőtt. Mert  manapság, esténként amíg Tökit várom haza és múltbéli képek futnak át az agyamon, akkor már  rég nem sírnom, hanem nevetnem kell. Mert ahhoz, ami az érzést generálja, a földrajznak az égvilágon semmi köze. Ha valaki mégis megkérdezné, hogy vajon megbántuk-e valaha,  akkor azt mondanám: Igen, eleinte naponta többször is, de ma már egyértelmű nem a válasz. Mert az élet mindenhol olyan, amilyenné alakítja az ember...

Kultúr-misszió

Olyan szépen sütött a nap és az idő is enyhe volt. Bedőltem a tavasznak és leengedett ablakokkal száguldottam  végig a Macskák utcán, majd a chssée Gand-on, miközben dübörgött a Balkán Fanatik. A GB parkolójában kiszállva, rezzenéstelen arccal tűrtem a caddys nénik szigorú tekintetét. Egyszer élünk és végre tavasz van!-gondoltam. Éjjel, az eucalyptusos inhalálás ellőtt orrcseppért kutatva, volt időm újra átgondolni az egészet, de semmit sem csinálnék másként. Mert lehet, hogy ma már nyoma sincs, de csütörtökön itt bizony tavasz volt.

Évforduló

- Figyelj, gondolkodtam, hogy kell-e egyáltalán erre emlékezni, de aztán arra jutottam, hogy igen. Mert lehet valami a mondásban, amely úgy tartja, hogy "amibe nem döglesz bele, az megerősít". Szóval pont egy éve annak, hogy a rutin műtétből nem úgy ébredtem, ahogy az szokás. Bár sem alagutat, sem fényt annak a végén nem láttam, mégis azt hiszem egy kicsit meghaltam. A lényeg, hogy a monitoron, becsövezve töltött éjszaka, már csak egy rossz emlék, és kis szerencsével még megélhetem a gyerekeink diplomaosztóját...

-Nem, egyáltalán nem kell rá emlékezni! Teljesen hülye vagy - mondta

Ezt meg csak úgy.

Maradunk

Ha vasárnap kora este bátortalanul kopognak az ajtón az két dolgot jelenthet. Puncogó valamilyen nehéz item felvonszolásában kéri Töki segítségét, vagy Széppár néni érkezik egy updatelt anyagi követeléssel. Elképzelésem sincs, hogy vasárnapi pihenését ki mivel szakítaná meg szívesebben, de nekünk az utóbbi jutott és nem volt egyedül. Retteg a keresztkérdéseimtől, a kérdő és számon kérő tekintetemtől, így magával hozta hites urát Danielt, akinek megjelenése sokféle érzést képes bennem generálni, csak félelmet nem. Részletes, kézzel írott kimutatás a ház teljes kiadásairól, illetve a ránk eső részről, ezt szorongatta a kezében. Persze megint egy ezrest akar, egyszerűen ez alá nem tud, és talán nem is akar menni. Megnyugtattam, hogy a felét már elutaltam neki, a többit pedig 200-as részletekben fogom csepegtetni, így májusra már számításaim szerint túlfizetésünk lesz. Nem vitatkozott, viszont kérésemre azonnal felszambázott a tavalyi fűtés és melegvíz fogyasztásunk részletes kimutatásáért. Fejlődünk! Gondoltam gesztust gyakorolok és megkínálom őket egy kis borpárlattal, de emlékeztek még a februári dugulás elhárításának napjára, amikor Széppár bácsi a hidegben lelkesen iszogatta a kóser szilvát, majd alig talált fel az emeletre. Nem kértek, viszont ha már itt voltak, gondoltuk feldobjuk a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat minket. Mi történne, ha szeretnénk a garázst a lakáshoz "ütni" ugyanis csak egy vékonyka fal választ el minket tőle, tulajdoni hányadunkba pedig így is, úgy is beleszámít. Nem ellenkeztek, persze majd minden tulajdonosnak hozzá kell járulnia, de elméletben lehetséges, ha megőrizzük a "faszád" jellegét, illetve ha a terveket a commune jóváhagyja. Hm, el kell gondolkodni, hogy vajon mennyiben lehet egy ilyen móka, mert ha nagyon sok, akkor mégis inkább a továbblépést kellene fontolgatni. Bár mióta elkapták a lövöldöző marokkói pasit, azóta ismét szeretünk ebben a kerületben élni. Úgyhogy keresek én egy "arsitekt" és Ericet is megkérdezem, hogy felújításra mennyit és milyen kondíciókkal adnak.

