Ha kedd, akkor
BELGIUM!

In memoriam

"Az 1998. július 2-án Budapest belvárosában, az Aranykéz utcában elkövetett, négy halálos áldozatot okozó robbantás elkövetőit, megbízóit mindmáig nem sikerült elfogniuk a hatóságoknak." NOL 2005.05.31- az ügyet később megoldatlanul lezárták.

Holnap lesz kilenc éve, hogy a lány, merő kötelességtudatból, a Labirintus hátsó lépcsőjén át a szállító után sietett, hogy átadja neki az ottfelejtett szállítólevelet, amikor az utcára érve a kis Polskiba rejtett 4 kilónyi TNT felrobbant.

Azon a napon, az előrehozott szülinapom vendéglistáját néztem, amikor a sorban a lány nevéhez értem. -Még a vidéki kisvárosból ismertük egymást. Egy zeneiskolába jártunk, összefutottunk nyári táborokban, vagy hétvégenként szüleink kosarát fogva a piacon. Nyolc évvel később, úgy hozta a sors, hogy a belvárosi üzletközpontban két egymás melletti boltban dolgoztunk. Mintha nem is lett volna a 8 éves filmszakadás, ott folytattuk, ahol gyerekként abbahagytuk. Nosztalgiáztunk, buliztunk, éltük a huszonéves lányok "gondtalan" életét. Havonta egyszer együtt utaztunk haza a szülővárosunkba, Ő anyám és én. Én később másik munkahelyre kerültem, de a barátságunk megmaradt- Éppen ezért, amikor a nevéhez értem a listán, azt gondoltam személyesen kézbesítem a meghívást, hiszen viszonylag közel dolgoztunk egymáshoz.  Épp indulni készültem, amikor a korai ebédszünetből visszatérő kolléganőm közölte, hogy a Váci utca környékét kerüljem, meg egyébként sem lehet bejutni, mert valami robbantás miatt lezárták.  Abban az ostoba tudatban, hogy a rossz dolgok mindig másokkal történnek és nem velünk vagy a barátainkkal és szeretteinkkel, tovább folytattam a munkám és néha rápillantottam a friss hírekre.

Délután három óra lehetett amikor hívni kezdtem a mobilját, közben pedig folyamatosan követtem a híreket, hátha több információval tudnak szolgálni. Késő délutánra már annyit lehetett tudni, hogy az áldozatok között van egy fiatal eladólány is. Ez mit sem segített, hiszen az adott üzletházban más sem dolgozott, csak több tucat  fiatal lány. Este aztán anyám felhívott, hogy híradóban annyit mondtak a fiatal lányról, hogy adott vidéki kisvárosba való. "Nem, az valami tévedés lesz, az nem lehet"-zokogtam a telefonba. Anyám elcsukló hangon próbált nyugtatni, de ettől függetlenül átsírtam az éjszakát. Mivel a mobilja másnap is elérhetetlen volt egyetlen megoldás maradt, hogy kiderítsem mi van vele. Emlékeztem,hogy az üzletházban két nyilvános telefon is van, egyik pont az ő üzletüknél, a másik pedig a férfi ruhaboltnál. Akkoriban még nem sűrűn cserélődött a személyzet, így tudtam, hogy ismerős hang fogja felvenni. "Szia , csak annyit mondj, hogy nem Tündér, az " A válasz már összemosódott a feltörő zokogással. Némán letettem a kagylót, kiültem a teraszra és bámulni kezdtem eget, közben pedig megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim.

Az édesapja mellé temették, aki pár hónappal előtte távozott. Buszok érkeztek a fővárosból, hogy a bolt összes dolgozója elkísérhesse az utolsó útjára.   Ha valaki légi felvételt készített volna a hömpölygő gyászmenetről, akkor a nagy feketeségben több száz apró sárga pöttyöt lehetett volna felfedezni, mert mindenki kezében ott volt Tüdér kedvenc virága a sárga rózsa.

A 32. születésnapomat tervezem, listát írok, de egy név már 9 éve hiányzik róla...

Looking back

Semmiéle nagyobb volumenű visszatekintésre nem kell gondolni. Most még nem. Pusztán annyi az egész, hogy hollandiai kirándulásunk régi emlékeket ébresztett bennem. Az elmúlt közel 32 év során kb 12-15 alkalommal jártam az országban. Vannak a családnak régi barátai Eindhovenben, de mégis a legtöbbet látott városok Rotterdam és Amszerdam, azoknak is a kikötője, amit már annyira jól ismerek, hogy sosem tévednék el, ha újra ott járnék. Az megint más kérdés, hogy miért járnék újra mondjuk Amszterdam teherforgalmi kikötőjében, amikor apám már 10 éve visszavonult. Eszembe jutott az az érzés, amikor 5 évesen a torkomban dobogó szívvel várom, hogy az én nagy és erős apukám fél év után a karjára kapjon, hogy belenézhessek a parancsnoki hídon a műszerekbe és hogy a kormányos matróz elhitesse velem, hogy tényleg én irányítom a 15 ezer tonnás jószágot. Aztán este, a rengeteg élménytől fáradtan felmászom az apám kabinjában az ágya fölé külön a számomra készített emeletre és a kerek ablakon át elalvásig  bámulom a végtelennek tűnő tengert, amint a hold fénye gyönyörűen bevilágítja. Néha azt kívánom bárcsak még ott tartanánk...

