Ha kedd, akkor
BELGIUM!

Milyen volt?

Van, amikor Belpaire néni gyászkeretes körmeiről, a belga vízfogyasztási szokásokról, vagy a vezetési technikáról oldalakon át tudnék viccesedve mesélni, de most amikor tényleg valós, és igazi élményeim vannak otthonról, nem találom a szavakat. Hogyan is lehetne egy posztban visszaadni azt ami egy hét alatt történt velem? Féltem. Nagyon féltem, mert amikor ismét magyar légtérbe léptünk és végre kirajzolódott alattunk a Duna, nem jött a gombóc. A gombóc, ami normális körülmények között, a fent említett pillanatban szinte megfojt belülről, aztán patakzó könnyek formájában távozik. Azt hittem elmúlt, nincs többé kézzelfogható jele a kötődésemnek.

Káprázatos hét volt. Szombat éjjel megváltottuk a világot a szüleimmel. Vasárnap, úton a mézeskalács ház felé megálltunk valahol, ahol szeretnek és a tejbegríz mellé olyan ajándékot kaptam, aminek eddig még nem találtam méltó helyet. Aztán a meseház udvarán kicsit megrágott a nagy komondor, de megmenekültem és végül mozdulni sem akartam onnan, mert ott minden olyan békés és nagyon szép volt. Hétfőn nemcsak túrótortát és masszázst  kaptam, hanem vizslaölelést is. Kedden egy aprócska kislány boldogan rotyogtatott az ölemben, miközben a nagyvilágot kémlelte. Aztán a kisöccse ébredés után rám mosolygott, pedig akkor látott először. Szerdán kiderült, hogy lehet onnan folytatni, ahol öt éve abbahagytuk. Csütörtökön "modoros emigráns" voltam, túrórudikkal, disznósajttal és fokhagyma füzérrel. Pénteken valaki fenséges vacsorával várt, aztán összejöttünk sokan és hajnalig röhögtünk. Eltelt. Ennyi volt a hét.

Aztán szombat este, mielőtt eltűnt a fapados menetrend szerinti brüsszeli járata a felhők felett és lenéztem a kivilágított városra, visszajött a gombóc. Nagy volt, nagyon nagy. Akkor végre rájöttem, hogy mindig ott van és ez így van rendjén. Ha nem érzem, az csak azért lehet, mert néha erősnek kell lenni. Meg keménynek, mint az acél, ahogy apám  mondja. De lehet az egy hét alatt kapott tengernyi szeretetből hosszú hónapokig táplálkozni.

Az "emigráns" öröme

Majd a rutinos emigránsok megmondják, hogy vajon normális dolog-e  még 5 év után is, könnyes szemmel csomagolni, de vannak helyzetek, amikor a boldogságtól nem nevetni, hanem sírni kell. Ez is ilyen. Talán öregszem és már nem tudom olyan mértékben kontrollálni a hirtelen feltóduló érzéseket, mint régen, de az is lehet, hogy így van ez rendjén. Érti ezt valaki?

Nos, amíg távol vagyok , szeretném ha az a néhány olvasóm megismerkedne a holland üdvöskével. Nekem annyira bejön a nóta, hogy folyamatos újrajátszásban hallgatom 3 napja.

Szarok az univerzumra

Nyolc hónapja nem voltam otthon. Úgy kell nekem ez az egy hét a családdal és a barátokkal, mint egy falat kenyér, de a rohadt univerzum összeesküdött ellnem. Már két napja érzem, hogy cisztarobbanás lesz hamarost, ami sok szembpontból nagyon jó, viszont utazni nem igazán előnyös ilyenkor.  Mindegy, leszarom. Tegnap éjjel megtámadott valami kórság , úgyhogy bedugult, ám szakadatlanul csöpögő orral és tátott szájjal vergődöm. Ez sem érdekes, tolom az Ibuprophent, meg a C-1000-et és persze az Amol cseppet, amelynek gyógyító erejét anyosomék kábé annyira túlmisztifikálják, mint Costas Portokalos a Windexét (Big Fat Greek Wedding). Na most ha ez így együtt nem volna elég, vagy kellőképpen elkeserítő, akkor addjuk még hozzá a reggel óta szakadó havat, amely teljes mértékben bizonytlanná teszi a hazautat, amit egyébként zokszó nélkül kibekkelnék még  az alhasi görcs és takonyfolyam ellenére is. Talán ma meghúzom a házipáleszt, belövöm a wii fit-et egy durva, kb 1000 kcal elégetésére alkalmas kétórás programra és jöjjön, aminek jönnie kell. Szeretném, ha teljes lenne a nyomi pack, és szombatra már járni sem tudnék az izomláztól. Akkor jöhet a chaise roulante, meg a priority check-in.