Egy könnyed szombat délután

Nem volt különösebb alkalom, vagy ünnep, "csupán" a tavalyi gulyás-partin érintetlenül maradt borpárlatot akartuk közösen elfogyasztani. Kilenc felnőttre és két gyerekre főzni, nem olyan ördöngős dolog, még akkor sem, ha a társaság egyik fele vega a másik pedig húsevő. Persze beégni sem akartam, éppen ezért már tegnap este előkészítettem, amit lehetett, így mára csak a leves és a desszert elkészítése maradt.  Előbbit kizárólag Töki csinálhatja, mert bár ő nem rajong érte, mégis olyan érzékkel és roppant könnyedén tudja "összedobni", hogy öröm nézni. Nos, mindannyiunk megelégedésére, nemcsak szép, de finom is lett a menü, így nem átallottam képeket csinálni róla. Sajnos a vega lasagne elfogyott, mire kattintani támadt kedvem. De miért nem szólt nekünk senki arról, hogy a borpárlat piszok erős?

Une femme abattue

Erre most mi a fenét mondhat az ember? Ma reggel Berchem forgalmas főterén egyszer csak lelassított egy piros furgon, majd  eldördült egy lövés. A golyót valamilyen elmebeteg oknál fogva egy szerencsétlen marokkói özvegynek szánták. Belehalt a sérüléseibe. Nincs már nyugodt és biztonságos kerülete ennek a városnak sem. Nem is szeretnék erről beszélni, mert olyan durva dolgok jutnának csak eszembe, amiket később bizonyára megbánnék.

Jobb később, mint soha

Értékelem a fenti mondást, de vannak helyzetek, amelyekben alkalmazhatatlan, bár a belga system előszeretettel használja. Például most, amikor a para kezdete után 5 hónappal ír egy levelet a Toyota központ, hogy örömmel tudassa: shrek2, aki pont a veszélyeztetett korosztályba tartozik, nem sérült és tökéletesen működik a gázpedálja. Tényleg nyugalommal tölt el, hogy nem gyári hibás, hanem egyszerűen csak a jobb lábam nehéz...

Illúzió?

Megesik, hogy azon gondolkodom milyen volt a "pillanat" mielőtt elmúlt. Vagyis inkább azon, hogy mit éreztem közvetlenül a pillanat megélése előtt. Mondjuk felnőtt életem kezdetén, az első saját keresetem kézhezvételét megelőzően, vagy Töki esetlen, de mindenképpen lábremegtető leánykérése előtt. Ha már újra élni nem tudom, gondolkodom rajta. De képtelen vagyok eldönteni, hogy a pillanat, vagy az azt megelőző percekben érzett kellemes feszültség az, ami nagyobb hatással volt rám. Mindez valószínűleg azért foglalkoztat annyira, mert észrevettem, hogy egyre több dolog mellett megyek el, szó és különösebb érzések nélkül. Nem azért, mert így akarom, hanem mert ezt várják el tőlem. Igenis meg kéne tanulni újra élvezni a percet, mert olyan rettenetesen hamar elillan, mintha sosem lett volna. És vajon mennyit lehet feladnunk magunkból azért, hogy mások számára elfogadhatóak legyünk? Ér-e a napi ingázás során meghökkenteni utastársainkat azzal, hogy ütemesen járó lábunk mellé még a fejünket is ingatni kezdjük,  ha az aktuális kedvenc épp az kántálja a fülünkbe, hogy Alors on danse és nekünk még kedvünk is lenne hozzá? Kell-e azzal foglalkoznom, hogy esőben táncolni mások szerint gáz, ha számomra ez a világ egyik legüdítőbb érzése? Olyan ez, az egész mint amikor a kerti lámpa a hosszú és sötét téli hónapok után egy este újra pislákolni kezd. Csak akkor vesszük észre, hogy valójában egész álló nap verőfény volt. Nem a képesség vész el, csak a forrás apad, amiből táplálkozik. Én pedig nem szeretném azt hinni, hogy nincs már aki táplálja...

Public demand

Nos, mivel ma ragyogó napsütés van és semmi sem szegheti kedvem, úgy döntöttem kielégítem a szurkolótábor kíváncsiságát és megmutatom az átmeneti fázist. Összehasonlítási alapul a legnyomorúságosabb időszakból választottam képet. Könnyedén rá lehet jönni, hogy mikor készült, ugyanis roppant mód be vagyok kábelezve rajta. Az in progress darab pedig ma reggel, munkába indulás előtt kattintódott. Állok elébe!

Nakamichi Banana

A családi béke fenntartása igen fontos számomra, így  ha nem százezres nagyságrendű beruházásról van szó, akkor viszonylag könnyen el  lehet velem hitetni  egy-egy új hi-fi kellék beszerzésének fontosságát.  A banándugók megvásárlása is pontosan ebbe a kategóriába tartozik, így amikor kiderült, hogy otthonlétem alatt szert tehetek néhányra, nem ellenkeztem hifistával. Ő előre egyeztetett a dugóssal, hogy keresni fogom, én pedig a fontossági lista elejére tettem a feladatot. Egy hét borzasztóan rövid ahhoz, hogy mindenkivel találkozzon az ember, de gondolnom kellett arra is, hogy mi történik, ha dugótlanul térek haza. Éppen ezért a hét közepére beszéltem meg találkozót a dealer-rel, a mindkettőnkhöz közel eső Gellért-téri díszkúthoz. 10 perccel korábban érkeztem a megbeszéltnél, hogy legyen némi helyzeti előnyöm, de aznap este csak az én megzavarásomra csúcsforgalom volt a kútnál. Személyleírásunk nem volt egymásról, így aztán meglehetősen nehéz dolgom volt. Úgyhogy ezúton is szeretnék elnézést kérni az 5 megszólított fiatalembertől, amiért banándugókat kerestem rajtuk, és kérdőn néztem amikor azt állították nem tudnak ilyesmiről. 20 perc után távoztam a helyszínről dugók nélkül, teljesen megsemmisülve. Majd 2 órával később ismét ott álltam és a magát folyamatosan exkuzáló pasinak próbáltam elmagyarázni, hogy nem, a dugókat nem fogadhatom el ingyen, max féláron.

Csak, hogy megértsd..

Épp ebben a pillanatban aludt ki a az egyik mignon égő az elszívóban, de nem megyek   oda kicserélni, mert bennem van a gondolat, és ha most mégis felállnék, azon nyomban elillanna. Szeretem ezt a valamit itt. Amikor belekezdtem még szó sem volt érzelmekről. Írtam, mert jólesett. Jólesett leírni valahova, kiírni magamból, úgy, hogy megmaradjon és bármikor visszaolvashassam. Nem vagyok cizellált. A szavak tekintetében semmi esetre sem. Olykor magamat vagyok kénytelen cenzúrázni, mert sokkal keményebben érzem, mint ahogy végül leírom. Egy hosszú és nehéz időszak kezdetén született és feltételezem, hogy egy végtelenül könnyű és még hosszabb időszak kezdetén fogja majd befejezni.  Nincs célközönsége. Még a barátok is felmentést kaptak jó ideje. Éppen ezért ér mindennél többet, ha akad valaki, aki azt állítja jelent neki valamit ez a dolog itt. Hogy érzi, érti és szereti is, úgy ahogy van. Talán most azt gondolod mégiscsak jobb lett volna, ha kicserélem azt a pislákoló égőt. De az várhatott, ez pedig nem.

Most akkor "cute", vagy "fucking dangerous"?

Alkalmanként nálunk is megesik hogy az átmenetileg szorult helyzetbe került anyák, de néha még apák is kénytelenek behozni a gyermeket a "dolgozóba". Az esetek többségében persze csak néhány óráról van szó és addig azért egy 3-6 éves gyerek képes még szedatívum nélkül is békésen rajzolgatni. Nem hiszem, hogy itt akár egy szülőben is felmerült volna, hogy írasson a csemetével egy Framework Partnership Agreement-et, csak azért, mert az nálunk rutin dolog. Elképzelni sem tudom hogy zajlik  ez a repülésirányítóknál, de nem biztos hogy őszinte mosollyal az arcomon tapadnék az ülésbe, ha tudnám, hogy a felszállási engedélyt az irányító tízéves gyermeke adta ki. A JFK repülőtéren ugyanis pont ez történt a minap. A vicces-kedvű apa jogi képviselője azzal védekezett, hogy a gyerek, a szülő instrukcióit betartva adta meg az engedélyt két felszálló gépnek is. Természetesen szokásomhoz híven, eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a sebész egy rutin vakbélműtétnél az appendix eltávolítása után megkérné az alig tízéves kisfiát, hogy zárja le a sebet. Mert ez azért basszus mégsem egy családi vállalkozásként működő közért, ahol az ötödikes Pistike is kimérheti a 10 dkg párizsit, ha apa nem ér rá, hanem egy kicseszett forgalmas repülőtér, tele utasokkal, akiket várnak otthon basszus.

Your comment makes me thinner

Nem tudok már többé sátorlapokban járni. Még akkor is előnytelen, ha magam köré tekerem azokat, úgyhogy bekövetkezett az elkerülhetetlen és ruhatárat kell cserélnem. Elgondolkodtam azon a lehetőségen, hogy egy az egyben cserélek valakivel, aki az övéből kihízott, de nagyon furcsán nézne ki egy ilyen jellegű apróhirdetés, a már oly sokat emlegetett közösségi oldalon. Az archívum talán még kitarthat, ha végre beköszönt a tavasz, ugyanis a téli holmik jelentős részéből már kilépek. Persze ennek borzasztóan örülök, úgyhogy sem a közeli, sem a távoli jövőben nem ajánlom fel a testem a szépségiparnak, hogy szappan készülhessen belőlem. Félúton járok. Megállni, vagy kiszállni képtelenség, már csak azért is, mert roppant motivált vagyok. Köszönöm a szurkolótábor kitartását és furcsa mód  hálás vagyok a tajparaszt hozzászólóknak is, mert a sok szemét comment-tel pontosan az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének. Éppen ezért venez nombreaux beszari kis arctalan gyíkok! Aztán majd meglátjuk, hogy ki bírja tovább. Egyébként meg 22.