Pozor

Szlovák kolléganőtől búcsút vettünk. Nem könnyeset, csak búcsút. Én még ilyen fergetegpartyn nem voltam. A meghívottaknak csak a fele jött el, de nem gond, mert a catering is pont feleannyi emberre lett tervezve, mint ahányan hivatalosak voltunk az eseményre. Amikor a készülődésben segítségére voltam a kislánynak meglepetten konstatáltam az 1 csomag chipset és a 3 üveg bor mellé felsorakoztatott 1 palack 1,5 literes narancslét. Jó, nem vagyunk egyformák. Nem kell mindenkinek sajtos-sonkás és spenótos pulykamell-roláddal, 3 féle salátával, desszerttel és egy minibárral kedveskednie a kollégáknak, de ez súlyosan skót volt.  Tartott beszédet is. Az száraz volt, érzelmek nélküli, tele szánalmas közhelyekkel és pontosan ezért cseppet sem megindító.

Brüsszelbe beszökött az ősz

Most, , hogy van végre egy-két mutatós nyári itemem el lehet gondolkodni a gondosan archivált őszi-téli kollekció visszapakolásán, ugyanis a nagy büdös belga időjárás ezt indikálná. A nappali csúcshőmérséklet 13-15 fok, éjszaka pedig 10 fok körüli így a takarókat sem cseréltük még lepedőre. Az eső most már a széllökéseknek köszönhetően vízszintesen esik, így az esernyő használata is indokolatlanná vált. Én pedig dacolva a szélsőséges körülményekkel, kitartóan a crocsban járok.

Countdown

Fejben már megkezdtük a visszaszámlálást. Alig két hét és indulunk haza. A rendszerben már rögzítettem a szabadság kérelmemet, elkezdtem összeállítani a "mindenkinek szolidan, de valamit viszünk"ajándéklistát és a tennivalókat is egyben. Kiválasztottam a megbízott virágöntözőt és szisztematikusan elkezdtük felélni a hűtő tartalmát. Mindenképp be kell még szereznünk a neonzöld kukás mellényeket és rögzítenünk kell a hátsó ülésen a speciális, kutyák alá való huzatot. Lélekben már trenírozom magam a 15.-i indulásra, miközben tudásom van róla, hogy mindenki a maga istenéhez imádkozik otthon, hogy épségben megbirkózzunk az 1365 km-es távolsággal. Bízom benne, hogy nem a 198-as kilométerkő mellett lesz az örök nyughelyünk. Én már mindenkinek megmondtam, hogy mivel ez lesz az első hosszú utam, ha egy hét alatt érünk haza, akkor egy hét alatt leszünk otthon. Van egy kiváló mitfahrerem, egy csenő hangú GPS Amálunk, korlátlan időnk és nem utolsó sorban egy biztonságos autónk, amely az elmúlt évek töréstesztjein már bizonyított. Szóval tessék bennünk bízni!

A limburgi

Ha vannak jó dolgok ebben az országban, akkor a hihetetlen mennyiségű és fantasztikus minőségű sajtok biztos közéjük tartoznak. A csokoládé szintén, de most nem erről akarok mesélni. Szóval bármit megkapni itt is, de ha már Maastrichtban voltunk betértünk egy sajtboltba. Mindenféle farmsajt, hatalmas, malomkerék méretű meerdaamerek és gaudák figyeltek a polcokról. Amelyik felkeltette az érdeklődésünket, abból pofátlanul kóstolót kértem. Mintegy negyed óra alatt sikerült 1,5 kilónyit összeválogatni. Vk-től tudom, hogy a papája nagy gourmand és felettébb kedveli a limburgit. Magam még sosem kóstoltam, csak annyit tudok róla, hogy "büdös", szakértők szerint pikáns,félkemény sajt. VK 7 éve vitt utoljára ilyesmit haza és akkor megfogadta, hogy soha többé. Én úgy gondoltam, hogy 7 év nagy idő és igazán megérdemel ennyi figyelmességet a papája. Így rövid egyeztetés után az eladóhoz fordultam a kérdéssel. Volt nekik. Egy külön hűtőhöz sétált és elővette a kb 15 dkg súlyú bűzbombát, majd röhögve közölte, hogy stingója van. Kicsit közelebb tartotta, megszagoltuk, összenéztünk és nagy egyetértésben intettünk hogy ez lesz az. Kértük, hogy a pilóta ájulását elkerülendő, extra körültekintéssel csomagolja be, így az aprócska lefóliázott finomság előbb egy dobozba, majd két nylonba és egy papírzacskóba került, amit még 3 másik nylonnal fedett be. Ha valaki még ezek után sem érezné át a helyzet komolyságát, annak itt egy rövidke termékismertető.

A limburgi szülőhazája (minő véletlen) a holland határhoz igen közel eső Limburg tartomány. Szakértők szerint a  sajtnak intenzív, pikáns illata van, ám az íze közel sem ilyen markáns. Általában apróra vágott hagymával fogyasztandó. A sajt érleléséhez használt brevibacterium linens az emberi bőrön is fellelhető baktérium, mely részben a testszag kialakulásáért is felelős. Nemzetközi kutatók egy csoportja rájött, hogy a nőstény malária szúnyog fantáziáját épp annyira mozgatja meg a Limburger illata, mint az emberi lábszag. Fentiek ismeretében mostantól bátran mondhatjuk egy három napja ugyanabban a zokniban izzadó lábra, hogy nem büdös, csak pikáns az illata.

Fundraising

A cellatársam az utolsókat rúgja és ez a munkakedvén meglátszik. Mit neki, hiszen már csak 5 napig van itt. Én ma mindenesetre útjára indítottam egy búcsúkártyát, mellé tűztem egy borítékot és majd meglátjuk mennyi jön össze. Előzetesen körbejártam a témát és azt derítettem ki, hogy valamilyen ékszert szeretne.  Délután a  boríték tartalmát látva az már biztos volt, hogy nem az antwerpeni pelikaan straaton veszem meg neki a búcsúajit. Sőt imádkozhatok, hogy ne nekem kelljen majd gyöngyöt fűznöm. Azért az az 50 centes kicsit elgondolkodtatott. Akkor inkább ne tett volna bele semmit se. Hiába no, sok a flamand az osztályon. Én meg genya vagyok és prejudikálok...

Sírva nevetős

Hogy a lehető legjobban kihasználjuk a közös pihenés utolsó napját 11 körül felkerekedtünk, hogy bevegyük az óvárost. Kötetlen flangálás, last minute vásárlás, semmi komoly. Az esős idő ellenére, frissen beszerzett crocsunkban volnltunk mindhárman. Bevallom,a lábaimat akkor sem nézték meg annyian, mint ma, amikor még nem két oszlopra emlékeztetett.

A főtér melletti kis utcában egy kellemes külsejű, spanyol öregúr sziluett képeket készített két őróért. Csoportosat is vállalt, így Tökivel az ollója elé álltunk. VK-t is próbáltam rávenni, de nem akart kötélnek állni. Felcsaptuk hát a fejünket, hogy kisebb legyen a tokánk és röhögve vártuk, hogy elkészüljön a remekmű, amin úgy nézünk ki, mint egy leszbikus pár.

Később VK-ről is készült sziluett, mert Rodrigo megkedvelte és gratis csinált neki egyet.

Hazafelé nem a jól bevált "veszed a tünelt" útvonalon jöttünk, hanem Amál vezényszavait követtük-térj le jobbra, majd tarts jobbra- és a városon át közelítettük meg a villa Monte Carlot. A kb 10-12 km-es út során 15 alkalommal hangzott el, hogy: "újratervezem az utat". Itthon aztán VK megkezdte a csomagolást én kicsit rendbe vágtam a lakást, Töki pedig hozzáfogott a vadas és a zsemlegombóc elkészítéséhez. Fél 8-kor elindultunk Charleroiba, érzékeny búcsút vettünk és megbeszéltük, hogy 3 hét múlva otthon. Istenem, mennyire várom már!

Maastricht

Terveinkkel ellentétben 10:45-kor hagytuk el a házat, de a kedvező útviszonyoknak és a GPS-nek köszönhetően alig több mint egy óra alatt odaértünk. A város központjától kb 500 méterre sikerült parkolót találni, így nyugodtan indulhattunk útnak. A város még csendes volt, a kávéházak teraszán alig, üldögéltek. Az egyik, ilyen kongó teraszon tábort vertünk, megittunk 3 smooth kv-t és elüldögéltünk egy ideig. Békésen nézegettük a szatyrokkal rogyásig pakolt bicikliket. VK szemei felcsillantak és közölte, hogy a hely maga a paradicsom, hiszen egymást érik az üzletek. 3 óra elteltével a főtér piacán vásároltam Tökinek hekket és rákollókat, mi lányok pedig hot Kfc menüt toltunk. Ottlétünk alatt félóránkét változott az időjárás. Hol szakadt az eső, hol pedig ragyogóan sütött a nap. 5-körül indultunk vissza, rengeteg csomaggal megpakolva. Én addigra már nem éreztem a lábam és örömmel nyújtottam át Vk-nek a kocsi kulcsát. A GPS nőt kicsit megkavartuk, mert többször újratervezte az utat, közben jókat röhögtünk azon, hogy minden egyes körforgalomból kitérve hozzáteszi a maca, hogy jobbra. Egyszer próbálnánk csak balra!

Oh, what a day!

Délelőtt, ígértemhez híven elnavigáltam a Petit Rien-ig, ahol sikerült néhány egyedi darabra szert tennünk potom áron. Ezt megünnepelendő betértünk a szomszédos kocsmába és egy-egy kriek-kel csillapítottuk szomjunkat, mely 3%-os alkoholtartalmával igen hamar be is ütött. Időközben elkezdett szakadni az eső, így rövid tétovázás után rendeltem egy taxit, hogy átvigyen minket Ixelles-be. Bevallom kicsit remegett a lábam, amikor a Toison d'or bejáratához értünk, de a félelmem alább hagyott néhány perccel később, amikor VK egy csinos fekete ruhával a kezében lépett ki a híres szoknyabolt ajtaján. A néhány órás portyázás során többször eláztunk és még egyszer leittasodtunk. Utóbbit egy újabb Kriek elfogyasztása generálta. Este itthon már volt mit mutogatni, előkerült néhány felső az H&M-es zacskókból és pár superman-es póló is a gyerekeknek. J társaságában jóízűen megvacsoráztunk. Egyszerű kaja volt, de mindenkinek ízlett. Szalonnába göngyölt, mézes, kecske camembert, fenyőmagos salátaágyon mazsolával. Hogy könnyebb legyen vizualizálni, íme:

Vacsora után J. remek javaslattal állt elő. Ha minden áron leértékelésre vágyunk, miért nem megyünk át Hollandiába, hiszen ott már ezen a héten is sale van. Több se kellett, azonnal feldobtunk két közeli lehetőséget. Rosendaal, vagy Maastricht. Maastricht vagy Rosendaal. Rövid search a michelin oldalán, néhány perces mérlegelés és végül Maastricht mellett döntöttünk. Holnap  legkésőbb 10-kor indulunk.

Fashion victim

Tekintve, hogy az este hosszúra sikeredett, ma nem volt előre megbeszélt ébresztés és a tervek között is csak az 5-8 km-es körzetben elhelyezkedő plázák felfedezése szerepelt. Valószínű, hogy testi adottságaim is visszavetnek abban, hogy szeressek öltözködni, de VK lelkesedése valahogy mindig képes engem is magával ragadni és egészen váratlanul olyan dolgok hoznak lázba, amelyek előtte sosem. Mai körsétánkat Töki igényeinek kielégítésével kezdtük és megvettük végre az elengedhetetlenül szükséges GPS-t. Ezzel mintegy garantáltuk, hogy a nap hátralevő részében türelmesen, sőt olykor lelkesen kísérjen minket üzletről-üzletre. Ahogy már említettem, nem vagyok egy divat diktátor, így amikor drága barátném a crocsról kezdett mesélni fogalmam sem volt arról, hogy mi az. Akkor még nem sejthettem, hogy néhány órával később a fent említett lábbeli mary jane típusának boldog tulajdonosa leszek.

Külön felhívnám a figyelmet az apró kiegészítőre, melyet mint egy gombot lehet a topánra illeszteni. Nekem margaréta, Tökinek pedig Donald duck lett a jele. Még nem pattant ki a botrány, de tartok tőle, hogy VK előbb-utóbb szóvá teszi, hogy a Casan kívül még sehol sincs leértékelés. Minden reményem a szoknyaboltban van, ahol már csak egy lépés választja el attól, hogy törzsvásárlói kártyát kapjon. Remélem holnap sikerrel járunk és számos itemmel gazdagodik a ruhatára.

Virágoskert

Egy közeli, szeretett barát érkezése mindig ünnep az egyébként meglehetősen szürke és egyhangú, belga hétköznapokban. Már hetekkel előtte megkezdjük a visszaszámlálást és az együtt töltendő néhány nap gondos megtervezését. 48 órával a viszontlátás előtt, ostoba magyar szokás szerint hazavontatjuk a szomszédos közért árukészletét és roskadásig töltjük a hűtőt, hogy aztán később semmiben se szenvedhessen hiányt a "vendég". Fenti tevékenységünkkel egyben garantáljuk azt is, hogy az otthonról érkező finomságoknak egy négyzet-centiméternyi hely se maradjon. Virágoskert gépe 17.30-kor landolt Charleroiban, így 2-től 1/2 5-ig bőven volt időnk elvégezni az utolsó simításokat a lakásban. Mostanra már túl vagyunk a tervek egyeztetésén. Vk-nek határozott elképzelései vannak, melyek ismertetése után egyértelműen kiderült, hogy itt bizony kőkemény shoppingolás lesz. Nem meglepő, hiszen az ország jelentősebb látványosságait már ismeri. Egyetlen dolog aggaszt csupán, nevezetesen az, hogy a leértékelés csak a jövő héten kezdődik. Ezt eddig nem mertem vele közölni, de talán holnapra összeszedem a bátorságom.

LXír

Minden alkalommal, ha olyasvalaki jön hozzánk aki a szüleimmel is kapcsolatban van,akkor kapunk újságokat. Én a standard lakberendezési magazinokat járatom, Töki pedig a Hi-Fi piacot. A múltkori szállítmányban volt némi fennakadás és az uram lapja otthon maradt, ami miatt bánkódott is napokig. Az én újságjaimba bújtatva viszont érkeztek olyan trendi fitnesz és természetgyógyász magazinok, amit normális körülmények között  a kezembe sem vennék, mert élből hiteltelennek tartom azokat. A visszér elleni krémet pl egy 20 év körüli topmodell alkatú lányka alvázával reklámozzák és a reuma elleni kenőcsöt sem egy kétrét görnyedt, 70-es néni  népszerűsíti. Vannak, helyek és helyzetek, amelyek tökéletesen alkalmasak egy-egy ilyen újság tanulmányozására. Ilyenkor értesül az ember olyan csodákról, mint a holisztikus fogszabályzás. Én ennél a résznél csuktam be az újságot. Ki hinné, hogy ugyanakkor voltam már aura takarításon, lélekmasszázson és sok más érdekességen, amiért néhány évszázada még égettek. Ez csak azért jutott eszembe, mert holnap jön "virágoskert" és előre rettegek, hogy anyukám vajon mit rejtett a standard lapok belsejébe.

Búcsú

Két éve, amikor ide költöztünk tettem egy fogadalmat , ami ma már rettenetesen ostobának tűnik, de akkor, a számos csalódás után teljesen ésszerű volt. "Haverkodni, csak magyarokkal ne!". Mára már talán fejlődött valamicskét az emberismeretem,így a fenti kijelentést könnyedén revideálhatom. Nem tettem komolyabb erőfeszítéseket, de idővel mégis lettek barátaim. Szóval később új mottóm lett "a megszerzésükért nem, de a megtartásukért mindent megteszek." Egyiküktől szombaton búcsúztunk egy nagyobbacska társadalmi esemény keretében. Tudnivaló, hogy ilyenkor a házigazda szerepe a leghálátlanabb. Sürög-forog, beenged, itat, etet , kellemes háttérzenét kever és cseveg, minimum 4 nyelven. Mindenkivel. Az sem titok, hogy a magyar klikkesedő fajta, így nem csoda, hogy hamar a teraszon találtuk magunkat számos érdekes arccal, akikkel megvitattuk a belga lét viszontagságait, sztoriztunk az adminisztrációs hibákról, amelyből a nepáli delegáció köreit erősítő Csonka Pici hasonmás mit sem értett. Az sem tántorított minket, hogy tízpercenként leszakadt az ég. Olyankor kicsit behúzódtunk a konyhába, felmartunk pár isteni rétest és folyt a diskurzus tovább. Viszonylag korán eljöttünk, mert rettegtünk attól, hogy éhségtől gyötrődő állataink konstans ugatással szórakoztatják magunkat távollétünk alatt. Elbúcsúztunk, de bizton állíthatom, hogy itt NINCS még vége.

nem tudom

Filozofikus, mélyenszántó akartam lenni, mert  eszembe jutott pár gondolat az élet kegyetlenségéről, a legjobb pillanatok megismételhetetlenségéről, a boldogságról. De nem megy ez nekem. Olykor, amikor hatalmába kerít a tudat, hogy mennyire magunk vagyunk, oldalakat tudnék teleírni nyögéssel. Problémák mindig vannak, de mostantól minden napban megpróbálom megtalálni azt a bizonyos boldog pillanatot. Mert biztos vagyok benne, hogy egy mindig akad, talán még több is, csak elfelejtünk emlékezni rá.

Besurranó

Tegnap reggel kulcs nélkül indultam el itthonról. Ez máskor is megesik, de mivel Töki többnyire délelőttönként mozdul, este sosem szokott gondot jelenteni a bejutás. Nem így tegnap. A buszon épp a jegyem után kutattam, amikor leesett, hogy nem csörög semmi a táskámban, ergo nincs kulcsom. Mivel földszinti a lakás minden ablakot zárunk és minden redőnyt leengedünk, ha épp nincs otthon senki. Egyetlen gyenge pont van a védelemben, a konyha, aminek bukó ablaka van és magasabban helyezkedik el mint a többi. Ezt szoktuk mi résnyire nyitva hagyni. Kintről nem látszik, mert az ablakláda eltakarja. Tegnap hátulról közelítettem meg az utcánkat és az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy valami csoda folytán Töki mégis hamarabb ért haza mint én, de már az utca végéről jól lehetett látni, hogy mindenhol le van húzva a redőny.

Leültem a bokrok mellé a kerítésre, rágyújtottam és megpróbáltam kidolgozni a tervet. Láttam a kertből, hogy MMe De Mulder itthon van, így ha becsöngetek hozzá legalább a lépcsőházba bejuthatok, onnan a pincék bejáratához, ahol emlékeztem hogy békében figyel egy létra.  Amíg az erőt és a szavakat gyűjtöttem szép nyugodtan, mintha csak az elsárgult leveleket szedegetném a pistikéről, babrálni kezdtem az ablakládával, majd egy óvatlan pillanatban, amikor egy kocsi sem jött , leemeltem. Mire hátra fordultam már vízfejű az ablakban volt egy hatalmas darab pászkával a kezében. Diétázik -gondoltam. Miután szabaddá tettem az ablakot felcsengettem jó szomszédhoz, ecseteltem a problémát és beengedett. Két perccel később már a japán kardok között lavíroztam a létrával, hogy megfelelően kemény talajt keressek és mászás közben még csak véletlenül se fúrjam le magam a földbe.

Ekkor érkezett sokgyerekes szomszédasszony. Cava? "cava pas" Neki is elmeséltem, hogy mi történt, közben vízfejű abba nem hagyta volna a mozizást, már a harmadik tábla pászkát zabálta. Kivettem az ablak támasztékot és kicsit megbuktattam az ablakot, hogy a belső párkányról a mosogatóba pakoljam a növényeket. Igen ám, de akkor esett le, hogy előző nap Töki volt a napos és főzött, ergo nem volt elmosogatva. Ekkor már szakadt rólam a víz az idegességtől. Nagy vonalakban átcsoportosítottam a mosatlant, hogyha landolásra kerül a sor, akkor mégse fejjel a serpenyőbe. Mire ezzel is végeztem megérkezett Széppár néni. Ekkor merült fel bennem először a gondolat, hogy most már pénzt fogok szedni a műsorért. Cigiszünet közben kitárgyaltuk sokgyerekessel, hogy mennyire komikus is a helyzet. Először felajánlotta, hogy iskolában megfárad, éppen alvó gyermekét felébreszti, hogy másszon, be, csak nehogy megegyék a kutyák. Megnyugtattam, hogy nem kellünk ide többen és egy hirtelen mozdulttal elnyomtam a cigit, majd felpattantam, egyenest a létra második fokára. Habtestemmel az ablakpárkányon térdeltem, egyik lábam a mosogatóban, fejem a csap fölött, de az a rohadt ablak nem nyílt tovább. Széppárnéni tolta a másik lábam, sokgyerekes drukkolt, hogy most jó lesz, közben éreztem a hátamnak feszülő ablaküveget. Kicsit olyan volt mint a répahúzós orosz mese, csak nálunk anyóka tolta Zsabókát. Néhány perc próbálkozás után mind beláttuk, hogy ha nem akarok tartósan az ablak alá ékelődni, akkor fel kell hagynom a kísérlettel. Meghátráltam a feladattól. Mire újra földet értem Széppár bácsi is megjelent az erkélyen, már csak a rendőrséget és a sajtót vártuk. Ekkor Széppár néni előrukkolt az ötlettel, hogy mi lenne, ha az ura (fürge 40 kgs postásfiú) próbálná meg. Á, ne fárasszuk, meg ilyesmi, mondogattam, de a kisöreg egy percen belül már az ablakpárkányon figyelt. Ő is nehezen tudta eldönteni, hogy arccal előre, vagy lábbal előre, vágjon neki az útnak, végül a köztes megoldást választotta és oldalvást nyomult. A kutyákat közben csitítanom sem kellett, mert annyira be voltak parázva, hogy a hálószobából ki sem jöttek. Belpaire bácsinak abban a pillanatban bocsájtottam meg minden bűnét adtam még két hét haladékot, amikor a konyhapultról leugorva jelezte, hogy biztonságban beért. Átzúzott a nappaliba, felhúzta a redőnyt és kinyitotta az ablakot. Széppárnéni megragadta az alkalmat és emelkedett hangulatban nyújtotta át az események alatt végig a kezében szorongatott, júniusi közös költség kimutatást.

Nincs még vége! Mire mindenkinek hálásan megköszöntem a közreműködést, Töki felbukkant a kert végében loholva, mondván, hogy eszébe jutott, hogy nem vittem kulcsot. A mobilja még reggel lemerült, ezért volt elérhetetlen egész nap.

Kültűr-a XXI. századi nő

Faf Larage-Ta Meuf

some thoughts on the mistery of the "alpakka pergamen" award

Minden évben megmozgatja a " blogtársadalmat" a hvg által életre hívott kvázi verseny. Kit így, kit pedig úgy. Én személy szerint rühellek minden olyan megmérettetést amelyen a beérkezett pályaműveket  úgynevezett szakzsűri bírálja, teljesen szubjektív módon.  A humán tényező zavar az egészben a legjobban. Kell-e egyáltalán mérni, hogy egy blog jó-e? S ha igen, akkor mivel? Postok gyakorisága? Látogatottság? Linkeltség? (ez milyen betegen hangzik)   Á dehogy! Ezek számszerű adatok lennének. Mi más marad hát, ami indokolttá teszi egy szakemberekből verbuválódott zsűri életre hívását, mint a tartalom. És innentől kezdve szabad a vásár! Hogy neve legyen a gyereknek belőnek néhány kategóriát. Kategóriánként nominálnak x, normális körülmények között egy lapon nem említhető bogot és számos brainstormig sessiont követő filtering után döntenek egy laptop sorsáról, abban az illúzióban, hogy megtalálták az év felfedezettjét. Ja, és nekem ne mesélje senki, hogy esetenként 2-3 év bejegyzéseit olvassák el, akár többen is, csak azért, hogy igazságos, vagy ahhoz közelítő döntés szülessen. Tavaly és azelőtt sem tették. Miért pont idén szakítanának a hagyományokkal?! Milyen meglepő lenne, ha a mostani verseny végeztével felkérnék a jelöletlen, vagy vesztes blogok szerzőit, hogy hagyjanak fel írói tevékenységükkel. Akik pedig az idei szerencsések között lesznek mostantól örömmel indikálhatják szakmai cv-jük egyéb rovatában, hogy kétszeres GB győztesek.

I'm back

Azért voltam szomorú, mert az áhított Need for Speed Carbon itt kapható változata, csak francia menüvel rendelkezik. Csalódottságom oka, hogy az Undergroundhoz képest nem látok igazán jelentős változásokat és fáradt pedig azért vagyok, mert fentiek ellenére kurvasokat játszom vele. Ez a hivatalos verzió.

Összegyűltek a dolgok. Fáradt a munkától vagyok. Csalódott azért, mert a teamnek akalma lett volna, hogy elismerését kifejezze, de nem élt vele. És amikor ezeket és még sok minden más szart, ki akartam sírni annak a vállán, aki mindennél fontosabb, akkor ő nem átölelt, hanem további szarhalmot zúdított rám. Megjegyzem nem alaptalanul, de az időzítés akkor is pocsék volt. Mára már jól vagyunk. Ez a félhivatalos.

A f*sz kivan. Ez meg a nem hivatalos.

Most elmondom

Háromszor kezdtem neki ennek a bejegyzésnek, aztán rájöttem, hogy ki a fene lenne kíváncsi a nyögéseimre. Arra, hogy tudassam fáradt, többszörösen csalódott és szomorú vagyok. Ugye? Az ilyesmi senkit sem érdekel. Így legalább nem kell megmagyarázni sem. Majd megrázom magam, mint eddig már annyiszor és túl leszek rajta. Csak most szar. Most talán az eddigi legszarabb. Lehet, hogy mégis inkább beledögleni volna jó.

Addig is, amíg a rádió helyrejön

Relax

Az éves relaxációs program keretében ma itthon maradtam. Nem éreztem jól magam és úgy döntöttem inkább ma, mint pénteken hiányozzak, mert azt csak a lógósak csinálják. A délelőtt az édes semmittevés jegyében telt. Olvastam, kévéztam, virágokat locsoltam,majd kb 2 óra tájban megjutalmaztam a szervezetem egy minimál ebéddel, amely állt egy szelet olvasztott old Bruge és egy szelet Babybelle sajtból, grillezett cukkiniszeletekkel és almás vörös káposztával. Fincsi volt, nem is kellet más ma. No para, nem leszek gasztroblog, de annyira jól nézett ki, hogy megörökítettem.

BKV

A szerda az egyik olyan nap a héten, amikor jelenésem van a francia kurzuson.  Nem szoktam az indulást elkapkodni, mert kitapasztaltam a rendszert mely alapján a buszjáratokat az általam használt útvonalon indítják. A menetrendben jelzett érkezéshez képest laza 10 perccel jön később a busz, pontosan 11:20-kor. Ma is erre a járatra vártam, másik 6 sorstársammal együtt, amikor mintegy gongütésre felbukkant a 22-es a kanyarban. Belépőkártyáinkat szorongatva , egyre szaporább pulzussal vártuk, hogy végre felszállhassunk. Úgy tűnik, a sofőr(ess), -mert nő volt- tervei még csak véletlenül sem voltak azonosak a miénkkel, így esett, hogy lassítás nélkül haladt el a hat, kétségbeesetten integető barom mellett. Még egy darabig lóbáltuk az ökleinket  hátha a visszapillantóban észrevesz minket, de nem így történt. A hihetetlen tudásszomjat igazolja, hogy 5-en visszafordultak és az iroda felé vették az irányt. Én voltam az egyetlen, aki elindult a metro irányába, hogy mintegy fél órával később, a nyelvóra keretein belül szembesüljek a ténnyel, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek, a globalizációról nincs mondandója. Különösen nem franciául. Azért álljon meg a menet! Mondialisation egy kezdő 3-as szinten? Szerintem Valerie egy kicsit elvetette a sulykot.

Jajjdejó

15-öt fexünk és jön "virágoskert"

Kertészlegény-e vagy bazze?

Kihez kéne imádkoznom, hogy Monsieur Natis élete ne a kertészkedésben, különösképpen ne a mi kertünk gondozásában teljesedjen ki. Soha senki nem kérte, hogy nyírjon nálunk füvet, vagy ami a gép elé akad. Egyetlen tolással megsemmisítette a fűszernövényeket. Nincs menta, nincs kakukkfű, de tovább megyek az áprilisban vetett magokból, hosszas és odaadó gondoskodás után kibújt kék-virágú futóm is oda. A hortenziát már egyszer legyalulta, de az a nyomorult küzdött az életéért, újabb hajtásokat hozott, dacolt a sorssal. Egészen máig. Nagyon durva lenne, ha a következő alkalommal, amikor látom megfenyegetném, hogy a végtagjait eltöröm, ha még egyszer a tandeuse électrique-el a kertem közelébe jön?

The last chance

Ma kicsit hamarabb léptem le a melóból és mit ad isten kibe botlottam a bejárati ajtónál!? Persze hogy Széppár bácsiba. Miután részletesen kielemeztük a meteorológiai előrejelzéseket egy hétre előre, gondoltam rákérdezek az aknatetőre, hátha ráun a kisöreg a rendszeres, de nagyon visszafogott basztatásra és egyszer végre azt hallhatom tőle, hogy igen, meglesz. De nem, mellébeszélt megint. "Holnap, vagy holnapután jönnek megcsinálni": Jönnek? Nem az érkezés ténye lepett meg, hanem,a többesszám. Nem a katasztrófavédelmet kell hívni. Még nem, de eljöhet az az idő is. Szóval lövésem sincs, hogy mekkora apparátus fog a 40x60 aknatető helyreállításán dolgozni, de azt csak remélni tudom, hogy a munkák miatt nem lesz útlezárás és forgalom elterelés. Bár ebben az országban sosem lehet tudni. Nem fogom én ezt megérteni soha. Hiába olvasom a "mókusbogártól" kölcsönkapott  "The Art of Being Belgian" c. könyvet, az sem segít.

My new, non-belgian friend

Charlotte-al remekül lehet együtt dolgozni. Ő az, akit akkor emelnek le a polcról, amikor nagy menetelés van és az apparátus fele, azaz egyikünk döglődik, vagy szabadságon van. Két hétig buzgón lapátoltam, majd megszántak és jött. Sokkal viselhetőbb a lét. Nemcsak mert van társaságom, továbbmegyek értelmes és jó társaságom, hanem mert a munkázás is üdítőbb ilyenkor. Charlotte teljesen brit vér, csak a szülei valami elmebeteg ötlettől vezérelve itt telepedtek le, így ő és másik két testvére itt született és nevelkedett. Benne tényleg csak annyi a belga, hogy tökéletesen beszél franciául.

Szombaton volt a szülinapi bulija, de Töki nem ért rá, nélküle pedig nem mentem. Ez lett volna egyébként itt tartózkodásunk 3. jelentősebb szociális eseménye.(már amire meghívtak) Mindegy, mint utóbb kiderült mindenki részeg volt. Ami önmagában nem biztos,hogy rossz, de én jobban szeretek ismerősök, barátok körében leittasodni, mert kevésbé rongálódik az image-em. Viszont sütöttem neki almatortát, vettem egy üveg pezsgőt és egy csokor flamingót és átadáskor tudattam vele, hogy milyen szar is, hogy szerdától visszajön permanens kolléganő.

Well-equipped

Azt is gondolhatná az ember, hogy földönkívüliek látogattak meg minket tegnap este, vagy hogy  Tökivel Hyperspace buliba készültünk, majd itthon maradtunk. Pedig csak a védelmi felszerelését próbáltuk fel

34 Napja

Ma elvittem az aktmodellt bevásárolni. Úgy tűnik a kéthetes mellőzöttség elérte nála a kívánt hatást, és még ha csak egy bevásárlás erejéig is, de vállalható volt. Itthon aztán a bejárati ajtóban találkoztam Széppár bácsival.

-Bonjour

-Bonjour

-Il fait chaud-mondja rezzenéstelen arccal

És akkor bevillan a kép, a probléma:

és a megoldás:

-Az bazzeg, meleg az van, meg egy lyuk a garázsom előtt. Csak hogy tudd, holnaptól a ti behajtótokon fogok állni. Abból is elegem van már, hogy a bicajaitokat a mi pinceajtónk elé támasztod, mikor neked ott van a megközelíthető garázsod. Ja, és ha egy nagyobb felhőszakadáskor mégis úgy dönt az akna, hogy megtelik és elönt minket a merde, akkor úgy éljek, hogy saját költségen hívatok egy szippantós kocsit és a 7 lakás által termelt cuccot egyenesen a nappalidba szivattyúztatom. 34 napja tátong a lyuk és semmit nem csináltál, most meg jópofizol velem az időjárásról? Hát teljesen hülyének nézel?- gondolom én. De helyette csak annyit mondok

- Il fait tres chaud ajourd'hui. -és bevágom magam mögött a lakás ajtaját

Kiöregedett, ál-sejk préda

Kb 10 éves lehettem, amikor a közértből hazament a Tisza-parti kisváros főiskoláján tanuló arab kolónia egy tagja akaratom ellenére hazakísért, vagyis követett. Nem örvendtek nagy népszerűségnek a városban, de hogy mit akarhatott tőlem, az a mai napig rejtély, csak arra emlékszem, hogy anyám a kertkapuból, mezítláb, egy féltéglával a kezében megindul és azt kiabálja arabul, hogy takarodj. Számos kelet-afrikai útjára elkísérte apámat, így tudhatott valamit,de a féltéglát így utólag is enyhe túlzásnak érzem. Mentségére legyen mondva, hogy egyke vagyok, mindennek tetejébe többnyire az év 12 hónapjából 10 hónapot egyedül nevelt. Az eset óta, komolyabb ajánlatot egészen a mai napig nem kaptam. Egy éven át éltünk Brüsszel azon negyedében, ahol 111 különböző náció verődött össze, így megszoktam a méregető tekinteteket, de rejtélyes vonzerőmet csak a piaci alkudozásban kamatoztattam. Miután kiköltöztünk a központból ez a kérdés is megoldódott. Átmenetileg.

A hét elején lehetett , amikor a buszmegállóban az átszállásra várva odajött hozzám egy 30 körüli, nyugdíjas cadyt vontató arab pasi. Azt hittem cigit akar, de nem, ő  ismerkedni szeretett volna. Mondtam, hogy nagyon kedves, de otthon vár a férjem és a két gyerek. De ő ragaszkodott hozzá, hogy mégis. Szerencsére megjött a busz, így rövidre zárhattuk a beszélgetést. Mára már nem is emlékeztem volna rá, ha nem kapok egy újabb ajánlatot. A környékben sok a családi autó, a közvetlen szomszédok szinte mindig kibólintanak egymásnak a kocsiból, így engem sem lepett meg, hogy a Citroenből felém intenek, automatikusan emeltem a kezem és visszaintegettem. Az utca feléig sem értem, amikor ugyanaz a kocsi szemből jött felém, majd pont előttem leállt. Fiatal, kb 50-kgs srác ült benne. Cava? Cava, cava-mondtam és azt gondoltam ezt meg is beszéltük. Ekkor még gyűjthette a bátorságot, mert továbbállt. Mire az utca végére értem látom ám, hogy jön velem szembe Ali (mondjuk nevezzük így) kocsi nélkül, gyalogszerrel. Ráérek? Nem, épp munkába igyekszem. És később? Később pedig már a munkahelyemen leszek. Még később pedig jövök haza a férjemhez és a két gyerekhez. Csalódottan visszasétált a kocsijához és gondolom odébbállt, hogy két utcával följebb próbálkozzon.

Este, a szülőkkel folytatott beszélgetés során megemlítettem, hogy ajánlatot kaptam az ezeregy éjszaka világából. Apám csak annyit mondott, : "Mahmud biztosan felmérte mekkora tevecsordát kaphatna érted". Nem is rossz ötlet. Töki az így szerzett állatokkal elláthatná Európa állatkertjeit én pedig életem hátralévő részében sokadik feleség lennék, olyan ruciban tündökölhetnék, ami a legjobban áll nekem, mert  valljuk be, a burka tényleg ápol és eltakar...