WTF

Van ez a népszerű közösségi "kinek van több ismerőse oldal", ahol szokás bejelölni mindenkit, akivel egy óvodába, iskolába, vagy netán sakkszakkörbe jártál, még akkor is, ha soha egy szót nem váltottatok, vagy épp a minap nézett keresztül rajtad egy szülinapi buliban. Ha nem igazolod vissza, akkor te vagy a paraszt, úgyhogy a békesség kedvéért rákattintasz az "ismerem" gombra és reménykedsz, hogy nem talál meg vért, vagy kopogtató cédulát gyűjtő körlevelekkel. Akitől az alábbi levelet kaptam egy évvel fölöttem járt, a sarki toronyházban lakott, volt két dalmatája és rendszeresen magában beszélt. Ennyi információval bírok vele kapcsolatban, de ő most írt nekem.

téma: Bocsánat a zavarásért

Szia

Amennyiben a Jobbiknak szeretnéd adni kopogtatócéduládat,
akkor a honlapjukon megnézheted, hogy a lakóhelyeden ezt
hol teheted meg: elvből törölve a szerk.
Mindegy hogy hol laksz, nem számít !

üdv d.

válaszom:

Kedves D,

Egy pillanatig sem zavartál, sőt! Igazán meglepett, hogy ilyen kedvesen érdeklődsz a hogylétem felől. Olyan sok minden történt velem azóta, hogy 16 éve utoljára köszöntünk egymásnak a zebrán, hogy inkább bele sem kezdek a történetbe. Remélem nem haragszol meg, ha a jobbikos kopogás lehetőségével nem élek, viszont hálátlannak sem szeretnék tűnni, így figyelmességedért cserébe én is küldök pár linket, ami esetleg segíthet ama tény elfogadásában, hogy nem minden ismerősöd akar a jobbikra szavazni.

http://www.atlaszsport.hu/drupal/
http://www.otkenyer.hu/
http://www.labrisz.hu/
http://www.crownheights.info/

üdv: Gabi

Tulajdonképpen tényleg hálásnak kéne lennem, mert ha nincs az ő levele, akkor talán sosem töröltem volna, azokat, akikkel évek óta semminemű kapcsolatom sincs. Na jó, az időközben kétgyermekes családapává érett, általános iskolai szerelmem az tabu. Őt ér a listán hagyni.

first steps

Eldöntöttük végre, hogy költözünk. Hogy mikor az kérdéses, és nagy mértékben függ az ingatlanok értékesítésétől is. Első körben felkerestük a bankot, ahol Eric (talán akad , aki még emlékszik rá) roppant segítőkész volt és örömmel fogadott minket, így 4 év távlatában. Hiába, 'we have been through a lot together' és ez tény felbonthatatlanná tette a köztünk lévő barátságot  kapcsolatot. Nem pöcsölt, azonnal a legkedvezőbb hitelkonstrukcióval kezdte, osztott-szorzott, majd egy olyan összegben állapította meg a hitelkeretünket, amire legvadabb álmainkban sem gondoltunk volna. Mindezt úgy, hogy a biztonság kedvéért Töki jövedelmével nem számolt. Nem tudom, hogy hiányzott-e nekünk a négy évvel korábbihoz hasonló tortúra a négyzeten, de tény, hogy lépnünk kell bármekkora macerával járjon is. Csütörtökön érkezik az ingatlan expert, aki majd megállapítja, hogy mennyiért lehet piacra dobni a macskák utcai fészket. Az általa kikalkulált összeghez hozzáadunk 10%-ot és meghírdetjük a lakóingatlant. A többi már csak idő és türelem kérdése. 

Moving forward

Az idén sok mindenre keresünk megoldást, az egyik ilyen dolog pl. a lakás. Hosszú mérlegelés után arra jutottunk Tökivel, hogy tovább kell állnunk a macskák utcai ingatlanból, ugyanis ha megnövekedik a család létszáma, nem lesz elegendő helyünk. Márpedig a kényelem fontos. Vannak elképzeléseink, meg anyagi korlátaink is, de nem megoldhatatlan. Különösen akkor nem, ha sikerül eladni a budai tehermentest. Ez persze még mind csak fejben van meg, gyakorlatban az egyetlen lépés, amit megtettünk az, hogy böngészni kezdtük a helyi ingatlanos oldalakat és megjelöltük azokat a Brüsszel vonzáskörzetében lévő falvakat, ahol találhatunk sikkes és megfizethető házakat, abban az esetben, ha nem sikerülne a környéken rálelni egy hasonló adottságú, de nagyobb lakásra, mint amiben most élünk. Vasárnap délután felkerekedtünk hát, hogy megnézzük az északi oldalon lévő falvak egyikét. A másfél órás séta alatt rengeteg eladó házat láttunk és még több ügynökség címét gyűjtöttük össze.

Én mindig fenntartásokkal viseltettem a belga építészet iránt, és a mai napig nem értem a 8 méter széles és 250 méter hosszú telkeket, de a hely szűkén kívül nem tudok más észérvet felsorakoztatni a létezésük mellett. De amit ott láttam, na olyat még eddig sehol azelőtt.

Itt van ez a ránézésre kellemes méretű, kényelmesnek tűnő családi ház. Rendezett, szép széles utcafronttal.

De ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor azonnal kiderül a turpisság, ha szabad ilyen cizelláltan fogalmaznom. Azt, hogy miféle elmebeteg barom képes ilyesmire a helykihasználás égisze alatt, azt nem tudom, de tény, hogy első pillantásra az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen.